Bechtold István megyei természetismereti verseny Kőszegen
A kőszegi Bersek József KIKI Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat idén is megrendezte – immár 12. alkalommal - a Bechtold István megyei természetismereti versenyt az 5. és a 6. osztályosok számára.
Iskolánk, a kőszegi Bersek József KIKI Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat idén is megrendezte – immár 12. alkalommal - a Bechtold István megyei természetismereti versenyt az 5. és a 6. osztályosok számára.
Április 17-én a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban került sor a döntő lebonyolítására. 10 csapat indult, mely önmagában is szép eredmény, hiszen ők közel hatvan csapatból a legjobbakként jutottak tovább az előzetes fordulókból.
A gyerekek a megye különböző iskoláiból érkeztek, Szombathelyről a Paragváriból, és az Oladi ÁMK-ból, valamint Győrvárról, Bükről, Csákánydoroszlóról.
Kovácsné Szabó Éva igazgató néni megnyitója után, a verseny egy rövid teszt megírásával kezdődött. Mire a gyerekek végeztek, megérkezett Huber László Polgármester Úr is. Rövid beszédet tartott a természet védelméről, Kőszeg szépségeiről, ezután kezdődött az igazi akadályverseny. A feladatok nagyon ötletesek, játékosak voltak: táplálékhálózatot, útvonalterveket kellett készíteni térkép segítségével, madárhangokat, kőzeteket, növényeket, állatokat, nevezetességeket kellett felismerni. Miután minden csapat végigért az állomásokon, nagy volt az izgalom. Mindenki tudni szerette volna, hányadikként végzett.
Első lett a csákánydoroszlói iskola csapata, második harmadik helyen pedig a Paragvári csapatai végeztek.
Senki sem távozott üres kézzel, minden csapat oklevelet és könyvjutalmat kapott.
Ihász Virág
Lakihegyi Luca
Bersek József KIKI Ált. Isk.
6.b osztály
![]() A győztes csapat |
![]() |
Latest news
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel
- 2025-04-23 - Világszép nádszál kisasszony