Asztalitenisz csapatverseny a Bersek iskolában
2009. március 27-én 8 csapat részvételével rendeztük meg a hagyományos asztalitenisz csapatversenyünket a Bersek József KIKI Általános Iskolában. Mödlingi testvériskolánk is részt vett a versenyen 3 csapattal, azaz 9 fővel.
![]() |
A fiúknál 5 csapat versenyzett 2 selejtező csoportban indulva: a mödlingi Jakob Thoma Mittelschule 3 csapat, az Árpád-házi Szent Margit Óvoda és Ált. Isk. csapata, valamint a Dr. Nagy László EGYMI (Logopédia) csapata.
A selejtező csoportok után a lebonyolítás már úgy történt, hogy az első két helyért a két csoportelső küzdött, míg a 3. helyért a két csoportmásodik.
A selejtező csoport küzdelmei nagyobb izgalmak nélkül dőltek el, de a kis és nagy döntő a lehető legizgalmasabban alakult.
A 3. helyért az Árpád-házi csapata nyert 5:4-re Mödling 2-es csapata ellen, míg a döntőben a Dr Nagy László csapata nyert szintén a lehető legkisebb különbséggel 5:4-re a Mödling 1-es csapata ellen.
Végeredmény:
1. Dr Nagy László
2. Mödling 1.
3. Árpád-házi
A lányok küzdelmében ekkora izgalmak nem voltak, mint a fiúknál. A Bersek iskola tudott csak lány csapatot kiállítani a város iskoláiból, igaz egyszerre hármat is.
Végeredmény:
1. Bersek 1.
2. Bersek 2.
3. Bersek 3.
Terplán Zoltán
testnevelő
Latest news
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel
- 2025-04-23 - Világszép nádszál kisasszony