Erdélyben járt a Dance Jam

Minden ember életében vannak olyan pillanatok, élmények, utazások, melyek hosszú időre, akár örökre nyomot hagynak a lelkében. Számunkra, a kőszegi Dance Jam tánccsoport tagjainak ilyen volt az elmúlt héten Erdélybe tett látogatás. A csapat a Magyar Látványtánc Szövetség országos kvalifikációs versenyén szerezte meg a jogot, hogy rész vehessen az Eu-rópa Bajnokságon, melyet az idén Romániában, Székelyudvarhelyen rendeztek meg. A lelkes szülői csapat és segítőik anyagi téren is biztosították, hogy a lányok elindulhassanak életük eddigi talán leghosszabb útjára.
A szervezés már januárban megkezdődött, hogy június 27-én hatvanan, a versenyző gyerekek és szüleik, testvéreik egy autóbusszal és két személyautóval nekivághassunk a mint-egy 900 km-es távolságnak. A hajnali 3 óra éppen alkalmasnak tűnt az indulásra, a kényelmes, légkondis Kelcselics-féle busz és a két ifjú sofőr személye garantálta a biztonságos utazást. Útravalóul a Soproni pékségtől kaptunk péksüteményeket, s miután emberek és csomagok a helyükre kerültek, kezdődhetett a nagy kaland!
Az ismerős tájak hamar elmaradtak, repültek az órák, és magunk mögött hagytuk a kilométereket: a Dunántúlt, Budapestet, az Alföld rónaságát. Déltájban érkeztünk meg a ro-mán határhoz. Ártándnál a schengeni határ miatt a határőrök kicsit tüzetesebben hasonlítgatták útlevélképeinket a valósággal, de hamar utunkra engedtek minket. A határt átlépve kiol-vashatatlan román településnevekkel találkoztunk, melyekről kiderült, hogy a történelem-könyvekből jól ismert magyar falvakat, városokat takarják. Egy ilyen faluban állított le ben-nünket közúti ellenőrzésre egy román rendőr. Szerencsére sofőrjeink felkészültek és alaposak voltak: a biztos úr bárhogy keresett, nem talált hibát vagy hiányosságot sem a „pilóták”, sem a busz irataiban, így némi várakoztatás után továbbengedett bennünket. Fokozatosan beljebb jutva Erdély belsejébe mind sűrűbben feltűntek a magyar nyelvű feliratok is, erősödött ben-nünk az otthonosság érzése. Egyre magasabb hegyek látványa feledtette velünk az átélt kel-lemetlenséget, hihetetlen tájképekre csodálkozhattunk rá. S akkor még nem gondoltuk, hogy mindez fokozható!
Este 7 óra múlt, mire megérkeztünk úticélunkhoz, a Székelyudvarhelyi Romantika Panzióba. A csak néhány rövid megállóval megszakított 15 órás utazás eléggé kimerítette a társaságot, így mindannyiunknak jólesett a meleg vacsora. A minden igényt kielégítő szálláson sikerült regenerálódnia a másnap már színpadra álló táncosoknak. A kétnapos versenyen a lányok kitettek magukért, maximálisan megfeleltek az elvárásoknak. Produkcióikkal egy kü-löndíjat, egy első, 5 második, 3 harmadik és 1 negyedik helyezést szereztek. A gálaműsorra is meghívták a Nyári szomorúság című formációjukat.
A versenyek közötti és utáni idő a látnivalók jegyében telt el. A környék legszebb, legismertebb nevezetességeit csodálhattuk meg. Sétát tettünk Székelyudvarhely belvárosában, a termelői piacon válogattunk a sajtok, dzsemek, pálinkák, kézműves termékek között, kürtős kalácsot falatozva. Jólesett megpihenni a hatalmas park árnyas fái alatt, a gyerekek pedig egy szuper játszótéren lazíthattak és élvezhették ki a játék örömét.
Szombat délután a Hargita megyében található Csíkszeredába látogattunk. Székelyud-varhelyről Csíkszeredára tartva a két település közti út mentén szinte minden portán szebbnél szebb, egészen régi vagy akár vadonatúj székelykapukat látni. Fenyéden és Máréfalván átha-ladva a buszból kitekintve kicsit részesei lehettünk a székely mindennapoknak, megmártózva kicsit a történelmi Magyarország múltjában. Csíkszereda legrégibb építménye a Mikó-vár, melynek gyönyörűen felújított épületében a vár történetét látványos és humoros bemutató során ismerhettük meg. Szintén a vár épületében látható a Csíki Székely Múzeum, amelynek néprajzi kiállítása a csíki emberek múltjának, életének máig élő hagyományait eleveníti fel. A vár udvarán a tájra jellemző épületek és székelykapuk között lélegezhettük be a történelem levegőjét. Egy rövid sétával jutottunk el a város egy másik nevezetességéhez, az ismert magyar építész-tervező, Makovecz Imre által megálmodott és megalkotott modern Millennium katolikus templomhoz, amely az organikus építészet jellemzőit viseli magán. Formájában, díszítésében a magyarság múltját és jövőjét ötvözi, a kapuk a székely portákat idézik, a belső tér púpos, jurta alakú kiképzése bibliai és magyar örökség is egyben.
