2021 Triatlon Európa Kupa
Tiszaújvárosban került megrendezésre a Gyermek és Serdülő Meghívásos Gálaverseny 2021. július 17-18-án.
Hóbor Zalán bejutott az „A” döntőbe, ahol 12. helyezést ért el.
A múlt hétvégén Tiszaújvárosban folytatódott az Európa Kupa Versenysorozat a junior és felnőtt versenyzők részére egyaránt.
Pénteken a kötelező tesztek, rajtszámfelvételek, pályabejárások voltak a programban.
A szombati napon a junior és felnőtt előfutamokat rendezték. Egyesületünket ezen a versenyen Medvegy Nóra, Kun Tamara, Stumpf Anna és Hóbor Eszter, valamint a fiúk versenyében Hóbor Zalán képviselte. Mindannyian a junior futamokban indultak.
Bár még van mit fejlődnünk a nemzetközi mezőnyhöz az úszásban is, tekintettel a hazai rendezésre, tapasztalatszerzés és versenyrutin gyűjtés céljából indultunk elsősorban a versenyen.
A fiúk és lányok is 3-3 előfutamba kerültek beosztásra ahonnan így 9-9 versenyző, valamint az utánuk beérkezők közül a 3 legjobb időeredményt elérő sportoló jutott a másnapi 30-as döntőbe. A lányok közül sajnos nem került végül kőszegi versenyző a döntőbe (Hóbor Eszter volt hozzá a legközelebb, egy hellyel maradt le a döntőről).
A fiúknál Hóbor Zalán jó úszás és kerékpározás után végül a futáson igen csak elfáradva az előfutamából a 9. helyen jutott tovább a másnapi döntőbe.
Vasárnap először az utánpótlás gála futamaira került sor, ide négy versenyzőnk is meghívást kapott.
A Gyermek korosztályban Hóbor Álmos a 15. helyen ért célba.
A serdülőknél a lányok mezőnyében Básthy Katalin a 16.helyet szerezte meg, míg a fiúk versenyében Laki Barnabás a 6., Hóbor Lehel a 10. helyen ért célba. Laki Barnabás ezzel díjazott lett a gálaversenyen.
A kisebbek után még a junior fiúk döntőjében voltunk érdekeltek, ahol Hóbor Zalán jó úszás és kerékpár után végül a 12. helyen futott be a célba.
eredmények:
https://www.evochip.hu/results/result.php?distance=us&category=usw&timepoint=none&eventid=TiszaTriECfinal21DAd&year=&lang=hu&css=evochip.css&iframe=0&mobile=0&viewport=device-width
Kőszeg, 2021. július 26.
Hóbor Péter
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel