Ünnepi istentiszteleti rend
Az alábbiakban az ünnepi miserendet és egyházi alkalmakat gyűjtöttük csokorba az információt szolgáltató evangélikus és katolikus gyülekezet részéről.
Március 20. Nagycsütörtök: 17.30-tól szentgyónási lehetőséget biztosítunk, 18 órakor kezdődik az Utolsó Vacsora emlékmiséje a Jézus Szíve templomban. A szentmise után szentségimádás lesz, melyet a Domonkos Nővérek vezetnek.
Március 21. Nagypéntek: Jézus szenvedésének és kereszthalálának emlékezete (szigorú böjti nap) Délután 15 órakor keresztút-járás a Jézus Szíve templomban, majd ezt követően kezdődik a nagypénteki szertartás, melynek részei: Igeliturgia, Hódolat a Szent Kereszt előtt, Szentáldozás.
A nagypénteki szertartás után este 19 óráig látogatható a szentsír a templomban. Este 19 órától szabadtéri keresztutat végzünk a Kálvárián. Kérjük, aki eljön, hozzon magával gyertyát és lámpát.
Március 22. Nagyszombat: Jézus sírban pihenésének napja. Ezen a napon az Egyház a gyász jeleként nem mutat be szentmisét és tilos bármiféle szertartás végzése is. Reggel 8 órától 12 óráig látogatható a szentsír a Jézus Szíve templomban.
Délután 13 és 16 óra között nyitva lesz a Kálvária templom is - lehetőség a csendes imádságra és elmélkedésre.
A húsvéti vigília szertartása este 19 órakor kezdődik a Jézus Szíve templomban, melynek végén jó idő esetén megtartjuk a feltámadási körmenetet.A körmenet végén megáldjuk a húsvéti eledeleket a templomban.
Március 23. Húsvétvasárnap: Krisztus feltámadásának ünnepe. Szentmisék ezen a napon a szokásos vasárnapi miserend szerint a Jézus Szíve templomban:
8.00: (német nyelvű), (a szentmise előtt 7.30-tól is lesz lehetőség a húsvéti ételek megszenteltetésére), 9.00, 10.30: (családosok és gyermekek szentmiséje), 18.00.
Kőszegfalva: 10.30,
Nemescsó: 11.30
Március 24. Húsvéthétfőn: 8.00, 9.00 és 18.00 (Jézus Szíve templom)
Kőszegfalva: 10.30
Evangélikus Egyházközség:
Nagycsütörtök: 18 órától úrvacsorai istentisztelet
Nagypéntek: 9 órától úrvacsorai istentisztelet,
18 órától úrvacsorai istentisztelet (passióolvasás)
Nagyszombat: 18 órától istentisztelet
Húsvétvasárnap 5 órától hajnali istentisztelet, utána közös reggeli a gyülekezeti házban;
9 órától ünnepi istentisztelet (úrvacsora);
10.30-tól gyermek-istentisztelet.
Húsvéthétfő: 9 órától ünnepi istentisztelet (úrvacsora);
10.30-tól német nyelvű úrvacsorai istentisztelet
Latest news
- 2025-05-06 - Rákóczi Ferenc utca 63. fszt. 2.
- 2025-05-06 - 2869/28
- 2025-05-06 - LOMILOTTÓ SORSOLÁS ÁPRILISI NYERTESEK!
- 2025-05-05 - A bosszú fogadója
- 2025-05-05 - Miénk itt a rét – Madarak és Fák Napja a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben
- 2025-05-05 - Emlékhelyek Napja
- 2025-04-30 - Bass Rezső megemlékezés
- 2025-04-29 - STKH - Kőszeg Hulladéknaptár tájékoztató
- 2025-04-29 - Borkorcsolya Verseny
- 2025-04-29 - Zenei akrobaták avagy Fúvósok a porondon
- 2025-04-28 - Kőszeg – Szombathely vasútvonal buszforduló lezárása
- 2025-04-28 - "Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
- 2025-04-24 - Vas Vármegyei Borverseny - eredmények
- 2025-04-23 - Partnerségi hirdetmény TKR
- 2025-04-23 - Blues Jam
- 2025-04-23 - Hagyományőrzők Bálja
- 2025-04-23 - Májusfa állítás a Hajnalcsillag Néptáncegyüttessel
- 2025-04-23 - Világszép nádszál kisasszony
- 2025-04-23 - Kőszeg szőlővesszei
- 2025-04-18 - Kőszeg polgári családjai