E.ON TRIATLON GÁLA 2021

A Balatonfenyvesen 2021. augusztus 31-én megrendezett meghívásos versenyen mindkét meghívott kőszegi versenyző Hóbor Eszter és Hóbor Zalán is döntőbe jutott.

Augusztus utolsó napján rendezték Balatonfenyvesen a Triatlon Gálaversenyt, melyre a ország legjobbjait hívták meg, az elittől az ifjúsági korú legjobbak mérhették össze tudásukat. A nők közül 16-an, a férfiak közül 19-en kaptak meghívást a gálára.
A Kőszegi Triatlon és Úszó Klubot ketten is képviselhették. A nők között a junior korú Hóbor Eszter, míg a férfiaknál az ifjúsági korú Hóbor Zalán állhatott rajthoz.
Az első futamban 300m úszást, 4km kerékpárt és 1km futást kellett megtenni a versenyzőknek kétszer ismételve úgy, hogy az első teljes triatlon után a következő váltásoknál a depóból kiérve az utolsó 3 férfi illetve 2 nő már nem mehetett ki a pályára, a célba érkezés sorrendje is számított, hiszen az első és a második futam helyezési számait összeadva állapították meg a végső sorrendet.
A nők indultak először, köztük Hóbor Eszterrel. Eszter jó versenyzéssel, szoros küzdelemben végig versenyben maradt, de mivel a nőknél az utolsó számra 3-an is futócipő nélkül, mezítláb mentek ki, a versenybírók 12 főt engedtek ki és a versenybíróság úgy döntött, hogy 12-es döntő futam lesz a lányoknál. Eszter a 10. helyen ért célba az 1. futamon.
A fiúknál a tervezettek szerint 3-3-3 fiút állítottak meg, így 10-en kerültek a döntőbe, köztük Zalánnal, aki a 10. helyen ért végül célba.
A döntőben a fiúk egy perccel a lányok előtt rajtoltak, így nekik nem maradt sok idejük a pihenésre.
A döntőben 400m úszás, 6km kerékpározás és 1,5km futás volt a versenytáv. Itt már többen is neoprén ruhában úsztak. Az úszás során látható volt az előnye a ruhának, mert a 6 neoprént használó után jött ki a 4 e nélkül úszó versenyző. A váltásnál viszont együtt ment már ki a 10 versenyző a kerékpáros pályára, ahonnan 1 versenyző szakadt le 9, fő, köztük Zalán együtt váltott az utolsó számra. Itt Zalán jó hajrával a 7. helyen ért célba, ami az összetett verseny 9. helyére volt elég végül.
A lányoknál Eszter sajnos nem tudta tartani a tempót úszáson az élmezőnnyel, így másodmagával az élboly mögött tekert, végül a 11. helyen ért célba, ami a végső helyezése is lett azonos helyezési számmal a 10. helyezettel.
Mindketten nagyon szépen és eredményesen versenyeztek, hiszen a teljes magyar triatlon élmezőny itt volt 1-2 hiányzótól eltekintve. Olimpikonok és a legjobb korosztályos versenyzőink.
eredmények:
http://triatlon.hu/eredmenyek/eon-triatlon-gala-2021

Kőszeg, 2021. szeptember 8.