Kitüntetések március 15-e alkalmából
Vas megye érdekében végzett kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemek, eredmények és teljesítmények, a megye gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődéséért végzett tevékenység elismeréséül - március 15-e alkalmából - a Vas Megyei Közgyűlés 11/2021. (III.04.) számú elnöki határozata alapján az alábbi személyek részesülnek kitüntetésben.
Horváth Ferenc r. alezredes, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálat mobil ellenőrzési csoport vezetője
1998-2001-ig a Kőszeg-Bozsok Határőrizeti Kirendeltség vezető-helyettese volt. Ezt követően 2001-2007-ig a Szombathelyi Határőr Igazgatóságon dolgozott, majd 2008-ban került a rendőrség állományába, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálatához. 2012-től az ellenőrzési szolgálat mobil ellenőrzési csoportjának vezetője. 2020 márciusától, a koronavírus járvány kezdete óta kórházparancsnokként végzi munkáját. Két évtizedes kiemelkedő munkája és közösségi tevékenysége méltó az elismerésre.
"Vas Megye Szolgálatáért Közigazgatási Tagozata" elismerésben részesül:
Döbrösi Ildikó, a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintézője
1993-ban kezdte meg a közigazgatási pályáját Kőszeg Város Polgármesteri Hivatalánál. A rá bízott feladatokat az elmúlt 28 évben mindvégig megfelelő szakmai ismerettel és jártassággal végzi. Hivatástudata átlag feletti színvonalú, amelyhez kiemelkedő szorgalom és igyekezet párosul.
"Vas Megye Szolgálatáért Kulturális Tagozata" elismerésben részesül:
Kissné Rentkó Zsuzsa, a Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtár könyvtárosa
Életcéljának tekinti az olvasóvá válást, aminek érdekében folyamatosan, magas szinten szervezi a gyermek- és családi programokat. Létrehozta és vezette a tiniolvasókört, a helyi iskolákkal együttműködve rendhagyó könyvtári irodalmi órákat tart. Nemcsak a baba-mama olvasókört vezeti, de rendszeresen tart óvodai foglalkozásokat is.
"Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata" elismerésben részesül:
Vecseiné Dr. Kiss Gabriella házi gyermekorvos, Kőszegi Egészségház Gyermekorvosi Rendelő
Munkáját lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel végzi, a gyermekek érdekeit mindig előtérbe helyezi. Magas színvonalú gyógyító munkáján felül nagy empátiával tekint a családok szociális problémáira is. Felismerve a családok nehézségeit, segít a nehéz sorsú gyermekeknek. Négy évtizedes gyógyító munkája során sokat tett a gyermekek preventív gondozásának ügyében felvilágosító munkájával.
"Vas Megye Szolgálatáért Szociális Tagozata" elismerésben részesül:
Rába Attiláné, a Kőszegi Szociális Gondozási Központ gondozója
2001 óta dolgozik a Kőszegi Szociális Gondozási Központban. Magabiztosság, lelkiismeretesség jellemezte szakmai munkáját, emellett mind fizikai, mind mentális teherbírása kiemelkedő. Aktívan részt vett a munkahelyi kollektíva szervezésében.
"Vas Megye Szolgálatáért Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tagozata" elismerésben részesül:
Halmainé Szeleczki Irén családsegítő, Kőszegi Szociális Központ, Család- és gyermekjóléti Szolgálat
1998-tól dolgozik a Kőszegi Szociális Gondozási Központban családsegítés és gyermekjóléti területen. A szociális munkát személyes elköteleződésének tekinti, aktívan segíti az intézmény egyéb szakmai egységeinek munkáját. Emberséges, lelkiismeretes munkamorál jellemzi, ezt a kliensek részéről érkező pozitív visszajelzések is megerősítik.
"Vas Megye Szolgálatáért Sport Tagozata" elismerésben részesül:
Varsányi Áron, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület edzője
Edzői munkájának köszönhetően számos férfi és női bajnokot adott az amatőr ökölvívásban szűkebb pátriájának és a magyar sportnak, komoly sikereket ért el a saját nevelésű, fiatal sportolókkal országos és nemzetközi versenyeken is. Aktív tevékenységének köszönhetően egyre több fiatal választja a sportot. Munkáját dicséri, hogy 2021-től a magyar ifjúsági ökölvívó válogatott szakmai irányítására kérték fel.
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel