Kávészünet Dr. Bariska Zsolttal
Bölcsészből lett üzletember az Európai tanulmányok mestere

A Bariska családhoz való személyes kötődésem több mint félévszázados. Nem mindennapos, hogy egy családban az édesapa után, mindkét fia is megszerzi a PhD doktori fokozatot. Nemrég - Dr. Bariska István senior után- a nagyobbik fiúval, az Ausztriában tanító középiskolai tanárral, Dr. Bariska István juniorral interjúztam. Most pedig úgy adódott, hogy sikerült a kisebbik Bariska fiút is elérnem. „Balogos” volt, ahogy mondták annak idején, még a régi, belvárosi épületben tanulhatta az írás-olvasást és számolást. Elszomorítja, ahogy a belváros közepén egy ilyen épület az enyészet martalékává vált. A gyerekkor egyik legszebb időszaka, a középiskolás évek a Jurisich Miklós Gimnáziumhoz kötődnek. Nemcsak azért, mert jó alapot adott a továbbtanuláshoz, éppen ilyen fontos, hogy a máig tartó baráti kapcsolatainak a többsége is innen származik. Az első diplomáját az ELTE-n, nyelvszakokon szerezte. A nyelv és a hozzá kapcsolódó kultúra megismerése volt akkoriban, ami motiválta a szakirány kiválasztásában. Meggyőződése, hogy a nyelv kulcs a világhoz, eszköz ahhoz, hogy az élet minden területén magas színvonalon végezhesse az ember a szakmai munkáját. A nyelv lehetőséget ad arra, hogy sokkal objektívebben tekintsünk magunkra, környezetünkre, országunkra. A nyelv olyan ajtót nyit, amelyen keresztül kívülről is láthatjuk magunkat. Az ELTE időszaka alatt tette le a francia középfokú nyelvvizsgát, az olaszt a német egyetemi évek alatt vette fel, spanyolul viszont 40 éves fejjel kezdett foglalkozni, kifejezetten üzleti kapcsolatok miatt. Mostani rendhagyó távinterjúnk Dr. Bariska Zsolttal készült.

- Jénában és Grazban is tanultál. Mik a hozadékai a személyes életedre a külföldi egyetemeknek?

-Jénában is és Grazban is féléves ösztöndíj keretében járhattam egyetemre. Grazban ez már inkább csak kutató munka volt, az ottani Amerikai Tanulmányok Tanszékén gyűjtöttem anyagot diplomamunkámhoz. Ha az érdeklődési kör éppen egybeesett egy jó tanárral, aki arra szakosodott, akkor a nyelvszakon belül szinte bármilyen témában lehetett írni diploma- munkát. Így írtam amerikai külpolitikából a szakdolgozatomat és tolódott el az érdeklődésem más irányba. Amire kérdésedben talán utalsz, feleségemmel, Beával a jénai féléves képzés alatt ismertük meg egymást.

-A rendszerváltáskor a diplomáciai területtel is kapcsolatba kerültél. Hogyan és mikor kerültél Washingtonba?

-Akkoriban még nagyon kevesen beszéltek nyelveket. Fiatal egyetemistaként többedmagammal, kvázi karitatív munkaként segítettem az akkori Antall József vezette MDF külpolitikai kapcsolatait. Ott hallottam a lehetőségről, hogy az Amerikai Kongresszusba lehet menni gyakornokként dolgozni. Beadtam a pályázatomat, az Amerikai Nagykövetségen volt a meghallgatás és bekerültem a három kiválasztottba, akikből kettő karrierdiplomata volt. Máig
meghatározó élmény, hogy belülről láthattam az amerikai törvényhozás működését és 10 hetet tölthettem egyhuzamban Amerikában.

- Doktorátusodat külföldön csináltad meg. Mennyiben különbözik a kinti doktori fokozat a magyartól? Volt-e ennek köze ahhoz, hogy később egész más irányba fordult az
érdeklődésed ?

-Németországban a Heidelbergi Egyetemen doktoráltam. Előbb ugyanitt második diplománkat szereztük meg feleségemmel, Beával együtt. A heidelbergi évek mindkettőnk számára meghatározóak voltak. Németes - egyesek szerint poroszos - gondolkodású és fegyelmű emberekké lettünk. Ekkor már érdeklődést váltottam, és a politikatudomány szakirányon belül az európai gazdasági integrációval kezdtem foglalkozni. Végül ebben a témában is írtam doktori értekezésem. A kinti doktori fokozatot nem tudom igazán összehasonlítani a magyarral, mivel nincsen tapasztalatom a magyar PhD követelményekkel. A német elvárások természetesen magasak, legfontosabb ismérvük az alapos és önálló tudományos munka, új eredmények és összefüggések felmutatása.