Hétfőn másik irányba indultunk, s újabb csodák vártak ránk: ezúttal nemcsak az emberi munka eredményeivel szembesültünk, hanem a természet monumentális alkotásaival is. A Békás-szoros és a Gyilkos-tó, a Zetelaki-víztározó mindenkit ráébresztettek emberi méreteinek jelentéktelenségére. Hihetetlen volt a hegyek között állva felnézni az óriási sziklákra, a fenséges hegyekre, zordan zöldellő fenyvesekre. Hiába lakunk hegyvidéken, még a kőszegiek szemének is újdonság volt a látvány. Mint ahogy nem sűrűn találkozunk otthon a hegyi szer-pentinen hétköznapi nyugalommal baktató marhacsordával, a meredek hegyoldalakon békésen legelésző juhnyájakkal, vagy a völgyben sátorozó cigánykaravánnal sem.
Olyan élményt azonban még csak nem is reméltünk, mint amilyenben a hazafelé úton a tordai sóbányában volt részünk. Mikor azt gondoltuk, hogy ezt az élményt már nem lehet fokozni, valami mégis mindig felülmúlta az előzőeket. A zegzugos, enyhén lefelé tartó folyo-sórendszer labirintusát, a visszhang-termet és a sóbányászatot bemutató tárnákat még idegen-vezetővel jártuk végig, ám utána szabadon vehettük birtokba a monumentális létesítményt. A megszámolhatatlan lépcsőn a hatalmas barlangtérbe leérkezve egyszerűen a földbe gyökerezett a lábunk. A föld mélyébe hosszú éveken keresztül sok ezer ember keze által vájt óriási csarnok láttán elakad az ember szava… Sportpályák, csónakázó-tó, óriáskerék is található a kellemesen hűvös föld alatti térben. A mára teljes körűen felújított látványosság eddig 2 millió turistát vonzott a világ minden tájáról, nem véletlenül!
A hazafelé útsorán néha szükség volt a türelmünkre: közúti baleset, útfelújítás, határon veszteglés késleltette hazaérkezésünket. Végül azonban épségben-egészségben, élményekkel telve megérkeztünk!
Nagy fába vágtuk a fejszénket, de szerencsére nem tört bele. Minden a lehető legjob-ban sikerült, még az időjárásra sem lehetett panasz. S ami a legfontosabb: mindezt együtt, közösségként éltük át! A Dance Jam tánccsoport által szervezett minden ilyen út arra is szol-gál, hogy a közös célért dolgozókat csapattá kovácsolja. A közös szállás, a jó hangulatú va-csorák, beszélgetések, az együtt átélt kalandok, élmények lehetőséget adnak arra, hogy a cso-port tagjai jobban megismerjék egymást, közelebb kerüljenek egymáshoz, az edzések idején kívül is tudjanak együtt beszélgetni, játszani, nevetni. Hogy legyen miről beszélgetni még sokáig, hogy a csapatszellem megerősödjön, hogy feltöltődjenek és erőt gyűjtsenek a követ-kező kihívásokra. Ezen a kiránduláson mindez megvalósult. Sőt, kicsit még több is. Az Er-délyben eltöltött 5 nap mindenki számára – felnőttnek, gyereknek egyaránt - hordozott vala-milyen tanulságot, Erdély mindenkit megérintett. Bizonyára mindenki mást és mást látott meg benne, másra fog emlékezni: képekre, hangokra, hangulatokra, ízekre, illatokra. Voltak, akik most jártak itt először, és olyanok is, akik már visszatérő vendégnek számítanak. De mindenkit lenyűgözött a táj szépsége, az ember és természet harmóniája, a székely vendégszeretet, az élet egyszerűsége, a „mintha otthon lennénk” érzése. Székelyföldet elhagyva a buszon mindenki meghatottan énekelte a Székely himnuszt. Sokunkban megfogalmazódott az érzés, hogy jó volna visszatérni ide, újra részesülni mindabban, amit most átéltünk. Ez az út sokáig emlé-kezetes marad minden résztvevő számára.
Köszönet érte mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!