Nyitólap

Programok, események
9 Dezember 2022
Advent harmadik vasárnapján,2022. december 11-én Kőszegen látjuk vendégül a néhai legendás mentőkutya, Mancs gazdáját, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetőjét: Lehoczki Lászlót, aki a nemrégiben megjelent Volt egyszer egy Mancs című könyvét mutatja be, melyet dedikál is az érdeklődőknek.

Programok, események
9 Dezember 2022
"Békesség az embernek" címmel ad koncertet a Cirákulum Együttes 2022. december 18-án, vasárnap, 19.00 órától az Evangélikus Templomban. Közreműködik: Kása Béla.

Programok, események
9 Dezember 2022
2022. december 18-án, vasárnap, 18.00 órakor a Jézus Szíve Plébániatemplomban tartja hagyományos rendezvényét a kórus. Szólót énekel Vágány Luca Sára, zongorán közreműködik Kiss Márton, fúvós és ütőhangszereken Kőszeg Város Fúvószenekarának tagjai. Vezényel: Szilágyi Miklós.
Programok, események
8 Dezember 2022
Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. december 12-én (hétfőn) 17.00 órakor a Chernel Kálmán Városi Könyvtár II. emeleti előadótermében (Kőszeg, Várkör 35-37.) KÖZMEGHALLGATÁST tart. A közmeghallgatás tárgya: Kőszegi fejlesztések áttekintése. Előadó: Básthy Béla polgármester. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a közmeghallgatás tárgyában közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek!

Programok, események
8 Dezember 2022
2022. december 15-én 10.00 órától 18.00 óráig karácsonyi dekoráció készítés lesz egyéni érdeklődőknek és gyermekcsoportoknak, előzetes bejelentkezéssel az Arany Egyszarvú Patikában.

Programok, események
5 Dezember 2022
2022. december 8-án, csütörtökön, 15.00 órakor a Hunyadi Mátyás Parkban avatják a tanösvényt.

Programok, események
5 Dezember 2022
A fenti című időszaki kiállítás megnyitójára 2022. december 8-án, 17 órakor kerül sor a Chernel Kálmán Városi Könyvtár előadótermében.

Programok, események
5 Dezember 2022
2022. december 10-én, szombaton, 16.30 órakor a Jézus Szíve Templomban lesz Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes érdemes és kiváló művész és Pálmai Árpád orgonista adventi karácsonyi koncertje.

Programok, események
3 Dezember 2022
Szombaton és vasárnap natúrparki termelők és kézművesek kirakodóvására hagyományos adventi finomságokkal, vasárnap a gyertyagyújtás előtt kulturális műsorok natúrparki településekről érkező előadókkal.

Programok, események
2 Dezember 2022
2022. december 6-án, kedden. 18.00 órakor lesz a könyv hivatalos bemutatója a Városi Könyvtárban.

Programok, események
2 Dezember 2022
Kőszeg Város Önkormányzata a nemzeti hős halálának 78. évfordulója alkalmából kegyeleti megemlékezést rendez 2022. december 8-án, csütörtökön, 12.00 órakor a kőszegi temetőben. Emlékező beszédet mond: Dr. Simicskó István a KDNP frakcióvezetője.

Programok, események
29 November 2022
A kőszegi Csók István Művészkör Egyesület 2022. december 10-én, szombaton, 16.00 órakor az Írottkő Hotelben tartja kiállítás megnyitóját.

Programok, események
28 November 2022
Kőszegen, a Jurisics vár körül és a történelmi belváros rejtett zugaiban lesz az íjászverseny 2022. december 3-án (szombat) 09:30 órától, összesen több mint 150 nevező részvételével.

Programok, események
28 November 2022
2022. december 5-én, hétfőn, 16.30 órakor a Jurisics vár udvarába várják a 14 év alatti gyermekeket a Művelődési Központ munkatársai, ahol a Dance Jam műsora után jön a Mikulás és minden megjelent gyermeket megajándékoz!
Hírek
28 November 2022
Tihanyi Tibor írás olvasható a bővítményben.

Programok, események
27 November 2022
Az Országos Állatvédőrség Alapítvány 2022. december 3-án, szombaton, jótékonysági állateledel gyűjtést szervez a Fekete István Állatvédő Egyesület megsegítésére!

Programok, események
26 November 2022
Szeretettel várnak óvodás és kisiskolás gyermekcsoportokat Mikulásváró foglalkozásra 2022. december 5-én 9 órától az Arany Egyszarvú Patikába!

Programok, események
25 November 2022
KŐSZEG VÁROS BELTERÜLETI VÉDELMÉT SZOLGÁLÓ CSAPADÉKVÍZ-ELVEZETŐ HÁLÓZAT FEJLESZTÉSE PROJEKT bemutató lakossági fórumára kerül sor a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal – 101-es termében (Kőszeg, Jurisics tér 8.) 2022. november 30. (szerda) 16.30 órakor.

Hírek
25 November 2022
2022. november12-én indult útnak a magyar ifjúsági ökölvívó válogatott Spanyolországba, La Nucia városába, ahol az Ifjúsági Világbajnokságon bizonyíthattak hazánk ökölvívói. A válogatott keret tagjaként Buza Rafael 63,5 kg-ban képviselte hazánkat, és az egyesületet, illetve a szakmai stáb tagjaként egyesületünk edzője Varsányi Áron is részt vett a megmérettetésen.

Programok, események
25 November 2022
2022. december 8-án, csütörtökön, 12.00 órakor a kőszegi temetőben lesz megemlékezés a hős altábornagy halála 78. évfordulóján. Beszédet mond: Dr Simicskó István a KDNP frakcióvezetője és a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Programok, események
24 November 2022
2022. december 3-án, SZOMBATON, 16.30 órakor ad koncertet László Attila a Csillag születik harmadik szériájának győztese, erdélyi magyar énekes a Jézus Szíve Plébániatemplomban.

Programok, események
21 November 2022
Ebben az évben a Mikulás megáll a Kőszegi borospincéknél, és téli bortúrára hívja az érdeklődőket Pogányokba és Cákra 2022. december 3-án. A járat 4 pince között égen és földön, szánnal, gyalog, biciklivel is bejárható.
Programok, események
18 November 2022
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghív minden érdeklődőt a
2022. november 25-én, PÉNTEKEN 18.00 órától a Jurisics vár KÖSZHÁZában megrendezésre kerülő Bognár Szilvia koncertre és táncházba.
2022. november 25-én, PÉNTEKEN 18.00 órától a Jurisics vár KÖSZHÁZában megrendezésre kerülő Bognár Szilvia koncertre és táncházba.

Programok, események
18 November 2022
A Kőszegi Baráti Kör titkára, városunk díszpolgára Hauer Tamás egykori alpolgármester, elhunytának 16. éves évfordulójára szervezett megemlékezést és gyertyagyújtást a kör 2022. november 24-én (csütörtök) 15.00 órakor a temetőbe.

Hírek
18 November 2022
Pedagógus családban nőtt fel a Vas megyei Rumban. Édesanyja óvónő volt, édesapja 1944-ben képesítőzött Jenkei Ede osztálytársaként a kőszegi tanítóképzőben. Az iskolák államosítása ellen 1948-ban hangosan tiltakozott, így a rendszer nem nagyon kedvelte.

Programok, események
17 November 2022
2022. november 27-én, vasárnap, 9.00 órakor indul az Okmányos parkolójából ez a kb. 7 km hosszú túra.

Programok, események
17 November 2022
2022. november 17-én (csütörtökön) 17.00 órától kiállításmegnyitó, előadás és pódiumbeszélgetés a Kőszegi Chernel Kálmán Városi Könyvtár 2. emeleti előadótermében.
Programok, események
15 November 2022
A Jurisics-vár Művelődési Központ és a Szabóhegyért Közösen Egyesület szeretettel várja az érdeklődőket NOVEMBER 26-ÁN (szombat) 14.00-17.00 óráig a Jurisics várba (KÖSZHÁZ) ADVENTI kézműveskedésre.

Programok, események
15 November 2022
Németh János Kőszegi életműdíjas festő képeivel, Lovassy Klára szerkesztésében új könyv jelenik meg városunkról. A könyv bemutatója a Városi Könyvtár 2. emeleti előadótermében lesz 2022. november 21. (hétfő), 17.00 órakor. Közreműködik: Hegyvári I. Edit, valamint a Kőszegi Vonósok.
Programok, események
14 November 2022
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghív minden érdeklődőt a 2022. november 18-án, pénteken 19.30 órától a Jurisics vár KÖSZHÁZBAN
megrendezésre kerülő táncházra.
megrendezésre kerülő táncházra.

