CSOPORT KÍSÉRŐT KERESÜNK!
Nemzetközi Sátortábor – Untersteinbach 2009.
Vaihingen an der Enz (Németország) testvérvárosunk ez évben is lehetőséget biztosít 7 kőszegi fiatal számára (13-14 éves korosztály), hogy részt vehessen a németországi Untersteinbach-ban megrendezésre kerülő nemzetközi ifjúsági sátortáborban.
Nemzetközi Sátortábor – Untersteinbach 2009.
Vaihingen an der Enz (Németország) testvérvárosunk ez évben is lehetőséget biztosít 7 kőszegi fiatal számára (13-14 éves korosztály), hogy részt vehessen a németországi Untersteinbach-ban megrendezésre kerülő nemzetközi ifjúsági sátortáborban.
A tábor időpontja: 2009. augusztus 16-29.
Utazás: minibusszal
Kísérő: 1 kőszegi fiatal felnőtt fiú
A tábor résztvevői teljes ellátásban részesülnek, valamint az utazást is térítésmentesen vehetik igénybe (Kőszeg Város Önkormányzata fizeti). A résztvevőknek csupán költőpénzről kell gondoskodniuk.
Idén a rotációs módszer alapján kizárólag FIÚ tanulók vesznek részt!
Egyéb hasznos tudnivalók:
- A tábor résztvevői fapadlós sátrakban matracokon (65X180 cm) alszanak (lepedőt és hálózsákot a táborozók hozzanak magukkal!)
- Egyéb fontos kellékek: esőkabát, sportcipő, szabadidőruha, meleg ruha, alvó ruha, tisztálkodószerek, ivópohár, valamint igény szerint kispárna, hajszárító
- Kötelező a gyermekeknek valamilyen utas- és vagy balesetbiztosítás megkötése (az Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálatán ingyenesen kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártya, illetve egyéb biztosítónál megkötött utas- és vagy balesetbiztosítás is megfelel).
Kérjük olyan fiatal (18-30 év közötti férfi) jelentkezését, aki a táborba utazó 7 gyermek kísérőjeként szívesen eltöltene 2 hetet Németországban. Jelentkezést legkésőbb 2009. július 6-ig a polgármesteri hivatalba E-mail formájában (schloglkrisztian@koszeg.hu ) vagy telefonon (94-562-531) várunk!
Latest news
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel