Hollósi Frigyes díj

A Kőszegi Várszínház idei nagyszínpadi produkciója a Szentivánéji álom volt. A közönség szavazhatott arról, ki kapja az előadás színészei közül a Hollósi Frigyes-díjat. Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója a jubileumi nyár utolsó Szentivánéji álom előadása után adta át a díjat - közösen Hollósi Frigyes lányával, Hollósi Katával, aki arról beszélt: "Apunak nagyon fontos volt Kőszeg. Szerette a várost, kedvesnek tartotta a kőszegieket, a várszínháziakat, Ildit és a két Zolit. Nekem nagyon hiányzik Apu Kőszegről, mindig várom, hogy felbukkanjon, hol a vár tövében, hol a Fő téren. Ez a díj számára is fontos lenne, hiszen egy olyan közösség hozta létre, amelyet ő nagyon szeretett. Köszönöm Apu nevében is."
Pócza Zoltán a díj átadásakor elmondta azt is: a díjat Trifusz Péter képzőművész tervezte.
Takács Katalin a díj átvétele után a Kőszegi Várszínház Facebook-krónikásának azt nyilatkozta: "Kezdjük azzal: majdnem elájultam, amikor Pócza Zoltán a nevemet mondta. És ott állt mellette Frinyó lánya, Hollósi Kata. Sírtam. Egyszerűen csak arra tudtam gondolni közben, hogy most biztosan Frinyó is itt van, és gondol rám. Köszönöm, nagyon! És fontos egy hónap volt számomra az itt töltött idő. Egyrészt olyan emberekkel találkoztam, akikkel máskülönben ritkán jönnék össze. Új barátságokra találtam. Másrészt négy héten át csak a hivatásomról szólt az életem, hogyan oldom meg a karaktert, miként tudom kibányászni magamból Pukk figuráját, hogyan hozzuk össze ezt az előadást. Közben minden segítséget megkaptunk a Kőszegi Várszínház vezetőitől, Pócza Zoltántól, Gelencsér Ildikótól, Bakos Zoltántól. Odafigyelésükkel, bizalmukkal a legnagyobb támaszaink voltak. A kölcsönös tisztelet itt a legemberibbé emeli a kapcsolatokat. Köszönöm a kollégáimnak is."