- Szüleidtől tudom, mintha Göncz Árpád is a diplomácia felé akart volna irányítani.

-Már doktori munkám végre felé jártam, Bea pedig egy másik német egyetemen levelezőn közgazdaságtant tanult. Ekkor keresett meg Göncz Árpád Köztársasági Elnök hivatala, hogy az Elnök úr egy nemzetközi díjat kap, ami mellé egy szabadon felajánlható ösztöndíj is jár. Mint kiderült, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet (VKI) akkori vezetője ajánlott be engem az Elnök úrnak. Vele úgy kerültem kapcsolatba, hogy doktori munkám megírása közben gyakran megfordultam a VKI-ban, és írtam is nekik rövid tanulmányokat. Az élet sorszerű véletlenek sorozata, egy ilyen láncolat során kaptam egy szabadon felhasználható ösztöndíjat a német Töpfer Stiftung-tól, amelyet Göncz Árpáddal együtt Jean-Claude Junckertől (akkoriban még luxemburgi miniszterelnök) vehettem át. A Brugge-i College of Europe intézetet néztem ki magamnak az ösztöndíj felhasználására.

- Ott mit tanultál? Milyen végzettséget szereztél?

-Ez 1998/99-ben volt. A College of Europe egy kétnyelvű (angol-francia) posztgraduális „bentlakásos” iskola, itt képzik a brüsszeli európai uniós intézmények leendő „hivatalnokait”, az eurokratákat. Felvételi követelmény az angol és francia nyelvtudás, valamint társadalomtudományi végzettség. Jogi és közgazdasági képzésből és vizsgákból állt össze a kurzus. Egy év alatt két évnyi anyagot adtak le nekünk. Mindenkinek voltak szabadon választott tárgyai is, így én inkább közgazdaságtani tárgyakat választottam be a nem éppen „kellemes”, franciául tanított európai jogi tárgyak mellé. A vizsgáim sikeres letételével a „Master of European Studies” címet, azaz mesterfokozatot kaptam.

- Családalapítás?

-Feleségemmel még az ELTE-n ismertük meg egymást. Az egyetem elvégzése után házasodtunk össze, és a Heidelbergtől Brugge-ig tartó utat már együtt jártuk végig. Brugge-i tanulmányaim befejeztével azzal a nagy kérdéssel szemebesültünk, hogy fogadjak-e el egy megajánlott brüsszeli állást, vagy térjünk-e haza. Végül a hazatérés mellett döntöttünk úgy, hogy idehaza semmilyen állás sem volt kilátásban. De itthon szerettünk volna már családot alapítani, gyermeket nevelni. A sors különös adománya, hogy egy nagy vargabetű leírása után végül Kőszegen telepedtünk le, és gyermekeink, Zita és Szilárd, az egykori almamáterem padjaiban ülnek. 10 évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet!

-Mikor és hogyan talált rád Somody Imre a Pharmavit cég tulajdonosa, akinél elkezdtél dolgozni. Szentendre hogyan jött szóba?

-Bea budai lány volt, az esküvőnk után választottuk Szentendrét, mint Budapesthez közeli kisvárost. 1999 nyarán Heidelbergből Szentendrére tértünk vissza és egészen Kőszegre költözésünkig éltünk itt. Első munkahelyeinkre fejvadász cégek közvetítésével kerültünk, engem a Pharmavithoz ajánlottak be, ahol a cég akkori vezérigazgatója, Somody Imre keresett maga mellé tanácsadót.

- Hogyan kerültél Friderikusz látóterébe?

-Ez egy újabb sorszerű véletlen volt. Friderikusz Sándor egy nagyinterjút készített Somody Imrével, amelynek előkészítése során megismert engem. Ez volt az előzménye annak, hogy később bekerültem a műsorába.

- A Pharmavit után jött a Plusssz Vitamin-os korszakod.

-2002-ben a Pharmavit amerikai tulajdonosa eladta a vállalatot - több részben. A kivásárlási folyamatban együtt dolgoztam a Pharmavit vezérigazgatójával. Végül meg tudtuk vásárolni a Plusssz márkát és a kapcsolódó jogokat. Bérgyártónk pedig a másik vevő, a Sanofi lett. 2005-ig kettős ügyvezetéssel, mostani üzlettársammal együtt vittük az új céget. Mivel a cég működtetéséről más elképzeléseink voltak, mint a többségi tulajdonos Somody Imrének, 2005-ben közösen eladtuk a céget egy lengyel multinacionális vállalatnak.

-A VitaPlus Kft. lett a saját céged.

