Csillagvitéz

Sütő András: Csillagvitéz ((Kalandozások Ihajcsuhajdiában) című művát mutatja be a Kőszegi Várszínház és a Mesebolt Bábszínház augusztus 4-én, csütörtökön, 19.00 órakor a Brenner Közösségi Ház udvarán. Az előadás célközönsége az általános iskolás kortól az aggastyánokig terjed.

Csillagvitéz találkozik a földön járó Jóistennel és Szent Péterrel. Semmije sincs, de kulacsából megkínálja őket egy kis itókával. Hálából azt kéri, hogy azt parancsolhassa belé a zsákjába, amit és akit akar. A Jóisten teljesíti kérését, s ennek segítségével Csillagvitéz igazságot tud szolgáltatni a szegényeknek, s szerelme, Kancsócska kezét is elnyeri.

CSILLAGVITÉZ

Dramaturg: Romvári Gergely
Koreográfia: Fosztó András
Zene: Lázár Zsigmond
Tervezte: Boráros Szilárd
Rendezte: Harangi Mária

Játssza: Csillag Botond mv., Dénes Emőke, Hannus Zoltán mv., Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Lehőcz Zsuzsa, Szabó Tamás, Takács Dániel

Sütő András meséje csupa játék, csupa ragyogás, de a játék s a ragyogás is az emberi létezés kérdéseiről beszél a gyerekek számára átélhető, végigizgulható módon. A fantázia, a mesemotívumok végtelen gazdagsága élteti a bábjátékot. Szent Péter mellett az Ördög, a Halál, sőt az Isten is megjelenik a történetben, hogy hol megküzdjenek a főhőssel, Csillagvitézzel, hol segítsék őt. A vásári bábjáték hagyományai keverednek a népmesék csodás elemeivel és mesei igazságszolgáltatásával. A mesejáték ízes erdélyi nyelvezeten szólal meg, amelyben a régi meseízek és fordulatok maivá frissülnek.


A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója
Az előadás létrejöttét az NKA támogatta!
Sütő András örököseinek az engedélyét a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette