GRAND OPENING ÖSZETARTOZÁS KONCERT

2022. június 3-án, pénteken, 19.00 a KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZBAN lesz nagyszabású évadkezdő koncert a Nemzeti Összetartozás Napján.

A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatta az EMMI és a Filharmóniai Társaság kezelésében kiírt pályázaton.

Műsor:
Erkel: Ünnepi nyitánya
Liszt Ferenc: Les Preludes
Kárpáti Sándor: Feltámadás - „A magyarok gyásza és kétségbeesése Trianon miatt.”
Közreműködik a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Chorus Sonorum
Vezényel: Scheer Uwe



Kárpáti Sándor Feltámadás c. darabját az FTI-iASK kutatója, Uwe Scheer találta meg és dolgozta fel.

Kárpáti Sándor, kőszegi születésű zeneszerző életéről és a mű konkrét történetét az FTI-iASK által kiadott Kőszegi polgárok c. könyvben Mizsei Zoltán, az FTI-iASK kutatója dolgozta fel.




Kárpáti Trianonja
„Hosszú keserves kényszerszünetek mellett mégis be tudtam fejezni. 1930. húsvét vasárnapja” – ez áll Kárpáti Sándor Feltámadás című szimfonikus költeménye kivonatos kéziratának legvégén. A partitúra kézirat elején pedig a mű ihletettségét egyértelműen jelző tételcím: „A magyarok gyásza és kétségbeesése Trianon miatt.” Pedig a trianoni emlékezetpolitika a költészetben már tíz évvel ezelőtt, s rá egy évre a zenében is meghatározó pontjához érkezett. 1921 májusában pályázat útján választották ki Papp-Váry Elemérné, Sziklay Szeréna pályadíjas Magyar Hiszekegy című költeményének legméltóbb megzenésítését. A jeligés pályázaton Hubay Jenő, Dohnányi Ernő is indultak (utóbbi nagyívű kantátával), a pálmát mégis Szabados Bélának a kiinduló vers tömörségéhez hű, mindössze 14 ütemes zongorakíséretes dala vitte el. Kárpáti Sándor mindeközben 49 évesen Sopronban, mint már elismert pedagógus, a régió dalárdamozgalmának „atyja”, éppen megszervezi a Liszt Ferenc Daloskört.
Kárpáti Sándor 1872. január 1-én született a kőszegi Flamisch György pékmester fiaként. Első énektanára Möszl Lajos, a nagyemlékezetű kőszegi igazgató-tanító, a Concordia Férfidalegyesület alapító karnagya. A hivatás és a szükség egymásnak feszüléséről később így ír Kárpáti: ,,Zenésznek készültem, de családom mostoha anyagi viszonyok közé sodródott, és én így tanítói pályára kerültem”. Tanulmányait a soproni tanítóképzőben végzi, s noha ezt követően Budapesten, Orosházán, Kőszegen is tanít, karrierje mégis Sopronban, a Tanítóképző tanáraként teljesedik ki. 1919-ben igazgatóhelyettesnek kérik föl, ám igazgató mégsem lesz belőle. A többletjövedelemre nagy szüksége lett volna a család fenntartásához, de az igazgatói teendők még több időt vontak volna el a zeneszerzéstől. Minden bizonnyal ez is elősegíti a szokatlan döntést: 1925-ben, 53 évesen idő előtti nyugdíjat kérvényez és kap.
A zeneszerzés lesz a fő pálya, s ehhez még a Zeneakadémiára is beiratkozik, hogy bizonyítványt kaphasson. 60 évesen. 1932-ben és Budapesten járunk ekkor, két évvel a Feltámadás oly hosszadalmas befejezése után. Nézzünk körül, hol tart ekkorra az 1920 óta nekilendült, s a trianoni tragédiát feldolgozó zeneművészet! Világosan érzékelhetőek a revíziós törekvések, mindez egy új stílusban öltött testet, az irredenta dalok, nóták és indulók formájában. Itt egyaránt találkozunk hasonló tematikájú színdarabok betétjeivel, vagy önálló dalokkal, sőt még a tánczenébe is beszüremkedik az eszme például a „hazafias foxtrott” formájában. A leghíresebb dalszerzők sem kivételek, Eisemann Mihály, Kacsóh Pongrác és Zerkovitz Béla, Seress Rezső is komponáltak irredenta nótákat, de a repertoár nagy részének szerzői között inkább Kapy Gyulát, Lénárt Ferencet, Vincze Zsigmondot, Kalmár Pált és Murgács Kálmánt említhetjük. Murgács „Dalok Nagy-Magyarországért” című nótáskönyvének előszavának ambíciózus mondata igen karakteresen festi le a korabeli társadalmi elvárásokat: „Hamarosan ott lesz ez a szerény kis füzetke minden házban a zsoltár, az imádságos könyv, Petőfi és a biblia mellett.” Feltűnő, hogy itt rendre nótákról és füzetekről hallunk. Hol vannak a nagyobb zeneművek? Mindezidáig igen kevés került a látótérbe, melyek között ott találjuk Dohnányi 1920-as, több változatban (tenor szóló zongorakísérettel, accapella kórusra, zenekarra) is lejegyzett pályázati munkáját, a „Magyar Hiszekegyet”. Ugyanezen pályázatra született Hubay Jenő Végvári dalok op. 113-as műve bariton hangra, zongorakísérettel. 1933-ból van tudomásunk ifj. Ábrányi Emil Trianon című szimfonikus költeményéről. Utóbbinak sem keletkezéséről, sem tartalmáról egyelőre nem tudunk semmit.
Miről árulkodik vajon ez a szűkös repertoár? Mit jelent, hogy a nótairodalom oly bőkezűen merít e témából, s a klasszikus szerzőket jószerivel csak a pályázati nyeremény inspirálja? Mi az oka annak, hogy a nemzeti tragédiára kínált zenei „gyógyír” leginkább a középszerű kávéházi nívón virágzik? A kérdések költőiek bár, de magukban hordozzák azóta is azt a disszonanciát, ahogy az 1920-as dekrétumok következményeinek érthetetlen hatásaival próbálunk megbirkózni. Általában véve lehetséges, hogy a művészek – élve a művészi szabadság jogával – inkább távol tartották magukat e kényes politikai tartalomtól, s hagyták, hogy mindez az előbb említett szinten rezonáljon a polgári zeneéletben.
Ugyanakkor Kárpáti Sándor Trianonja 1930-ban mégis megszületik, még ha oly sok keserű kényszerszünet múltán is. Beszédes, ugyanakkor szűkszavú a mondat a kotta végén, melyben csak sejteni lehet az elhívatás és a kényszerpályák közötti feszültséget, s talán még annál is többet. Erről Kárpáti egy másik summás mondata is árulkodik 1934-ből, mikor a Soproni Lapokban több ízben kikezdik német származása miatt: „...Kárpáti Sándor, aki német származása mellett bámulatosan közel tudott férkőzni a magyar nóta lelkéhez”. Kárpáti első válasza is sarkos: „Magyar szívből fakadt magyarok azok a nóták, csak éppen cigányos sallang és rábaközi vitézkötés nincs rajtuk...”. De, amikor a cikkíró tovább feszíti a húrt, Kárpáti kifakad: „Mit tudja egyébként a cikkíró úr, hogy mi minden gyűlt össze 35 esztendő óta a tarsolyomban!”
Pedig a megelőző 1932-es év február 7-e Kárpáti zeneszerzői pályafutásának egyik legsikeresebb napja. A pesti Vigadóban bemutatják a Feltámadást. A tagadhatatlan sikerű előadásról a pesti sajtó is elismeréssel tudósít. A Pesti Hírlap szerint „A kitűnően elgondolt eszmemenethez méltó a muzsika, K. szolid tudással, harmonikusan és igen közvetlen hatással ragadta meg a figyelmet ... igen meleg sikert aratott.” Tóth Aladár a Pesti Naplóban így írt: „Az újdonságot – mely befejezésül diadalmasan idézi az Erős várunk korálist – a közönség melegen fogadta, úgyhogy a tapsokat a szerzőnek a pódiumról kellett megköszönnie. Kárpáti tudatos döntése volt, hogy immár másodszor, nyugdíjas korban a fővárosba jött, mivel bebizonyosodott, hogy ha a magyar zenei életben ismertségre törekszik, azt csakis Pesten érheti el. Ekkor szerez (kései) zeneszerzői diplomát is a Zeneakadémián, mellyel végérvényesen bebizonyítja, hogy hivatásos komponista. Kárpáti életét ugyanakkor végig kísérte saját magyarságával való szembenézése is. Beszédes, hogy a németajkú Flamisch-családból Sándor volt a legelső, aki magyarosította nevét. Szintén nem véletlen, hogy tanári pályáját hangsúlyosan a magyar nyelv felé irányította. Feltehetően minden eszközt megragadott, ami a magyarságába vetett hitét erősíthette. Talán ugyanezt az igazodni vágyást tükrözi az a szakmai-, tanító gesztus is, mellyel az 1919-es Tanácsköztársaság idején a soproni munkáséletben vett részt előadások és kirándulások szervezésével. S ugyanezen szándék vezérelhette akkor is, mikor az 1920-as soproni ellenforradalmi események emlékére szerzett melodrámát. Idevonatkozó dokumentumok híján egyelőre nem tudhatjuk a Feltámadás megírásának közvetlen motivációját. Hogy itt is meghatározó volt-e a bizonyítás vágya, talán csak sejthető. A mű szerencsére fennmaradt, önmagáért áll helyt az utókor előtt.
S arról, hogy milyen is ez a mű, tanúskodjanak maguk a hangok, illetve maga a szerző. A mű üzenetének könnyebb megértésére álljon itt Kárpáti összefoglalója saját kéziratos kottájának első lapjáról (a szöveg betűkarakterei hűen követik a szerzői kézírás tipográfiáját):
A mű eszmei tartalma
I.A magyarok gyásza és kétségbeesése Trianon miatt. (Largo e grave, quasi un marcia funebre – Széles és lassú tempóban, mint egy gyászmenet.)
II.Ne csüggedj, ébredj, magyarom! (Tempo risoluto – Közepesen széles, vallásos tempó) határozott, „elszánt” tempóban.
III. Segélykérés. (Larghetto e religioso – Ösztönös és energikus tempó.) Karének: „Boldogasszony anyánk.”
IV. „Dolgozzál erős hittel és kemény akarattal, és bízzál: az igazságos Isten megsegít!” A nemzeti újjáépítés munkája megindul. a) Fuga. Tempo spontaneo ed energico – Ösztönös és energikus tempó.) b) Finále. (Larghetto e religioso. Maestoso. Largo es festivo – Közepesen lassú és áhítatos. Méltóságteljes. Széles és ünnepélyes)
Karének: „Erős vár, a mi Istenünk.

