FARSANGFARKA KŐSZEGEN

A farsang búcsúztatásának szép hagyománya, hogy Húshagyókedden a város apraja nagyja jelmezbe öltözik és még utoljára jót mulat a böjt kezdete előtt. Idén február 21-re esik FARSANGFARKA. Ezen a napon az üzletek, éttermek, szolgáltatást nyújtó intézmények dolgozói jelmezben végzik munkájukat, és meginvitálják a vendégeket egy kis forralt borra, fánkra. A Fő téren délelőtt a gyerekek felvonulása és jelmezversenye, délután pedig a felnőttek téltemetése veszi kezdetét. Idén a tavalyelőtt egybekelt Erika Vengerka és Tető Lajos rútságversenyt rendeznek, hogy bebizonyítsák gyermekeik nem a legrútabbak a világon, hiszen tavaly a két rusnya és öreg szülőnek két még rondább óriáscsecsemője született Zsoltika és Tibike személyében, akik a keresztségben a Brother (ejtsd:Bráder) nevet kapták (elvégre testvérek). A biztonságra a mexikói Los Lopos kartell tagjai vigyáznak Mentirozo (hazudós) Nemlopez főnök vezetésével.

FARSANGFARKA
KŐSZEGEN
a Kőszegért Egyesület és a Művelődési Központ szervezésében

2012. február 21-én, Húshagyó Kedden
programok a Fő téren:
10.00-tól jelmezes bemutató gyerekeknek
15.00-tól UTCABÁL
zene: KVARC (Kenyeres Gabi & Tomsa)
közben: JELMEZ és rútság VERSENY és farsang temetés
17.00 EREDMÉNYHIRDETÉS

Ezen a napon kérjük az üzleteket, vendéglátóhelyeket, munkahelyeket, hogy jelmezben dolgozzanak, ezáltal is hozzájárulva a jó hangulathoz. Kérjük a polgárokat, hogy díszítsék házaikat, lakókörnyezetüket és a maguk módján tegyék emlékezetessé e napot. A jelmezes munkahelyek ezen a telefonszámon jelentkezzenek: 360-113.