Szépül a Kőszegi Csónakázó tó
A Kőszegi Sporthorgász Egyesület 2011. május 10-én a Madarak és Fák Napján közel 50 fát ültetett a kezelésében lévő Csónakázó tó környezetébe, ezzel is tisztelegve a kőszegi születésű Chernel István ornitológus előtt, aki 1902-ben a világon először szervezte meg e jeles napot.
Az egyesület horgász oktató és bemutató ház környezetébe növényismereti bemutató kialakítását tervezi, mely során a már meglévő, és egyben az újonnan ültetett különféle fák, cserjék, bemutatásával kívánja az ismeretterjesztést elősegíteni, ezzel is elősegítve a város zöld szívének fejlődését.
Az egyesület jelenleg felújítását végzi a helyi halismereti tanösvénynek, melyet ismeretlenek rongáltak meg a tavalyi évben. Tervek szerint a növényismereti bemutató, és a helyreállított halismereti tanösvény az egyesület házi horgászversenyén már látogatható lesz.
Köszönet illeti meg Gurisatti Péter vállalkozót a fák felajánlásáért és az ültetés során adott szakmai segítségét, illetve az ültetésben részvevő horgászokat: Széles László, Lázár Gábor, Híró Gyula, id. Makán Tibor, ifj. Makán Tibor, Albert Balázs, Stampf Ferenc, Tompa Szilárd, Koczor Zsolt, Bálint Péter, Kelemen Péter.
Latest news
- 2025-05-09 - Kálvária utca 69. 1. 4.
- 2025-05-07 - 2975_112
- 2025-05-07 - PÁLYÁZATI felhívás - költségvetési ügyintéző - határozott
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel