GYÖNGYÖS SZABADIDŐPARK AVATÁSA

2011. szeptember 30-án ragyogó napsütésben történt meg a Gyöngyös Szabadidőpark avatása.
„Mozgásban” címet kapta az a projekt, amely az egykori KRESZ-pálya helyén, a Bersek József Általános Iskola mellett jött létre. Magában foglal egy aszfaltos lábtenisz-, egy izületkímélő rekortán burkolatú kézilabda pályát, közösségi teret kiszolgáló épületekkel, valamint egy bővíthető játszóteret telis tele mozgásfejlesztő játékokkal, ügyességi és mozgáskoordinációt fejlesztő eszközökkel.

A projekt megvalósításáról Huber László polgármester úr adott tájékoztatást: 75,5 milliós beruházásból és az Európai Unió pályázati támogatása segítségével készülhetett el Takács István ötletterve alapján. Básthy Tamás országyűlési képviselő jelenlétében avatták fel a parkot, aki bízik abban, hogy a kőszegi önkormányzat ajándékát a Bersek Iskola, a kőszegi fiatalok és családok még nagyon sokáig élvezhetik. A BE-JÓ Táncegyüttes két korcsoportja lépett fel az avató műsoron, illetve a testnevelők: Molnár Tibor, Szombathelyi Zita, Vilits Katalin és Terplán Zoltán vezetésével a kicsi és nagy bersekes diákok fergeteges sportbemutatókkal szórakoztatták a megjelent vendégeket.