5. Kőszegi Aquatlon Kupa

Beszámoló - 2014. március 23. (vasárnap)

Az elmúlt években nem sikerült kifogni az időjárást az aquatlon verseny rendezéséhez. Idén jó egy hónappal előrébb hoztuk a verseny időpontját, de az idei enyhe tél, az elmúlt 1-2 héten tapasztalt meleg feledtethette volna ezt. A lehűlés és az eső megérkezett a futásra. Ennek ellenére voltak szerencsére vállalkozó kedvűek.

Letöltések
5. Kőszegi Aquatlon Kupa
A futópálya kijelölése változott az elmúlt évekhez képest, hiszen az uszodánál maradva innen kellett a Dr. Nagy László EGYMI parkjában teljesíteni a futószámot. A kisebbek még egy kis csepergéssel megúszták, de a nagyoknál már rendesen megeredt az eső.
A versenyen a különböző korosztályokban már nagyon éles „csatákat” láthattunk, hiszen több futamban is csak 1-1 másodpercen múlt a különböző helyezések sorsa.

Tudom, hogy a napokban, hetekben sok verseny zajlik csak itt a környéken is, de az általános iskolákból ezt figyelembe véve is kevesen jöttek el erre a helyi rendezvényre (pedig az előnevezetteknek nevezési díjat sem kellett fizetni), szinte csak a klub edzésein részt vevő gyerekek jelentek meg az állami iskolákból.
Hála a lelkes segítőknek, ismét egy jó versenyt láthattunk, mely után a legjobbak kezdhetnek készülni a május közepi országos bajnokságra.

---------------------------------------------
Hóbor Péter
Kőszegi Triatlon és Úszó Klub

fényképek, eredmények:
www.koszegitriatlon.hu