A bogyósgyümölcskertész fia
Rátóti Zoltán önálló estjére hívja a Kőszegi Várszínház látogatót. Hogy mire számíthatnak? "Van egy csávó, épp mondjuk lent a színpadon, de az körülbelül olyan, mintha egy kocsmában, egy baráti társaságban, az utcán vállunkat átfogva mesélne nekünk az életéről." A részletekben további információkat olvashatnak róla.
Rátóti ezen az egy helyen lebegtet be valami disszonanciát, ám alapvetően egyenes ívekre, tisztább és néhol egyszerűsítő olvasatra törekszik. Egy ilyen jellegű összeállítás legnagyobb tétje, hogy az írói művet közvetítse, s ne kebelezze be a színészi előadás, ergo: ne a színész személyisége domináljon. Rátóti visszafogott előadói stílusa és valószínű rokonlelke teret hagy a műnek, nem kisajátítja, hanem bejárja Háy János novelláinak világát.
Ám. Mégis olvasatról van szó. A szelektáló és előadó művésznek döntenie kell, merre viszi el az alapanyagot. Rátóti a humort és a szerelmet állítja középpontba, a tragikus vagy drámai színektől ódzkodik. Amit és ahogy mond, az nem pusztán profi, de mintha új Háy-novellák születnének a színpadon. Rátóti nem csak mondja a szövegeket, hanem mintha beszélgetnénk. Van egy csávó, épp mondjuk lent a színpadon, de az körülbelül olyan, mintha egy kocsmában, egy baráti társaságban, az utcán vállunkat átfogva mesélne nekünk az életéről. Néha megfogja a gitárját, mint a házibulikban az ügyeletes hangulatmesterek, és énekel: Bleriot Budapesten, Háztartási vers stb. Ő maga zenésítette meg az elhangzó Háy-verseket.
De ez az est mégsem Rátótié, hanem Háyé. A bogyósgyümölcskertész fiáé. A szövegekről nem tisztem most írni, azt olvastam róluk, "kis remekek". Valahogy így, van bennük minden, amitől teljes a világ. Az előadás pedig jó. Ilyet nem szokásom állítani. Főleg, hogy borsódzik a hátam a műfajtól, nem hiszek a csodákban, és rettegek a szavalatoktól. De mit tegyek? Háy János remek írásaiból született egy jó előadás, lehet szívből sírni és nevetni. Aki nem hiszi, járjon utána!