- A Vitaplus Kft-t fele-fele arányban visszük üzlettársammal. Több céget is alapítottunk itthon és külföldön egyaránt. Vietnámban 2011 óta, Ausztriában 2017 óta vagyunk jelen saját céggel. Feleségem vezeti az osztrák céget, amely orvostechnikai eszközök gyártására és kereskedelmére szakosodott.

-Mit tudhatunk a 2013-ban genfi Vitafoods-kiállításon Nagy-díjat kapott Magne Express Forte terméketekről?

-Gyakran kiállítunk Genfben, amely az egyik legrangosabb szakmai kiállítás az iparágunkban. 2013-ban az egyik, vízben oldódó magnézium termékünk nyerte el az év terméke díjat. A sikerünk titka az volt, hogy az adott magnézium vegyületekkel ilyen magas dózisban korábban senkinek sem sikerült víztisztán oldódó készítményt fejlesztenie. De ennél jóval büszkébbek vagyunk az antivirális és antibakteriális készítményünkre, amely jelenleg hét EU országban és Törökországban is kapható, s hamarosan ez a szám 10-re bővül, a szingapúri piaccal együtt.

-Hazaköltöztetek Kőszegre, itt építkeztetek. Soha nem is szakadtál el az itteni baráti körödtől. Ez azt jelenti, hogy a céget is innen irányítod?

-2015-ben költöztünk Kőszegre. Bár szerettük Szentendrét, de egy kisváros nyugalmára, életminőségére vágytunk, amely Budapest környékén manapság már nem adatik meg az embernek. 2-3 éves keresés és latolgatás után döntöttünk Kőszeg mellett. Kőszegi baráti kapcsolatainkat mindvégig ápoltuk, sőt, visszatérésünk óta ez a kör még bővült is. A költözést és a helytől független munkát számomra is a digitális világ hozta el, nekem ma már csak laptop és térerő kell. A cégen belül én felügyelem a fejlesztést, a bérgyártást és az export piacokat. Hat európai országban gyártatunk több mint 100 terméket, hamarosan 11 országba exportálunk. Ezek napi menedzseléséhez bárhol lehetek, de a bécsi reptér közelsége most nagyon jól jön. Ha nem utazom, akkor hetente 2 napot töltök a budapesti cégközpontban, s ezen napokra koncentrálom az összes belföldi tárgyalásom. A maradék napokon itthon, illetve az osztrák cégben vagyok. Folyamatosan használjuk a chat és videokonferencia alkalmazásokat. 20 évvel ezelőtt a munkám miatt esélytelen lett volna, hogy Kőszegre költözzünk. A digitalizáció nekünk áldás, minden téren megváltoztatta lehetőségeinket.

-Hogyan lett a bölcsészből nemzetközi üzletember és mit jelent neked Kőszeg?

-Ez egy folyamatos változás volt. Az érdeklődés együtt változott a tanulmányokkal. 18 évesen a szellemi fejlődést tekintve senki sincsen készen, az adott helyzetben leginkább tetsző döntést hoz meg a továbbtanulást illetően. Sokan rájönnek, hogy ez nem az, vagy nem elegendő ahhoz, amit szeretnénk csinálni. Minden egyetem, minden tanulmány tovább formálja az embert. Viszont egy diploma alapvetően nem mutat mást, mint azt, hogy képesek vagyunk tanulni. Hogy mi és ki lesz belőlünk, azt már gyakran nem a diploma határozza meg. Hogy hova jutunk, az már a céltudatosság és véletlenek sorozatának összjátéka.
Kőszeg számomra az optimális választás. Szeretem a kisvárost, az egyszerű közlekedést és ügyintézést, a közvetlen és őszinte emberi kapcsolatokat, a Hegyalját a borvidékkel és gesztenyésekkel, valamint a számtalan kirándulási és sportolási lehetőséget. Kőszeg egy hagyományokkal rendelkező és hagyományokat folyamatosan ápoló történelmi kisváros. Nagyon remélem, hogy az is marad. Tennünk kell azért, hogy ilyen maradjon, hiszen ott lebeg előttünk Sopron, vagy akár az egykor dunaparti ékszerdobozként emlegetett, mára a 30 ezret is meghaladó lakossággal rendelkező Szentendre elrettentő példája. Meg kell tartani ezt a városméretet, különben oda lesz a bája és legfőbb értékei is. Itt kedvünk szerint vissza tudunk húzódni, de igény szerint részt tudunk venni abban a számos programban, amit a város egész éven át kínál. Itt meg lehet találni azt a lelki egyensúlyt, amit egy nagyváros nem tud megadni.

-Mit adott a munkádhoz a hazai- és külföldi felkészülés?

-Ez a legnehezebb kérdés. Hosszan lehetne csak elmondani. Helyette inkább egy mondatba tömörítem: a kettő együtt segít látni a fát és az erdőt.

Kiss János