Holokauszt vagonkiállítás projekt
sajtóanyag

A holokauszt vagonkiállítás projekt célja, a holokauszt történelmi tényeivel megismertesse a fiatalokat, és ezáltal az emberségre nevelje őket. A vagonban a rendhagyó történelemórán konkrét emberi sorsok, élettörténetek révén, pozitív példát kapnak, miként lehet embernek maradni minden körülményben. Az erőszak, a gyűlölet és a bosszú soha nem lehet megoldás.
A vagonkiállítás múzeumpedagógiai projekt emberségre nevel!

A kezdetek:
Egyetemista diákok kerestek meg 2004-ben, hogy szeretnének mementót állítani a holokauszt áldozatainak. A MÁV-tól kaptunk egy korabeli vagont, amit annak idején deportálásra használtak. Kutatást végeztem és a kiállítást, annak installációját megterveztem. A Magyar Nemzeti Múzeumban Hadtörténeti Múzeumban kutatási engedélyt kaptam. A 25 képet több százból választottam ki. Korabeli gőzmozdonyzakatolás és zajok felvételét kaptam a Közlekedési Múzeumtól. Először 2004 novemberébében Debrecenben, Kecskeméten és Budapesten járt a vagon. A vagon bérleti költségét és egyéb kiadásokat, festék, stb. pályázati pénzből tudtuk fizetni. Elhatároztam, hogy ennek a kiállításnak együtt kell maradnia és a vagont tovább kellene vinni, végigutaztatni az országon. A MÁV ezt a vagont ki akarta selejtezni és megsemmisíteni. Megkértem a MÁV felsővezetését, hogy őrizzék meg nekem erre a célra a marhavagont, amíg megoldást találok a folytatásra.
Majd 2005-ben szponzorokat kerestem, a budapesti Holokauszt Emlékközpont támogatásával 2005. novemberében 1 hónapon keresztül a budapesti Keleti pályaudvaron a 10. vágányon fogadta a látogatókat. Egyetemista, és főiskolás diákok segítségével tartottunk tárlatvezetéseket az ide érkező iskolás csoportoknak.
2006-ban megismerkedtem “Az Élet Menete Alapítvánnyal”, annak vezetőjével Gordon Gáborral, aki támogatta ezirányú terveimet. Önkéntesként csatlakoztam az alapítványhoz.
Az alapítvány céljaiba és terveibe beilleszkedett a vagonkiállítás projekt és 2007. március 1-től országjáró körútra indult a vagon.
Azóta 41 városban 84.444 diák látta és vett részt egy rendhagyó történelemórán a vagonban. Hosszútávú célunk, hogy szeretnénk végigutaztatni a vagonkiállítást az országon.
Sikerült elérni, hogy a MÁV Az Élet Menete Alapítványnak adományozta a korabeli vagont, így az megmenekült a megsemmisítéstől és tovább tudott közlekedni az országban. A miskolci Tiszavas Járműjavító most már TS Hungária Járműjavító saját költségén elvégezte a szükséges felújítást és a műszaki vizsgáját a vagonnak. Nagyon rossz állapotban volt, de még helyre lehetett hozni. A vagon műszaki vizsgája belföldön 8 évig lehetővé teszi annak közlekedését vasúti síneken.
A teherkocsi így korabeli külsőt kapott, annak megfelelően barnára festették, így még hitelesebb lett. A vagon oldalán a kötelező feliratok is a korabeli követelményeknek megfelelő lett.
Azóta is minden télen a miskolci Járműjavítóban tárolják fedett helyen a kocsit, hogy az állaga ne romoljon tovább. Ezenkívül minden évben, a kötelező műszaki ellenőrzést és a szükséges javításokat elvégzik. Mindezért nem kérnek pénzt. Nélkülük és a MÁV nélkül nem működne a projekt, nagyban hozzájárulnak, hogy ilyen sikeres. Minden segítséget és támogatást korlátlanul megadnak az alapítvány részére, ami szükséges a működéshez.

Konkrét szervezési feladatok:

A MÁV-nak leadjuk a féléves programot, a városok listáját, hová megy a vagon. Ők elkészítik a tervet, leadják a MÁV Cargo szállítási részlegének, akik intézik, hogy 2 nappal a megnyitó előtt megérkezzen az adott város pályaudvarára.
A város polgármesterét, vezetőit levélben megkeresi “Az Élet Menete Alapítvány” és megszervezzük a megnyitót és, hogy a városban a médián keresztül a hír eljusson az emberekhez. Minden városban átlagosan 1 hétig tartózkodik a vagon. Nagyobb megyeszékhelyeken pl. Szegeden 2 hétig volt. Az összes oktatási intézmény diákjait elhozzák szervezett formában a tárlavezetésekre.

A vagon 2007. március 1-én nyilvános sajtótájékoztatót követően, indult országjáró körútjára. Folyamatosan járjuk az országot a kiállítással. A projektet önkéntesekkel működtetjük. Diákok, pedagógusok és más foglalkozásúak, akik fontosnak érzik támogatják munkánkat. Szívesen fogadunk minden segítséget.
Az adott városok polgármesterei nyitják meg az első napon a kiállítást és az összes oktatási intézményben tanuló diákokat elhozzák a rendhagyó történelemórára. A MÁV ZRt. és a Rail Cargo Hungária Zrt.-vel történő együttműködésnek köszönhetően közlekedik vasútállomásról vasútállomásra. 2015. április 1-ig, amíg a műszaki engedélye érvényes a vagonnak, folyamatosan közlekedik Magyarországon.
Ezt a műszaki vizsgát meg lehet újítani, akár külföldre is érvényességet lehet szerezni. Terveim között szerepel, hogy a határontúli Magyarország területére is elmenjen a vagon. Erdély, a Felvidék, Délvidék, Ukrajna magyarok lakta területeiről is deportáltak.

Magamról:

Az Élet Menete Alapítványnak 2006-óta dolgozok önkéntesként, mint muzeológus, múzeumpedagógus, és projektvezető. Magát a projektet 2004-ben indítottam el Budapesten, ahol először a Keleti Pályaudvaron mutathattuk meg az érdeklődőknek.
Már évek óta foglalkozom a holokauszt,-és a tolerancia-oktatás témával. Fiatalokkal együtt több holokauszt-túlélőt kerestünk fel és rögzítettük a visszaemlékezéseiket. Eredeti családfotókat is kaptam Tőlük. Úgy gondolom, hogy a holokauszt történelmi tényeit a legjobban, leghatékonyabban emberi életeken, sorsok, vagyis egyéni élettörténeteken keresztül ismerhetik meg. Azt tapasztalom, hogy nagyon érdekli a fiatalokat. Rengeteg kérdésük van a témával kapcsolatban. Óriási hiányosság van e területen az oktatásban. A pedagógusok, tanárok örömmel fogadják ezeket a kezdeményezéseket, mert amúgy sem könnyű ehhez a témához nyúlni.
Célom, hogy az általam személyesen ismert túlélők egyéni történetét feldogozva, filmeken, fotókon keresztül oktatási segédanyagot készítve eljuttatom azt az iskolákba. Az ország számtalan közoktatási intézményében, ismerek pedagógusokat, akik szívügyüknek tekintik, hogy a holokauszt történelmi tényeit megismertessék a fiatalokkal.

Ebben a munkában én alkalmaztam Schwarcz Sándor bácsi élettörténetét. Az Ő élete a legalkalmasabb erre a feladatra, mert mélyen megérinti, elgondolkoztatja és emberségre neveli a fiatalokat. Én ezt a történetet kívánom továbbra is felhasználni a vagonkiállítás projektben. Nekem Sanyi bácsi halála előtt átadott írásos és képi anyagokat, mindent részletesen elmesélt. Az életét jól ismerem.
Az Ő „üzenete” az emberségről szól. Ez elgondolkoztatja a gyerekeket, órákig képesek hallgatni olyan fiatalok is, akikről a tanárok azt mondták, hogy „ezek a gyerekek 5 percet sem bírnak soha figyelni”. Lebilincseli őket Sanyi bácsi története és sokaknak megváltozott a véleménye és sok hazugságot lerombolt az elméjükben. Schwarcz Sándort futballista fiatalemberként 4 év munkaszolgálatot bírt ki és 1944. június 29-én, a debreceni gőztéglagyár rámpáján vagonírozták be. Auschwitzba hurcolták, majd még 4 másik koncentrációs táborba került és végül 1945. május 2-án a bajorországi Mühldorf fenyveserdejében találtak rá egy amerikai néger hadosztály.