Joggal merülhet fel a kétely, hogy egy történelmi szemléletű könyvben van-e helye zenei elemzésnek? Ráadásul úgy, hogy a tárgyalt zenét senki nem hallotta még, hisz akik hallhatták – például 1932-ben –, feltehetően nem élnek már. Mégis, legyen a bátraké a szerencse! Hisz miért ne lehetne a most következő szöveget zenei tudás nélkül is követni? Miért ne lehetne belőle megragadni –, akár az ismeretlen szakkifejezésekkel együtt –, a zenei eszközök által közvetített mondanivalót? Jöjjön tehát a rendhagyó premier:

I.tétel. E-moll, teljes zenekar, a vonóskar, a fa- és rézfúvósok gazdagon felrakva (minden hangszercsoport osztott szólamokban, így dúsítva a hangzást), üstdob, pergő, nagydob. Jaj-kiáltás szerű fanfárral indul, lefelé gördülő sóhaj-motívumokkal folytatja. Kíméletlenül ismétlődő motívumok agóniája, stilizált gyászmenet. Gyakori dobpergések, üres hangzó térben kopogó (triola-tá) dob ritmusok: sokkal inkább a vesztőhelyre vonulás hangulatát festik. A klarinétnak, mintha több szerep jutna: quasi solo, quasi tárogató. Szűkített harmóniák, lefelé csorgó kromatika: mintha könnyhullást festene. A tétel legvégén rejtélyes, a semmiből felhangzó cseleszta mixtúra két ütemig. Talán a remény felcsillanásának jelképe? Utolsó harmónia E-dúr, ami a kezdeti e-mollból nézve ismét a felemelkedés (g-gisz) jelképe?

II.tétel. A szűkített hármashangzaton ezúttal felfelé szaladó „riadó” motívum. A kürtökön és trombitákon is a repetált nyújtott, vagy triolás motívumok is az ébresztő jeladás eszközei. És a kezdeti szűk tengely átalakul, kinyílik a bővített tengelybe: a kis tercek helyett a nagy tercek uralkodnak. Az egymásra következő akkordok is nagytercenként lépnek feljebb. A tercrokon akkordfűzéssel egyre nyílik a tér, a 150. ütem környékén wagneriánus trisztáni hömpölygés, a 150. ütemben az 1-2. hegedű mintha Erkel Himnuszának kezdő motívumait idézné egy felső váltóhang kiegészítéssel. És az ide beírt „molto espressivo” (nagy érzelemmel) utasítás is erősíti ezt a benyomást. A tétel ebben a reménylő hömpölygésben zárul, s az egyre elfogyó fafúvós szólamokon illan el a légbe.

