Kőszegről indult a Madarak és fák Napja Magyarországon.
Chernel István ornitológus városunkban szervezte meg először 1902-ben a Föld napjának testvérünnepét, hogy erősítse a fiatalok természetszeretetét, a természetvédelem iránti elkötelezettségét.
Chernel István ornitológus városunkban szervezte meg először 1902-ben a Föld napjának testvérünnepét, hogy erősítse a fiatalok természetszeretetét, a természetvédelem iránti elkötelezettségét.
Később törvény írta elő, hogy május 10-én kell megtartani az eseményt. Kiváló természettudósunkat a legnagyobb magyar ornitológusként ismerte el a szakma, miniszteri tanácsosként Kőszegről irányította a Madártani Intézetet. Számos madárfaj hazai előfordulásának, költésének első megfigyelése is a nevéhez fűződik.
1908-ban megalapította a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi tárát, a Chernel-család 1,5 hektáros gyümölcsösét pedig emlékkertté, madárvédelmi mintateleppé alakította. A Chernel-kertben ma is példaértékű madármentő munka folyik. Chernel István öröksége a kőszegi Helyi Értéktár része.
Május 10-én sajnos tavaly és idén is elmaradt a kőszegi Madarak és fák napja, a szervezők, az Írottkő Natúrparkért Egyesület és az Őrségi Nemzeti Park a közkedvelt Miénk itt a rét elnevezésű játékos vetélkedőjét várhatóan később rendezik meg. A program 2018-ban elnyerte az Év ökoturisztikai élménye címet.
Korábbi hírek
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel