Egy biztos: a decemberi Kőszegi koncertjükön, amelyen három vendégzenekar is fellépett, egyaránt fellelhetők voltak a "hevi", a metál, és a (extrém)punk elemek. Így aztán természetes volt, hogy a néha-néha "becsúszó" dallamosabb opusok sem biztosíthattak nyugvópontot az öles várfalak boltívei alatt. Ördögnek öltözött angyalok vették birtokba a színpadot. Kétséges volt, hogy a kőszegi erődítmény kibírja-e az "ostromot".
A Metrón, LGT-n, Piramison, Mobil-on, stb. edződött hozzám hasonló "el- és/vagy megtévedt vén rockerek" csak kis számban merészkedtek az arénává átalakult JUK-ba. Az amúgy ritkán előforduló "könnyűzenei rendezvények" helyi prominensei kitettek magukért. Az előzenekarok által megfelelő hőfokra fűtött "táncosok" és bámészkodók ellepték a "parkettet". A rétegzenét produkáló csapat betöltötte a teret, amelyben hihetetlen energia feszült. A trióban történő zenélés nem engedi a lazaságot. Látszott a fiúkon, hogy sokadszorra adják el a műfajhoz tartozó csúcsdecibeleken forralt produkciójukat: sikerrel.
A kitűnő kezdés, a 24 című dal után egymást váltották a "slágerek" és az újabb dalok. A (számomra) meglepetésnóta, az Angyalok bennem, a kedvenc Szerelmem Nóra,… a Bálban, a Rómeó és Júlia, … a Bemegyek a boltba és a többi. A dolog néha egészen profinak tűnt. Mi az, ami mégis hiányérzetet kelt? Érezhető, hogy a trió – más hasonló zenekarokhoz hasonlóan – csak magára támaszkodhat. Több külső segítséget (anyagit, eszmeit és kritikait) érdemelnének. "Beszélni fekve is lehet" – mondta egyik barátom. Tudom, de…! Azt érzem, hogy vannak még kihasználandó (zenei)tartalékaik. A fémzene kitűnően elviseli azokat az olykor megcsillantott zenei betéteket, amelyekkel bőkezűbben is szolgálhatna a szólógitár (Tóth István, Totya). A biztos alapot nyújtó bőgő (Bönditz Szabolcs, Bébi) megteszi a magáét, de miért ne kaphatna néha néhány önálló taktust csakúgy, mint a fáradhatatlan, rendkívül tehetséges dobos (Piskor Balázs, Baska). A korábbiakhoz képest határozottan javult az ének és a zene hangerő-összhangja. Mégis meg kell jegyeznem, hogy az értékes, jó zenei fordulatok – amelyek nem ritkák –, nagyobb hangsúllyal érvényesülhetnének, ha a szövegek a "külsősök" számára is, jobban, érthetőek lennének. (Tudatosabb helyet foglalhatna el, például a vissza-visszatérő angyal szövegmotívum.) Az efféle lazaság megengedhető az amúgy éjfél felé hajló koncerten (nem úgy, lemezen).
A koncert előnyére válna, ha nagyobb ívet járna be. És azt se feledjük, hogy a fém (metál) is akkor keményedik, ha az izzást váratlan lehűlés (edzés) követi. Kontraszt és kontraszt között is lehetnének nagyobb különbségek. És erre a műfajra is érvényes, hogy a részletekben búvik meg az elegancia. Látszólag, mármint az elegancia, nem fér össze a Szakadék által kialakított képpel. Ez a kitétel azonban nem lehet igaz. A zenére, a jó zenére ugyanaz érvényes, bármely stílusirányzatról beszélünk is. És a zenei eleganciára való képesség ott lapul a dalokban. Talán ennek a kibontása lehetne a zenekar sajátja, az angelpunk jellegzetessége.
A Szakadék már felépítette magát, látszik a tudatos munka. Az előbbre lépést, a még lehetséges pluszt, az említetteken mellett egy (vagy több) külső erő adhatná meg. Megérdemelnék!
Tóthárpád Ferenc