Programok, események
14 November 2022
Helyi kézműves termékek, és különleges dekorációk kiállítása és vására a Virágudvarban.

Hírek
14 November 2022
A Szombathelyi Erdészeti Zrt., mint vadászatra jogosult tájékoztatja az erdőlátogatókat, hogy üzemi vadászterületein társas vadászatokat szervez 2022. november 25 és január 27 között.

Hírek
14 November 2022
Gratulálunk Koltayné Szabó Hajnalkának Kőszeg város új Borkirálynőjének és Láng Lilla udvarhölgynek. A Borbálon megválasztották az est borát is: Kampits Családi Pince -Kőszeg - CHARDONNAY fehérbora nyert.

Programok, események
12 November 2022
2022. november 14-én, hétfőn, 18.30-kor a Zárdatemplomban.
Programok, események
10 November 2022
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghív minden érdeklődőt a 2022. november 18-án 19.30 órától Kőszegen, a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ban
megrendezésre kerülő táncházra.
megrendezésre kerülő táncházra.

Programok, események
10 November 2022
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghív minden érdeklődőt a 2022. november 25-én, PÉNTEKEN,18.00 órától a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ban megrendezésre kerülő Bognár Szilvia koncertre és táncházba.

Programok, események
10 November 2022
2022. november 12-én, szombaton, nyit ki a Kőszegi Jégpálya. Nyitva tartás: szombat-vasárnap 16.30-18.30.


Programok, események
7 November 2022
2022. November 12-én, szombaton, 18:00 órától a Csikar Csárdában.

Programok, események
3 November 2022
2022. november 11-én a Zwingerbe várják az érdeklődőket. Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven ehessenek, ihassanak.

Programok, események
1 November 2022
2022. november 8-án folytatódik a Zsinagóga koncert sorozat. A zsidó származású hegedűművész Goldmárk Károly műveit hallgathatja meg a közönség 17 órakor két részben a Komolyzenei Egyesület és a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében. Az előadók között Professzor Sebestyén Ernő hegedűművész, Bozsodi Lóránt hegedűművész szerepelnek, Tuska Zoltán brácsán, Éder György csellón, Kiss Márton zongorán játszik.

Programok, események
1 November 2022
2022. november 5-én 17.00 órakor a Hotel Írottkőben nyitja a Csók István Művészkör Egyesület Domsa Károly kiállítását.

Programok, események
30 Oktober 2022
A sorozat következő részében Poczai Péter, a Finn Természettudományi Múzeum kurátora Az örökléstan Mendel előtt Kőszegen címmel tart előadást 2022. november 2-án 18 órakor. Az öröklődés alapelveinek Mendel előtti felfedezője, a kőszegi magyar gróf Festetics Imre birkatenyésztés folyamán szerzett genetikai tapasztalatairól szóló előadást az Hotel Írottkő bárjában hallgathatják meg az érdeklődők.

Hírek
26 Oktober 2022
A hosszú hétvége minden napján szeretettel várja a Jurisics Vár kedves látogatóit, így október 31-én és november 1-jén is. Szünnap november 2-3.

Programok, események
26 Oktober 2022
2022. október 31-én, hétfőn, 9.00 órakor közös úrvacsorás ünnepi istentiszteletet tartanak a kőszegi evangélikus templomban. Igét hirdet: Dr. Balikó Zoltán református lelkész. Énekkel szolgál az Evangélikus Gyülekezet Kórusa. Szeretettel hívják és várják a kőszegi evangélikus és református gyülekezetek közös reformációi ünnepére!

Programok, események
25 Oktober 2022
Kőszeg Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a lakosságot a 2022. évi Királyi Városnap rendezvényeire 2022. november 7-én.
Hírek
23 Oktober 2022
Az idei évben is gazdag ételsorokat kóstolhatott a zsűri.
Hírek
23 Oktober 2022
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület által a Natúrpark Ízei Gasztronómiai Fesztivál és Orsolya-napi vásáron meghirdetett verseny az idei évben rekordot döntött, hiszen összesen 99 nevezés érkezett szombaton déli 12 óráig.

Hírek
20 Oktober 2022
A kőszegi szüreti fesztivál egyik kiemelt eseménye a borkirálynő választás. A 2019-ben kezdődött pandémia miatt kimaradt három év, még az idei szüreti rendezvényen sem volt borkirálynő választás.

Hírek
20 Oktober 2022
Egyél-igyál sajátból! A CIVIL ÍZEK UTCÁJÁBAN a szervezők, a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.

Programok, események
19 Oktober 2022
Kőszeg Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 66. és a Magyar Köztársaság Kikiáltásának 33. évfordulója alkalmából rendezett programjára 2022. október 23. vasárnap 17.00 Országzászló -
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás
Ünnepi beszédet mond:
Vejkey Imre
országgyűlési képviselő
az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke,
a KDNP frakcióvezető-helyettese
Közreműködnek:
Kőszegi Versstúdió tagjai
Concordia-Barátság Énekegyesület
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás
Ünnepi beszédet mond:
Vejkey Imre
országgyűlési képviselő
az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke,
a KDNP frakcióvezető-helyettese
Közreműködnek:
Kőszegi Versstúdió tagjai
Concordia-Barátság Énekegyesület
Programok, események
15 Oktober 2022
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghív minden érdeklődőt a 2022. október 22-én 15.30 órától Kőszegen, a Jurisics vár belső udvarában
megrendezésre kerülő táncházra.
megrendezésre kerülő táncházra.

Programok, események
13 Oktober 2022
2022. október 30-án, vasárnap, nyitva tartási időben őszi kézműves foglalkozás lesz a várban. Alapanyagot biztosítunk. Részvétel feltétele: érvényes belépőjegy, kőszegieknek várkártya.

Programok, események
12 Oktober 2022
2022. október 14-én, pénteken, 17.00 órától a KÖSZHÁZ-ban lesz alkalom a környezettudatos viselkedésminták népszerűsítésére.

Programok, események
10 Oktober 2022
2022. november 5-én, szombaton, 18.00 órakor a Jézus szíve Plébániatemplomban szólal meg a mű a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában.

Programok, események
10 Oktober 2022
A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében 2022. október 20-án, csütörtökön, 15.00 órakor kezdődik a program.

Programok, események
10 Oktober 2022
2022. október 22-23-án rendezi immár 21. alkalommal a programot a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház.

Programok, események
10 Oktober 2022
Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az idei évben is tart tájékoztatót az aktuális NEA pályázatokról a helyi, környékbeli civil szervezetek számára 2022. október 13-án, csütörtökön, 17.00 órakor a
Jurisics–vár, KÖSZ-HÁZBAN.
Jurisics–vár, KÖSZ-HÁZBAN.

Programok, események
8 Oktober 2022
2022. október 13-án, csütörtökön, 17.00 órakor kerül sor a Városi Könyvtárban a könyvbemutatóra.
Programok, események
8 Oktober 2022
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház szeretettel várja a legkisebbeket a Jurisics vár lovagtermébe október 11-én 10:00 és 13:30 órakor.
A zenés-táncos meseelőadást a Nektár Színház művészei adják elő.
A zenés-táncos meseelőadást a Nektár Színház művészei adják elő.

Hírek
7 Oktober 2022
A Natúrpark Ízei - Gasztronómiai Fesztivál, Orsolya-napi vásár ideje alatt a helyi praktikák, ízek megőrzése, megismerése céljából versenyt hirdetünk!

Hírek
6 Oktober 2022
Az elmúlt hét is bőven tartogatott izgalmat versenyzőiknél!

Programok, események
5 Oktober 2022
A Gesztenye Fesztivál Cák 2022. október 8-9. között kerül megrendezésre a cáki Pincesoron, ahol gesztenye napok, gesztenyés programok, kézműves vásár, sült gesztenye, finom borok, gasztronómiai ínyencségek, kézműveskedés, koncertek, középkori életmód bemutató, vásári játékok, hagyományőrző és kulturális programok várják a látogatókat!

Programok, események
4 Oktober 2022
2022. október 8-án, szombaton, 9.00 órától a Jurisics várban (KÖSZHÁZ) lesz az első rendezvény a Csepregi Kovászolókkal. A 26 fővel induló csoportba már nem lehet jelentkezni.

Programok, események
3 Oktober 2022
2022. október 9-én, vasárnap, 15.00 órától ismét megrendezésre kerül a program a kőszegi Chernel Kálmán Városi Könyvtár rendezvénytermében a Kőszegi Polgári Kaszinó és a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár közös szervezésében!

