Az Öreghíd alatt
Az Öreghíd alatt című ősbemutatónkat az idei évben csak egyszer tudjuk játszani. 2020. június 28-án, vasárnap, 20.30 órától.
2020. Június 28. vasárnap 20.30 óra – Jurisics vár
A Kőszegi Várszínház ősbemutatója
Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt
zene: Sebesi Tamás és Némedi Árpád, dalszöveg: Máthé Zsolt
– képzeletbeli ír darab két felvonásban –
Játszódik Észak-Írország egy tengerhez közeli, kitalált szegletében, napjainkban.
Adva van egy kis falu kis kocsmája az Ír-Észak-Ír határon. Itt tanyázik a falu apraja-nagyja. Hallgatják a híreket a brexitről, mely kettévághatja a falut, aggódnak, beszélgetnek, isznak. Ebbe a csöndes idillbe csap bele a Ciara hurrikán és vele együtt egy sor „tragédia”, mely alapjaiban változtatja meg életüket. A vihar elől menekülve egy fiatal pár esik be a fogadóba, akikről kiderül, hogy a helyi maffia főnökasszonyának lánya és annak titkos szerelme, akik éppen szökni készülnek egy neszesszernyi pénzzel. A kis közösségben kitör a pánik, hiszen nincsenek felkészülve saját maguk és a szerelmesek megvédésére.
fotóalbum: http://koszegivarszinhaz.hu/hu/fotok/album.php?id=229
Szereplők a megjelenés sorrendjében:
Mrs Flannigan, özvegy csaplárosné: Ullmann Mónika
Rókaszerű Milligan, az önkormányzattól: Némedi Árpád
Vietnámi Gyurika, a világítótorony őre: Kálid Artúr
Mrs Poltergeist (Pötyi néni), nyolcvan körüli: Grisnik Petra
Paddy O’Reilly, vikárius: Göttinger Pál
Saoirse MacCumhaill, szökött leány: Trokán Anna
Sean Mooney, városi fiú: Bálint Ádám
Jeremy Lannigan, vak hajléktalan: Epres Attila
Fiona MacCumhaill, özvegy gengszterfőnökné: Ecsedi Erzsébet
Satu, hallatlanul erős verőember: Sebesi Tamás
Felvételről közreműködik: Ötvös András
Zene: Sebesi Tamás és Némedi Árpád
Dalszöveg: Máthé Zsolt
Koreográfia: Katona Gábor
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Fény: Kehi Richárd
Hang: Bakos Zoltán
Öltöztető: Szőke Julika
Ügyelő: Szilasi Attila
Kellék: Kósi Gábor
Rendezőasszisztens: Skrabán Judit
Rendező: Göttinger Pál
Belépőjegy: 4.000.-Ft. Esőnap nincs, elmaradt előadás esetén a belépőjegyek az évad ezzel megegyező árú előadásaira válthatók be.
Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Előadó-művészeti többlettámogatása révén valósulhatott meg.
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel