FELHÍVÁS

A város külkapcsolatai

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete márciusi ülésén tekinti át Kőszeg Város külkapcsolatainak rendszerét, s egyben megkívánja határozni a külkapcsolatokat érintő jövőbeni stratégiát is. A hivatalos önkormányzati kapcsolatokon kívül egyaránt fontos jelentőséggel bírnak az intézmények és civil szervezetek külföldi kapcsolatai.

Ezért kérünk minden civil szervezetet, amely rendelkezik jelenleg is élő külföldi kapcsolatokkal, hogy egy rövid értékelés keretében tájékoztassa az önkormányzatot az egyesületüket érintő nemzetközi kapcsolatokról, beleértve a nemzetközi partnerek és az elmúlt pár évben történt fontosabb események, projektek rövid – vázlatszerű - ismertetését.
Emellett kérem, hogy röviden ismertesse szervezete elképzeléseit, terveit az elkövetkezendő évekre vonatkozóan mind egyesületi, mind városi szinten.
Kérem, hogy írásos anyagaikat kizárólag elektronikus formában Schlögl Krisztián szervezési ügyintézőhöz az eu.ref@koszeg.hu E-mail címre legkésőbb 2007. március 5-ig eljuttatni szíveskedjenek!

Köszönettel: Huber László polgármester