A felkelés alatt érte el pályája csúcsát, amikor erdélyi fejedelemmé, majd Magyarország fejedelmévé választották. Bocskai azonban nem ekkor tűnik fel, hanem már egészen fiatalon jelentős pozíciót töltött be Erdélyben. Ehhez a korai karrierhez családi kapcsolatai is hozzásegítették, mely a kiállításon látható családfáról leolvasható. A kiállítás Bocskai István élete, személye által vázolja fel a kor eseményeit, és azokban játszott szerepét. Gyermek és ifjúkorát a Habsburgok bécsi és a prágai udvarának közelében töltötte. 17 éves korára az udvari nemesifjak társaságának lett a tagja, de 1576 elején otthagyta Prágát, és Erdélybe ment a fejedelmi udvarba. Életének ezt a szakaszát a magyar király és az erdélyi fejedelmek metszetei, pénzei, pecsétjei, valamint életének helyszíneiről készült ábrázolások segítségével követhetjük nyomon. Életútja következő nagy állomása a tizenöt éves vagy hosszú háború (1591-1606) időszaka, de magának a Bocskai-felkelésnek (1604-1606) a bemutatásához sem nélkülözhető ennek ismertetése. Részletesebben mutatjuk be az 1595. évi havasalföldi hadjáratot, melynek során a Báthori Zsigmond és Bocskai István által vezetett erdélyi seregek megverték Szinán pasa hadát. Pálffy Miklós (1552-1600) mint alsó-magyarországi főkapitány a tizenöt éves háború magyarországi eseményeiben évről évre jelentős szerepet játszott. A kiállításon látható Pálffy Miklós félvértje, szablyája, egy róla készült metszet és az alsó-ausztriai rendek által Győr visszavételének alkalmából neki ajándékozott serleg. A felkelés közvetlen előzményei közül hármat emelünk ki: a fiskális pereket, Bethlen Gábor (1580-1629) közvetítésével a törökkel fenntartott kapcsolatát, és a meginduló ellenreformációt, melyet elsősorban a kor hitvitairodalmával mutatunk be. A felkelés bemutatásához egy korabeli térképet használunk fel háttérnek, és ezen helyezzük el Wilhelm Peter Zimmermann (1589-1630 k.) a felkelés eseményeiről készített rézkarcsorozatát, az 1604. október 15-én lezajlott álmosdi csatától kezdve, a Felvidék behódolásán keresztül, az 1605 májusában Alsó-Ausztriában és Morvaországban folyó portyákig és a Dunántúl elfoglalásáig. A felkelés egyik emléke Bocskai István vörös selyem zászlaja. Az egyik oldalán egy sárkány által körülölelt Bocskai-címert találunk, felette Bocskai címeinek rövidítése: S. D. G. P. H. T. S. C. (Stephanus Dei Gratia Princeps Hungariae, Transilvaniae, Siculorum Comes) olvasható. A zászló mindkét oldalát elszórtan festett arany lángnyelvek borítják. Seregének legnagyobb részét alkotó hajdúkról a 17. század folyamán számtalan ábrázolás jelent meg különféle kiadványokban. Fegyverzetük szablya, puska, jobb oldalukon, az övükben balta vagy csákányfokos függött. Bocskai István kezdte meg letelepítésüket az 1605. december 12-én Korponán kiadott, kiváltságokat adományozó hajdú szabadságlevéllel. 1605. november 11-én a Pest melletti Rákosmezőn találkozott Lalla Mehmed nagyvezírrel, aki átadta a szultáni athnámét (kinevező iratot), egy drágaköves aranykoronával és egy díszes szablyával együtt. Amikor a nagyvezír Bocskai fejére tette a koronát, levette, és kijelentette, hogy nem királyi felségjelvénynek, hanem csak ajándéknak tekinti azt. A következő egységben a felkelést lezáró bécsi, a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét, valamint Bocskai halálát mutatjuk be, ábrázolások és dokumentumok segítségével. 1606. december 17-én elkészíttette végrendeletét, amelyben az Erdélyi Fejedelemség politikai helyzetét és feladatait világosan kifejtette: "Valameddig pedig a Magyar Korona ott fenn nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a Magyar Királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenn tartani, mert nékik is oltalmokra, javokra lészen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a Magyar Korona, Magyar Országban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük, nem attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéllyék tehetségek szerént, és egyenlő értelemben azon Korona alá a régi mód szerint adják magukat." Utóélete nem volt olyan nagy ívű, mint II. Rákóczi Ferencé, vagy Kossuth Lajosé, viszont a róla elnevezett, a 20. század első felében elterjedt viselet valószínűleg még sokáig őrzi nevét.