Missziós kereszt

2019. november 12. és 14. között a Jézus Szíve Plébániatemplomban vendégeskedik az Ozsvári Csaba által készített kereszt, mely a 2020-as Budapesti Eucharisztikus Kongresszus hírét is elhozza Kőszegre. A kereszt látogatásához több program is csatlakozik, részletek a bővítményben.

Egy különleges találkozás

Nem mindennapi élményben lehet részük azoknak, akik november 12. és 14. között ellátogatnak a kőszegi Jézus Szíve templomba.
Ezekben a napokan tartózkodik városunkban a missziós kereszt, mely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma. A keresztet a 2007-es Budapesti Városmisszió alkalmával állították fel először, majd az esztergomi bazilika északi kereszthajójában nyert végleges elhelyezést. A kereszt nemcsak egy, a történelmi múltunk stílusvilágát magán hordozó egyedi ötvösmunka, hanem ereklyetartó is. Középpontjában, ezüst tokban Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, amelyet a leveles díszek fordulataiban magyar, illetve magyar vonatkozású szentek ereklyéi vesznek körül. Köztük van Szent Márton püspök, Boldog Batthyány-Strattmann László és Boldog Brenner János is.
A kereszt készítője korunk egyik legkiemelkedőbb ötvösművésze: Ozsvári Csaba, aki egyházművészeti munkásságára hivatásként tekintett. Munkája során egy célja volt: közelebb vinni az embereket Istenhez. Különleges alkotása fáradhatatlanul járja az országot, hogy hívja az embereket és terjessze az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírét.
Mondjunk igent a missziós kereszt hívására, és találkozzunk egy kivételes műalkotással, találkozzunk az ereklyetartók szentjeivel, és találkozzunk a szeretet Istenével, aki mindennap vár minket.
„Csak olyan művészetet szabad csinálni, amely az embert eredeti lényében szólítja meg, abban, ami romlatlan és gyermek mindenkiben, minden korban és minden körülmények között. E megszólításra felébred az ember igazi lénye, szomjúsága a végső, örök dolgok iránt, és vágyakozása Isten felé.”/Ozsvári Csaba/

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.