A vagonban egy időutazáson vesznek rész a diákok, aki egy debreceni futballista zsidó fiatalember sorsán keresztül betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen volt 1944-ben a gyűlölet és az elutasítás céltáblájának lenni és a történelem vasfogai között, hogyan tudott életben maradni. Tette mindezt úgy, hogy nincs benne gyűlölet és bosszú.
A rendhagyó kiállítás a holokauszt magyarországi átfogó történetét mutatja be. A marhavagonban korabeli fotók, katonai öltözékek, bőröndök, gőzmozdonyzakatolás teszik hitelessé az installációt.
Az utazómúzeum 2007 óta járja az országot egy-egy városban meg megállva, ahol díjtalanul megtekinthetik a látogatók. Iskolás csoportok előzetes bejelentkezés alapján részt vehetnek egy interaktív tárlatvezetésen.
A rendhagyó történelemóra végén a diákokkal ráállunk egy-egy lábnyomra a vagonban, amit a padlózatra festettünk és így emlékezünk az abból a városból elhurcoltakra.

A projekttel a fiatalok figyelmét kívánjuk felhívni arra, hogy ne legyenek közömbösek embertársaik iránt. Ők is, mint egyének a mai magyar társadalom részei, tőlük is függ, hogy milyen lesz ez az ország. Önállóan gondolkodjanak, merjenek véleményt nyilvánítani. Legyenek nyitottak és ne legyenek előítélettel más bőrszínű, vallású, etnikumú, stb. ember felé. A szélsőséges eszmék veszélyeire is fel kell hívni a figyelmüket, hogy ez annak idején is tragédiába vezette az országot és most is rombolja a magyar társadalmat.
Ha azt akarjuk, hogy ez az ország jobb legyen és soha ne ismétlődjön meg senkivel a holokauszt borzalma, akkor ezt a fiatal generáció oktatásával kell elkezdeni! Ez egy hosszú folyamat, lehet hogy azonnal nincs eredménye, de mindannyiunk kötelességünk ezt tenni. Megéri!
Beszélnünk kell róla! A holokauszt megtörtént. Mi más akadályozhatja meg, hogy újra megtörténjen, ha nem az oktatás és a felvilágosítás! Fontos, hogy a fiatal korosztály is hiteles képet kapjon a vészkorszak pusztításairól, s megismerve a történelmi tényeket, tanuljanak a múlt hibáiból.

Itt egy ötsoros bemutató/összefoglaló a projektről.
A rendhagyó kiállítás a holokauszt magyarországi átfogó történetét mutatja be. A marhavagonban korabeli fotók, katonai öltözékek, bőröndök, gőzmozdonyzakatolás teszik hitelessé az installációt. Az utazómúzeum 2007 óta járja az országot egy-egy városban meg megállva, ahol iskolás csoportok előzetes bejelentkezés alapján részt vehetnek egy időutazáson.

A zsidóság deportálása Magyarországon

Miért levágásra szánt állatok szállítására készült vagonokban, emberekhez méltatlan körülmények között történt a zsidóság deportálása?
Az 1920-tól államilag is támogatott, szisztematikusan folytatott antiszemita propaganda egyik fő célja az volt, hogy a zsidóságot megfossza emberi méltóságától. A hazai zsidóságot a magyarok megrontására törekvő kártékony lényekként igyekeztek beállítani. A módszeresen folytatott propaganda a zsidósággal szemben kollektív bizalmatlanságot, elutasítást és megvetést igyekezett kiépíteni az emberekben. Hatalmas csúsztatásokkal a zsidóságot tették felelőssé Trianonért. A Horthy-rendszer történelemszemléletét és közfelfogását döntően befolyásoló Szekfű Gyula munkái, főleg a Három nemzedék című könyve a zsidó írók, újságírók aknamunkájának, valamint a jelentős arányban zsidó emberek által vezetett őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság eredményének állították be a trianoni békét.
A vagonokba terelt embereket már hosszú évek óta igyekeztek megtörni emberi tartásukban a legkülönbözőbb megaláztatásokkal, valamint 1938-tól a zsidótörvények segítségével egzisztenciális szempontból is, nagy számban tiltva el őket a különböző foglalkozási ágaktól.
A módszeres megalázás és anyagi tönkretétel nagy lendületet vett az ország náci megszállását követően 1944. március végétől. Április 5-től rendelet írta elő, hogy kötelesek ruhájukon „kanárisárga” hatágú csillagot viselni. Nem utazhattak autóbuszon, villamoson, vonaton, hajón, taxival sem, nem használhattak autót és motorkerékpárt sem. Be kellett zárni minden zsidó tulajdonban lévő üzletet, el kellett bocsátani állásából minden értelmiségi munkakörben dolgozó zsidót. Zárolták a zsidó vagyonát, megkezdték lakásaik lefoglalását, a maguknál tartható készpénz mennyiségét is korlátozták. Április közepétől megkezdődött a zsidóság fizikai elkülönítése a gettók felállítása az egyes városokban. Ezekbe zsúfolták a környező falvak zsidó lakóit is. Már a gettóba tereléskor megfosztották őket vagyonuk jelentős részétől, de a gettóban is gyakran folytatódott fosztogatásuk főleg a csendőrök, de egyes civilek által is. A zsidóság gettókba és gyűjtőtáborokba koncentrálása után május közepétől kezdődött meg tömeges deportálásuk a lengyelországi náci megsemmisítő táborokba, Auschwitzba.
Naponta átlagosan négy szerelvényt indítottak a haláltáborokba. Egy szerelvény 45 marhavagonból állt. Egy vagonba pedig, mintegy hetven embert zsúfoltak be.
A szerelvényeket német őrség kísérte. Bár a kiszállítottak többségét nők, gyermekek és idős emberek alkották, s az utazás két napig tartott, a vagonokba mégis tilos volt ágyat vagy matracot felvinni. Egy teljes vagon számára egyetlen fedeles vödör szolgált WC-ként, egy másik vödörben pedig ivóvizet adtak föl. Miután bezsúfolták az embereket a marhavagonokba, a vagonok ajtaját rájuk zárták. Sőt volt, amikor le is pecsételték. A vagonok magasan lévő kicsi ablakait szögesdróttal fonták be. A zsúfolt levegőtlen vagonokban napközben a nyár eleji rekkenő hőség következtében kemenceforróságúvá vált a levegő. Bár a szerelvények a több napos út során többször is megálltak, az embereket ritkán engedték kiszállni. Az út során meghaltak holttesteit sem mindig vették ki azonnal a vagonokból.
A deportálásokat szervező egyik magyar tiszt szerint: „Ha a szükség úgy kívánja 100 is mehet egy kocsiba. Berakhatóak, mint a heringek, mert a németeknek szívós ember kell. Aki nem bírja, elhullik. Divathölgyekre Németországnak nincs szüksége.” Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottjának Edmund Veesenmayer összesítése szerint 1944. július 11-ig 147 szerelvénnyel összesen 437402 zsidót deportáltak Magyarországról.
Az Adolf Eichmann SS Obersturbahnführer által vezetett 150-200 fős különítmény, mely a hazai zsidók megsemmisítésének szervezésére érkezett az országba, önmagában képtelen lett volna a zsidóság összegyűjtésére és deportálására ilyen rövid idő leforgása alatt. Mindez csak a magyar lakosság döntő többségének közömbössége és passzivitása, valamint a hatóságoknak a nácikkal történő készséges együttműködése következtében volt lehetséges.
Az Auschwitzba érkezettekre közismerten kegyetlen sors várt.