Hírek
30 September 2022
Ajkán 2022. szeptember 25én szerepeltek a Kőszegi Triatlon Klub tagjai a versenyen.

Hírek
30 September 2022
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház Kőszegen, a CIVIL ÍZEK UTCÁJÁBAN (Diáksétány) 2022. október 22-én és október 23-án (szombat-vasárnap) 09.00 órától Orsolya napi főzőversenyt szervez
civil szervezetek, intézmények részére.
civil szervezetek, intézmények részére.

Hírek
29 September 2022
A Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete hirdeti meg a Borkirálynő választást. Érdeklődni és jelentkezni a borkiralynovalasztas@gmail.com email címen lehet! Részletek a plakáton olvashatók!

Programok, események
29 September 2022
2022. október 6-án, csütörtökön, 10.00 órától Kerekítő Mondókás Móka, 11.00 órától pedig Kerekítő Manó Torna veszi kezdetét a várban, a KÖSZHÁZ-ban. A foglalkozások minden csütörtökön ebben az időben kerülnek megrendezésre.

Programok, események
28 September 2022
A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Haydn Filharmonikusok Kamaraegyüttese közös rendezvényére kerül sor 2022. október 9-én (vasárnap) 11.00 órakor a felújított kőszegi Zsinagógában.

Programok, események
28 September 2022
2022. október 1-jén 17.00 órakor nyitja a Csók István Művészkör Egyesület a művészek kiállítását a Hotel Írottkő aulájában.

Programok, események
27 September 2022
Kőszeg Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város lakosságát az ARADI VÉRTANÚK EMLÉKÉRE megrendezésre kerülő eseményre 2022. október 6-án,csütörtökön, 18.00 órára a Jurisics vár lovagtermébe. Beszédet mond: Egyed Bernadett Rita nővér az Árpád-házi Általános Iskola igazgatója. Közreműködnek az Árpád-házi Általános Iskola 7. osztályos diákjai. Felkészítő: Palatkásné Kolnhofer Judit.

Programok, események
27 September 2022
Söptei Imre főlevéltáros fenti című előadására kerül sor a Városi Könyvtárban 2022. október 5-én, szerdán, 16.00 órától.

Programok, események
26 September 2022
2022. Október 4-én a Vas Megyei Könyvtári Nap keretében 17.00 órától Író-olvasó találkozó lesz a Városi Könyvtárban. Karády Anna írónővel Czagány Tünde könyvtáros beszélget.

Programok, események
26 September 2022
A Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából Kőszeg városába is ellátogat a Petőfi utazó kiállítás. A kiállítás helyszíne a "Petőfi busz" lesz, mely a Hotel Írottkő mellett várja látogatóit szeptember 27-én 8-16 óráig. A kiállítás ingyenesen tekinthető meg!
Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a délelőtti órák folyamán a buszt iskolai csoportok fogják megtekinteni. Az egyéni látogatóknak ezért inkább a délutáni időpontokat javasoljuk.
Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy a délelőtti órák folyamán a buszt iskolai csoportok fogják megtekinteni. Az egyéni látogatóknak ezért inkább a délutáni időpontokat javasoljuk.

Hírek
26 September 2022
Hámori Luca és Rába Noémi 2022. 09.04-én indult útnak Gliwicébe, ahol a Silezian Women’s Open nemzetközi tornánk képviselték hazánkat és egyesületüket.

Programok, események
25 September 2022
A NAGYSÁTORBAN A TERVEZETT PROGRAMOKKAL FOLYTATÓDIK A KŐSZEGI SZÜRET!!! A várhatóan kitartó rossz időjárás miatt a Kőszeg Főterére meghirdetett Szív-Hang koncert elhalasztásáról döntöttek a szervezők. A Károly Róbert téren álló rendezvénysátorba tervezett programokat a plakáton is jelzett tartalommal megtartjuk!

Programok, események
23 September 2022
2022. szeptember 25-én Válaszd a táncot! Válassz egy táncot és jelenj meg a Nagy Táncválasztón!

Programok, események
23 September 2022
2022. szeptember 24-én az Aradi Vértanúk Parkjánál.

Programok, események
23 September 2022
2022. szeptember 23-án 18.30-tól a Balogh Iskola előtti Európa Parkban.