I.tétel. A felfokozott csendben kíséret nélkül szólal meg a kórus először a darab folyamán: a „Boldogasszony anyánk” népének egyszerű harmonizációjával, e-mollban. A kórussal a vonós kar kerül párbeszédbe. Az ének első két sora (Boldogasszony anyánk, régi nagy patrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk) hangzik ebben a felrakásban, mely után a vonósokhoz fafúvósok társulnak, de a zene megint lefelé gomolygó depresszív kicsengést hoz. Ezt követően a kórusból már csak a basszus szólam fejezi be egyedül a népéneket saját dallamán énekelve, miközben a vonóskar kíséri. Végül ugyanez a sor ismét felhangzik accapella (a capella ?!), azaz kíséret nélkül. Megrendítő, bensőséges hangvétel. A tétel egy merengő, de rövid basszus klarinét szólóval zárul a dominánson, H-dúrban.

I.tétel a) E-moll fúga témája indul a csellóval, nem is akárhogyan: ez egy verbunkos fúga. Az ikonikus magyar tánc kerül a legmesteribb zenei formában kidolgozásra. Zseniális és egyedi! Első rész: csello-brácsa-második hegedű. A témabelépések e, h, e’ hangokról. A fúga végén az oboa átkötő szabad ellenpontja behozza a fafúvósokat, majd az első fagott indítja újra a témát h-ról. Domináns terület, itt nincs imitáció, végig fut a téma variánsa kísérő szólamokkal, hangnemi moduláció, majd téma újra g-ről az első hegedűn, együtt az első fuvolával. Második belépés a bőgő és második fagott szólamokban, a hangnemben meglepő asz-hangról! Ám nem fut végig és nincs több belépő szólam. Ezután – ahogy a zeneszerzői etikett megkívánja – téma-torlasztás következik. Bőgő, cselló, majd kürtökön augmentált, nagyobb ritmusértékekben haladó témafej, végül H-orgonapont, pontosabban osztinátó, verbunkos ritmusú burdon, mely betorkollik a fináléba:

b) E-dúr! A győzelem hangneme. Mielőtt a Karének (Erős vár a mi Istenünk) elindulna, felhangzik egy karakteres verbunkos ritmusú vezérmotívum, mely többször is visszatér. A karének E-dúrban kórusharmonizáció, majd unisono, zenekari mozgékony nyolcadolós (barokkos) basszus motívumokkal. Alternatim, váltakozó hangzású dialógus a kórus, vonós, fafúvós és rézfúvós karok között. Majd felépül a teljes zenekari hangzás, az E-dur beteljesülése következik, orgonapont, tremolo, triolás repetitív fokozás, lezárás előtt három előkés B-dur szekund akkord, hatásfokozó zenei eszköz, az összes eddigi bizonytalanságot, diszharmóniát, s egyúttal a riadó kürtök hangját egyszerre felidéző záró motívum, és vége!

Paradox módon olyan darabbal állunk itt szemben, amely nem létezik, pedig nagyon nagy szükség lenne rá! Trianon traumájának tisztességes feldolgozása ugyanis még nem történt meg. Nincs vita felett álló művészi alkotás a témában. Politikai kényszerpályák mentén hallgatunk el és hozunk fel szélsőséges idézeteket és indulatokat. Sérült emlékek, nem nyugvó lelkek körforgása. És a valódi művészetnek semmi szerep nem jutott eddig a valódi gyászmunkában. Pedig a művészet, s kiváltképp a zene nagyon is tud hatni a lélekre. Ne kerteljünk, erre teremtetett. És most itt állunk egy, a háborúk és politikai diszharmóniák között eltűnt kőszegi születésű zeneszerzővel, aki tiszta szívvel, mestersége és művészete legjavát nyújtva tesz kísérletet a fájdalom begyógyítására. Nincsenek se a hangok, se az énekelt szövegek között vállalhatatlan gondolatok. A reménytelenség és a remény drámája, vigasz és bizakodó előre tekintés van megkomponálva. A két nagy történelmi keresztény felekezet két legfontosabb éneke van befoglalva az ökumené egyesítő erejének jelképeként. A kőszegi pékmester zenére szánt fia, kinek anyanyelve még német, felnőttként diplomás magyartanárrá érik. Tanít minket: magyarokat.
Mizsei Zoltán