Az I. Teljes Mária Út kerékpáros zarándoklat
A Gyulafehérvári Caritas kerékpáros zarándokai érkeznek Kőszegre, mely részeként zarándoktalálkozó lesz a Bencés Székházban 2011. július 20-án, szerdán este. A kőszegi szervezők kerékpáros csatlakozókat is várnak.
Az I. Teljes Mária Út kerékpáros zarándoklat!
A Gyulafehérvári Caritas kerékpáros zarándokai érkeznek Kőszegre
Zarándoktalálkozó a Bencés Székházban 2011. július 20-án, szerdán este
Kerékpáros csatlakozókat várunk!
„A szükség közelről látszik” – ezzel a jelmondattal működik a gyulafehérvári Caritas, amelynek tagjai kerékpáros zarándoklatot szeveztek Csíksomlyóról Máriacellbe. Ez az első alkalom a Mária Út történetében, hogy teljes hosszát kerékpárral járják végig. Zarándoklatuk célja az irgalmas szeretet terjesztése közöttünk, szívük őszinte szeretetével felénk fordulnak, akik útjuk állomásain várjuk őket és a velük való találkozást. A tíz zarándok és kísérőik július 6-án indultak Csíksomlyóból, az ősi magyar Mária kegyhelyről, Erdélyt elhagyva Máriapócs, Miskolc és Eger érintésével már Budapest felé járnak. Átérve a Dunán, a rendkívüli hőségben fáradhatatlanul tekerve, július 19-én érik el Vas megyét. Celldömölkön – a helyieken kívül – köszönti őket Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Vas megyei Közgyűlés elnöke. Az éjszakát Celldömölkön töltik, majd 20-án reggel indulnak tovább, Sárváron, Csepregen és Horvátzsidányon keresztülhaladva a délutáni órákban várjuk érkezésüket Kőszegre. A Jézus Szíve templom előtt köszönti őket Básthy Tamás országgyűlési képviselő, Harangozó Vilmos plébános atya, Huber László polgármester, Básthy Béla alpolgármester és még mások. Kőszegi pihenőjük után július 21-én reggel indulnak tovább Rőtfalva felé, Máriacellbe július 23-án, szombaton érnek el, ahol 16 órakor magyar nyelvű szentmisén, majd este 20.30-kor gyertyás körmeneten vesznek részt.Útjuk során találkoznak a helyi közösségekkel és a Karitasz munkatársaival, meglátogatnak gyermektáborokat és idősek otthonait, beszélnek útjukról és annak céljáról, tanúságot tesznek áldozatos szeretetükről. Kőszegi Köpönyeges Madonna, védelmezd őket útjukon!
Kőszegi programunk a kerékpáros zarándokokkal:
július 20. szerda
- 16.00 – 17.00 óra között a Szociális Gondozási Központ és a hajléktalanok zöldségeskertje megtekintése
- 17.30 a zarándokok köszöntése a Jézus Szíve templom előtt (Fő tér)
- 18.00 szentmise a Jézus Szíve templomban
- 19.00 zarándoktalálkozó a Bencés Székházban (Rajnis u. 2.), vacsora, beszélgetés
július 21. csütörtök
- 7.00 szentmise a Missziós Házban (Park u. 1.)
- utána a zarándokok búcsúztatása
Az eseményre mindenkit szeretettel várunk! Kérjük, hogy aki teheti, akár a legkisebb időre és távolságra, csatlakozzon a zarándokokhoz. Az alábbi blogon keresztül megismerkedhetünk a zarándokokkal és útjukkal, üzenhetünk nekik és elolvashatjuk képekkel kísért napi beszámolóikat.
Mária Út kőszegi önkéntesei
www.mariaut.hu
http://blog.caritas-ab.ro