A Kőszegi Várszínház, a Gergye Krisztián Társulat,
és a Nemzeti Színház közös produkciója

AGOTA KRISTOF:
EGY ELSURRANÓ PATKÁNY

-magyarországi bemutató-
In memoriam Agota Kristof (1935-2011.07.27.)


Kísérleti bemutató és előadás: 2012. július 27-28. 19.00 KŐSZEG, Alsó körút 42-48.
(Az egykori téglagyár barakkja)

Budapesti Premier:
2012. október 14. - Budapest, Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem

Fordította: Takács M. József

BREDUMO-KEB Hollósi Frigyes
ROLL Makranczi Zalán
PATKÁNY Gergye Krisztián
BRIG-GEORGES- ARGAS Marton Róbert
Mme ARGAS Murányi Tünde
Mme BREDUMO – NOÉMI Bánfalvi Eszter
Egy Újságíró – egy Fotós Szatory Dávid

Jelmez: Béres Móni
Dramaturg: Vörös Róbert
Súgó: Gróf Kati
Ügyelő: Lovass Ági
Rendezőasszisztens: Kolics Ágota

Rendező, koreográfus, látvány: Gergye Krisztián

Az előadásban elhangzó versek és interjúrészletek:
Bódis Kriszta – Ötödik part (Agota Kristof)
Térey János – Köztisztaság tér
Scipiades Erzsébet – A kívánság (interjú a Népszavában)

“A véletlenek összjátéka folytán Agota Kristof halálának napján – 2011. július 27-én - egyszeri és megismételhetetlen kortárstánc-előadás helyszíne volt Kőszeg: a kőszegi születésű Gergye Krisztián és társulata a zsinagógánál és a Kálvária-templomnál mutatta be Feltépett múlt című vallomásos, önkereső-öndefiniáló passiójátékát, amely egy mitológiai körbe vonja a történelmit és a nagyon személyest. Amikor a zsinagóga szomszédságában álló templomban megszólalt a harang, még nem is tudtuk, de Agota Kristofért is szólt.” Vas Népe – Ölbei Lívia – Ágota Kristof halálára

Kőszeg városának rendhagyó atmoszférája nagymértékben hatással volt és van Agota Kristof és Gergye Krisztián művészetére. Városunk az egyetlen lehetséges helyszín, ahol az említett két művész eltérő műfajú, de hasonlatosan könyörtelen őszinteséggel és személyességgel bíró alkotói világai találkozhatnak.

Az írónő halálának első évfordulójára szánt kísérleti bemutató méltó tisztelgés az írónő munkássága előtt.

„Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, magyar. Ami nem érték vagy érdem – hanem nagyon érdekes. Hogy van egy nem magyar író, aki magyar könyveket ír, hogy messziről nézi valaki ugyanazt, amit mi innét. De ezt csak mellesleg említem. És megkülönböztetett figyelmükbe ajánlom ezt a valakit, Kristóf Ágotát, azaz Agota Kristofot.“ (Esterházy Péter)


Agota Kristof színházhoz való kötődése, az egyszerre társadalmi és személyes iránti érzékenysége, a következetesen fenntartott politikamentessége, egy kivételesen személyes hangban nyilvánul meg, amely megszólalásakor tökéletesen példázza a magyar identitás azon szeletét, miszerint az ember hihetetlen szélsőségek megtapasztalása révén képes csak felfogni tehetetlenségének és cselekvésképtelenségének miértjeit.

Az Egy elsurranó patkány című színmű az áldozatiság kérdéskörét veti fel, miszerint senki sem ártatlan. Egy hatalmi rendszer léte, az élet szerves részeként, a magánélet közvetett vagy közvetlen alakítójaként nem helyezhető figyelmen kívül, még ha kínosan ügyelünk is saját emberségünk belső territóriumainak határaira. Nem lehetünk biztosak ártatlanságunkban, lehetetlen a teljes függetlenség, lét- és sorsmeghatározó probléma a különböző rosszak közötti választás kényszere. Kérdés, hogy minden körülmények között, vagy ellenére, hogyan tudunk elszámolni tetteink, vagy elhallgatásaink súlyával, hogyan bírunk szembenézni saját emberségünk folytonos megkérdőjelezettségével.

Elsősorban táncos alkotóként Gergye Krisztiánt mindig azok a prózai művek érintették meg, melyek lehetőséget teremtenek egy speciális testjelenlét, a már-már táncnak nevezhető fizikalitásból következő őszinte megszólalásnak. Agota Kristof darabja teret ad egy olyan speciális előadás megvalósítására, melyben az elhallgatás, a darabban kimondottak mögöttese, legalább olyan fontos, és téttel bíró lehet, mint az elhangzottak. Ezen mögöttes sűrűsödik a testjelenlét, „testbeszéd“ időtlen hallgatásában, a mozdulatlanság táncában.
Agota Kristof drámája, az Egy elsurranó patkány, a Cartaphilus kiadásában megjelent Mindegy című kötetben olvasható Takács M. József fordításában.

Szemelvény a darab egyik recenziójából:

“A kötet legérdekesebb és legeredetibb drámája a cselekményében és színpadi struktúrájában is túlbonyolított, de hatásában kivédhetetlenül erős, szürreális történelmi játék, az Egy elsurranó patkány. A történetet, ami párhuzamosan egy lakás nappalijában és egy börtöncellában játszódik, nem könnyű színpadra képzelni. Különös a kettős személyiségű szereplők, Brig-Georges, börtönőr és szolga, illetve a bírót és az elítéltet azonosító Bredumo és Keb páros összetartozása, voltaképpen az elnyomók és elnyomottak bonyolult viszonyrendszerét érzékelteti. A majdani hazai rendező logikáján és fantáziáján múlik ennek megjelenítése. A szürreális patkánysztori akarva-akaratlanul megkérdőjelezi, sőt elsodorja az író betarthatatlannak bizonyuló, eltökélt politikamentességét. A hősök leplezni sem próbálják, hogy a damaszkuszi útról kerültek a színpadra: akik fiatalon eszmékért lelkesültek, később egymás gyilkosaiként kényszerülnek szembenézésre. A lazán összefűzött, de egyenként is szuggesztív cselekménymozzanatok végül is az erőszak és az elnyomás elleni vádbeszéddé szervesülnek. (…) A darab színpadra állítása különös kihívás. (…) egy a történelmi konfliktusok absztrahálására és az elvont szituációk nyílt színi megjelenítésére és felépítésére is érett, szuverén látással és merész fantáziával rendelkező rendezőnek egy szigorú dramaturg közreműködésével érdemes lenne végre megpróbálni.”
FÖLDES ANNA – Criticai lapok Online