De még a városon
Egy-egy fagy átoson,
Hogy elgyengülve, kőre hullva
Alázattal leborulva
Megadja magát.

A tér is újra színekbe virágzik,
S a könnyü szellő, mint a jó szirén,
Marasztaló dallamokat dudorász,
És elpihen a szökőkút vizén.

Kicsit most még dideregnek a házak,
De már kinyújtóznak a templomok.
Boltívek álma félhomályba ásít,
Mint mindig, én is velük álmodok.


[1] Márai Sándor Ötven c. versének a kezdősora.