Klein Dávid expedíciós hegymászó Kőszegen

Klein Dávid, aki eddig négy 8000 méter feletti csúcsot mászott meg, 2016-ban megkapta „Az év mászása” címet, hiszen első magyarként, oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érte el a Nepálban magasodó 8091 m magas Annapurna csúcsát. Többek között erről a sikeres mászásról mesél majd március 22-én 18 órától Kőszegen, a Jurisics vár lovagtermében.

Klein Dávid expedíciós hegymászó Kőszegen

Klein Dávid, aki eddig négy 8000 méter feletti csúcsot mászott meg, 2016-ban megkapta „Az év mászása” címet, hiszen első magyarként, oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érte el a Nepálban magasodó 8091 m magas Annapurna csúcsát. Többek között erről a sikeres mászásról mesél majd március 22-én 18 órától Kőszegen, a Jurisics vár lovagtermében. Az Írottkő Natúrparkért Egyesület meghívására érkező hegymászóval az egyesület alelnöke és önkéntes túravezetője, Bogáti András beszélget majd élményeiről. Természetesen a közönségnek is lesz lehetősége kérdezni a hegymászótól – akár már a következő expedíciójáról – hiszen Suhajda Szilárddal együtt a Föld második legmagasabb csúcsára, a 8611 méter magas K2-re indulnak idén nyáron.

Az előadásra 1.000 Ft-os belépőjegyek válthatók elővételben a kőszegi Tourinform irodában (Fő tér 2.).

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.