CIVIL SZERVEZETEK FIGYELEM !

Tájékoztatom a Kőszegen tevékenykedő civil szervezeteket (egyesületeket, alapítványokat), hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 évi V. törvénynek (Ptk.) az egyesületekre és az alapítványokra vonatkozó szabályai számos ponton megváltoztak.

CIVIL SZERVEZETEK FIGYELEM !




Tájékoztatom a Kőszegen tevékenykedő civil szervezeteket (egyesületeket, alapítványokat), hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 évi V. törvénynek (Ptk.) az egyesületekre és az alapítványokra vonatkozó szabályai számos ponton megváltoztak. A törvény hatályba léptető rendelkezése a változások átvezetésére, az alapszabályok és az alapító okiratok módosítására a 2016. március 15-ei határidőt szabta meg. Ez azt jelenti, hogy ezen határideig a civil szervezetek döntéshozó szerveinek meg kell alkotniuk a fenti dokumentumok módosítására vonatkozó határozataikat és a március 15-ét követő 60 napon belül ezeket be kell nyújtaniuk a Szombathelyi Törvényszékhez (9700 Szombathely, Szily J. u. 7.), dr. Tauber Ákos bírósági titkárhoz címezve. A határidő leteltét követően az ügyészség vizsgálni fogja a törvényi előírások teljesítését és amennyiben ezek elmulasztását észleli, kezdeményezni fogja a Törvényszéknél az adott civil szervezet megszüntetését !

A módosító szabályok nagymértékben a gazdasági társaságok mintájára születtek és kifogástalan teljesítésük, átvételük speciális jogi szakismeretet igényel. Mindezért miatt javaslom, hogy keressék fel a Vas Megyei Civil Információs Centrum ( 9700 Szombathely, Horváth Boldizsár krt. 9.) e tárgyban illetékes munkatársát Nagy Krisztinát (tel.: 30/585-8322, e-mail cím: kriszta.nagy.vasicivil@gmail.com) a kellő információszerzés és tanácsadás végett. Konkrét esetekben forduljanak a Kőszegen bejegyzett ügyvédekhez.


Dr. Tóth László
szervezési és humánpolitikai osztályvezető