Farsangi táncház és folkmulatság

Táncházba és folkmulatságba hívta a néptáncot és népzenét kedvelőket február 1-én, szombaton a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes. Délután a gyerekek tanulhattak somogyi táncokat Gerlecz Edittől és Gerlecz Lászlótól. A zenét a Budapest Mezőség Band szolgáltatta a tőlük megszokott magas színvonalon.

Rövid technikai szünet után az idősebbeket várták sok szeretettel, finom süteményekkel, jófajta sültkolbásszal az együttes tagjai. Kalász Máté és bandája szinte megállás nélkül muzsikált, a táncosok kihasználva a lehetőséget sorra rendelték a táncrendeket. A „Haza is kéne már menni „kezdetű táncházat záró ének hajnali négy órakor zárta le a jó hangulatú mulatságot.
A rendezvényt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Alap támogatta.