Balog Iskolanap

"Ez a nap kicsit más, mint a többi!"- ez a mondat vált szlogenjévé az immár 21. alkalommal megrendezett Béri Balog Iskolanapnak. Valóban más volt ez a június 4-i péntek, hiszen nem a tanulásról szólt, hanem a szórakozásról, a vidámságról.



"Ez a nap kicsit más, mint a többi!"- ez a mondat vált szlogenjévé az immár 21. alkalommal megrendezett Béri Balog Iskolanapnak.
Valóban más volt ez a június 4-i péntek, hiszen nem a tanulásról szólt, hanem a szórakozásról, a vidámságról. A délelőtti kulturális és művészeti bemutatóknak - mint az utóbbi években mindig – most is a Vár adott otthont. Vidám jelenetek, énekes és táncos produkciók után a Dance Jam tánccsoport kápráztatta el közel egy órás fergeteges műsorával a közönséget.
Délután az iskolában folytatódtak az események. A hagyományokhoz híven az osztályok által kínált programokból válogathattak a gyerekek. Osztályról osztályra járva mindenki megtalálhatta a neki tetsző szórakozási formát. Aki egy kis izgalomra vágyott, a szellemkastélyban garantáltan megkaphatta. Másutt a szelídebb lelkületűek körmöt vagy arcot, esetleg pólót festhettek, de lehetett kézműves foglalkozásokon barkácsolni is. A tombolni vágyók az ugráló várban, az óriáscsúszdán vagy az élő csocsóban vezethették le felesleges energiáikat. És aki még mindig bírta szusszal, az esti diszkóban kitombolhatta magát.
Vasárnap délután családtagok, ismerősök, barátok voltak kíváncsiak az iskolanapi bemutatóra. Zsúfolásig megtelt a Jurisics vár lovagterme. A kulturális programban változatos műsorszámok követték egymást. A tanév során sikeresen szerepelt vers- és prózamondók magyar és német nyelven szólaltak meg, hangszeres zenei, valamint táncos produkciókat hallhattunk, láthattunk. A német nemzetiségi kórus dalaira legszívesebben táncra perdültünk volna. A kis- és nagyénekkar közös fellépése vidám színfoltot jelentett. A szünet után a Dance Jam apraja-nagyja színpadra lépett."Ha a táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod" - ez volt a tánccsoport ez évi mottója. Az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Dance Jam a nevéhez méltóan a táncok keverékét sorakoztatta fel. Sokszínűség, könnyedség, változatos zenei válogatás, színpompás kosztümök és díszletek felvonultatása jellemezte műsorukat. Megelevenedett a kicsik előadásában a mesék világa, az " icipici házikó", a Mézga család kedvelt zenéjére táncoltak a 2.osztályosok, csodálatos tündérkertet varázsoltak elénk a nagyobbacskák, country zenére ropta egy nagyszerű páros, rózsaszínű kádban "lubickolt" egy másik kiváló duó. Majd a nagylányok átéléssel előadott táncaiban gyönyörködhettünk. Az egyes csoportok fellépései között "táncos" filmvetítések szórakoztatták a jelenlévőket. A tánccsoport vezetőjének különleges produkciója zárta a programot. A rendezvény végén került sor "Az év táncosa" cím kihirdetésére. Az alsósoknál Maszlov Rebeka /4.b/, a felsősöknél Csuka Ivett /7.a / örülhetett a díjnak. A közönség vastapssal jutalmazta a közreműködőket.