Csekonics József Lovas Programsorozat a TEKI-ben

A Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium lovas programsorozatára hívja a téma iránt érdeklődő kedves vendégeket. Az első alkalomra 2019.09.20-án 11:00-kor az iskola dísztermében kerül sor. Az előadások témája a lóversenyzés lesz.

A nap programja: Száraz György a Magyar Lovaregylet elnöke, Kolozsi László profi ügető hajtó és tréner, valamint Friebert Attila profi galopp tréner bevezetik a hallgatóságot a lóversenyzés világba. Az érdeklődők „lóverseny tesztet” is kitölthetnek, amelynek nyertesét a nap végén sorsolják ki. A lóversenyhez illő öltözékben megjelenőket, valamint a legelegánsabb hölgyet és urat ajándékban részesítik. A vendégek az előadások után felpróbálhatják az ügető felszerelést. Péter Réka és Juhász Zsóka lovas fotóiból és dr. Tóth Zoltán régi lovas eszközeiből kiállítás nyílik, melyet az előadások közti szünetekben is megtekinthetnek.
A programra a belépés díjtalan, mindenkit sok szeretettel várunk!