A salföldi pálos kolostor hangjai

Régóta csak az erdő hangjai veszik körbe, de több mint 500 év után újra gregorián énekek is betöltik a salföldi Pálos kolostorromot. És ezekbe most, az UNESCO „A Hang hete” januári eseményeihez kapcsolódva bárki belehallgathat, méghozzá a világ bármelyik pontjáról.

Mindössze néhány hónap, két kutató tanár és egy marék egyetemista kellett ahhoz, hogy 2021 elején egy honlapon megelevenedjen az egyetlen hazai alapítású szerzetesrend hangzó öröksége. Az ötlet a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének (FTI-iASK) Zenei Műhelyből indult, ahol a „Hangzó Város” projekt égisze alatta a kreatív vidékfejlesztés legaktívabb művészeti területe a zene. A hosszabb távú együttműködés szándékával a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egy oktatási programot szervezett ennek elindítására, s a közös munka első eredménye egy olyan honlap, amely nemcsak képeken mutatja meg, hogy néz ki most, és hogy nézhetett ki a XIV-XV. században a salföldi Pálos kolostor, hanem rekonstruálták és bemutatják annak egykori és jelenkori hangjait is.

A honlapon meghallgathatók a kolostorral egykorú gregorián énekek a mai természeti- és az egykori templom akusztikáját megidéző felvételeken, készült hangművészeti kompozíció is a templom építészeti arányaira, de a tervezők ügyeltek arra is, hogy megelevenedjen a dunántúli hangtáj is: a környező erdők élővilágába is belehallgathat a látogató; a Káli-medence őshonos állatainak hangjait Dr. Ország Mihály állathangkutató páratlan, saját gyűjtésű hangarchívumából válogatták össze.

“Azt szeretnénk, ha az oldal látogatói nemsokára a romok látogatói is lennének. Mi megmutatjuk ugyan, hogy milyenek lehettek az évszázadokkal ezelőtti élet hangjai, de igazán boldogok akkor lennénk, ha ezzel minél többeket arra ösztönöznénk, hogy személyesen is felkeressék Salföldet - mondta Hajnóczy Csaba zenekutató, a projekt MOMÉ-s házigazdája, aki azt is elárulta, hogy ezt még csak a kezdetnek szánták.

„Ezzel az indulással két célunk is van: a jövőben turisztikai applikációt és honlapot fejlesztünk, hogy bárki távolról is megismerhesse a bemutatott helyszínek hangtáját és hangzó örökségét. Ugyanakkor erre alapozva szeretnénk valódi élő programokat szervezni a romoknál hangvadász kirándulások, a pálosok örökségéhez kötődő zenei-művészeti fesztiválok formájában” - tette hozzá Mizsei Zoltán ötletgazda, az FTI kutatója és a Zeneakadémia egyházzenész tanára.

A kolostorrom a Balaton-felvidéken, félórányi gyalogútra fekszik Salföld falu határától, de most egyetlen kattintással is meglátogatható: https://palos.hangtaj.mome.hu/