Junior Triatlon Világbajnokság
Hamburg, 2023. július 13.
Hóbor Zalán 9. helyezettként a legeredményesebb magyar versenyző volt a VB-n. A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub junior válogatott versenyzője, Hóbor Zalán a múlt hétvégi Európa Kupa futam győzelme után 4 nappal a világbajnokságon Hamburgban ismét nagyon jó formában versenyzett.
Hamburg, 2023. július 13.
Hóbor Zalán 9. helyezettként a legeredményesebb magyar versenyző volt a VB-n.
A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub junior válogatott versenyzője, Hóbor Zalán a múlt hétvégi Európa Kupa futam győzelme után 4 nappal a világbajnokságon Hamburgban ismét nagyon jó formában versenyzett.
Zalán az úszásból ezen a versenyen is a mezőny elején tudott kijönni, a harmadik helyen jött ki a vízből, jó depózás után a második helyen ugrott fel a bringára.
Kerékpáron egy négy fős bollyal indultak neki a 20km-es távnak. Mögöttük eg 6 fős boly próbált felzárkózni rájuk, de nem tudtak. A második bolyt a harmadik körben egy 15 fős boly érte utol, majd a kerékpározás vége előtt ezt a bolyt egy még nagyobb sor is elérte, így Zalánék mögött 30-35 másodperccel egy több, mit 50 fős sor szállt le a kerékpárról, köztük sok versenyző igen csak pihent lábakkal.
Zalán a futás eleje után az élre állt és egymás után maradtak le tőle a vele együtt kerékpározók, viszont hátulról vészesen közeledett a „gyorsvonat”. Zalánt 3 kilométer után érték utol hárman, de erre az iramra még nem tudott váltani. A hátulról jövő negyedik futóra (aki a tavalyi világbajnok volt) viszont már rá tudott állni. A futás végére még egy mexikói és a célegyenesben három amerikai versenyző is elérte, így a 9. helyyen ért célba, ami egyébként a magyar csapat legjobb egyéni eredménye lett.
Zalán jó versenyzését mutatja, hogy közvetlenül a verseny után több külföldi edző és csapatvezető is odajött Zalánhoz gratulálni és több ajánlatot is kapott klubvezetőktől.
eredmények:
https://triathlon.org/results/result/2023_world_triathlon_sprint_relay_championships_hamburg/582518
https://www.triathlonlive.tv/featured-category/videos/2023-wch-hamburg-junior-men
Kőszeg, 2023. 07. 20.
Latest news
- 2024-05-16 - Lenni vagy nem lenni az online térben
- 2024-05-16 - Elszállitott gépjárművek listája
- 2024-05-15 - Álomból szőtt
- 2024-05-14 - Bartók-Beethoven-Kodály
- 2024-05-14 - Pünkösdi Pincesori Piknik - Cák
- 2024-05-13 - Fúvós Metamorfózis
- 2024-05-13 - 10 éves a LÍRA könyvesbolt!
- 2024-05-13 - Leánykökörcsin
- 2024-05-13 - Pest fölött az ég
- 2024-05-13 - 2975_110
- 2024-05-13 - NAGY NYÁRI NYITÁNY
- 2024-05-13 - Olvass és írj Anne Frankkal!
- 2024-05-09 - Amikor a tudat számára beköszönt az ősz
- 2024-05-09 - XVI. Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Napok
- 2024-05-07 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2024-05-07 - Szövődések
- 2024-05-07 - Történelmi Emlékhelyek Napja
- 2024-05-07 - BE-JÓ aranyeső a 46. Zuglói Táncfesztiválon
- 2024-05-06 - Megemlékezés Bass Rezső botlatókövénél
- 2024-05-06 - 2869_29 hrsz. telek