Junior Triatlon Európa Kupa

Bled-ben (SLO) volt 2022. szeptember 3-án a verseny.

Junior Triatlon Európa Kupa
Bled (SLO), 2022. szeptember 3.
Sokat tanultunk az idei évben a bledi versenyen is.
Hóbor Zalán újra szépen versenyzett, de figyelmetlensége a verseny dobogójába és a2022-es Junior Összetett Európa Kupa 1. helyezésébe került.


Szombaton a Kőszegi Triatlon és Úszó Klub 3 versenyzőjével a szlovéniai Bledben gyönyörű környezetben és szerencsére szép időben vettünk részt az idei év utolsó Junior Európa kupa futamán. Sajnos végül a sok nevező miatt két előnevezett fiatal versenyzőnk végül nem fért fel a várólistáról a rajtlistára.
Pénteken amint megérkeztünk a helyszínre pályabejáráson vettünk részt. Beúsztunk a tó közepén lévő templomig és vissza, majd vezetett pályabejárás következett kerékpárral, mely a versenyen bár balra tartással valósult meg, végül a futópályát is bejártuk.
Szombaton reggel 9 órakor a lányok rajtjára került sor. Egyesületünkből a még ifjúsági korú Stumpf Annáért szoríthattunk. Anna úszásból a középmezőny második felében jött ki vízből, sajnos a kerékpározás során nem tudta tartani a tempót a fő mezőnnyel így a futásra már kissé hátrébb került, ami során már nem változott a helyezése, így a 70 fős mezőnyből az 57. helyen ért célba.
A fiúk futamában az idei évben már junior korú Hóbor Zalán mellett öccse, a még első éves ifjúsági korú Lehel tudott rajthoz állni. Lehel Anna versenyéhez hasonlóan teljesített, az úszáson a középmezőny második felében ért partra, majd a kerékpár Neki is erős volt így ott kissé hátrébb került, a futáson pedig már nem volt jelentős helycsere, így az 58. lett.
Zalán jó rajtot követően az első bójánál már pár testhossz előnnyel egyedül fordult elsőnek, amit nagyjából megtartott az úszás végéig. A depóban így nyugodtan válthatott, ennek ellenére, mint utólag kiderült, hibázott, mert az úszószemüvegét a számára kihelyezett doboz mellé ejtette, amit nem vett észre. A kerékpározás során végül egy 10 fős bollyal érkezett ahonnan szintén az első helyen szállt le. A futás is jól ment, féltávnál már csak hárman futottak elöl, végül egy angol versenyző mögött hajráztak egy olasszal a dobogós helyezésekért, Zalán a harmadik helyen ért célba 18 másodperc előnnyel a következő versenyző előtt, de a futás hajrájában nem figyelte, hogy a büntető zónában (ez a cél előtt volt nagyjából 200m-rel) kint van a rajtszáma, ahol meg kellett volna állnia 10 másodpercre letölteni a szemüveg miatt kapott büntetést. Mivel ezt nem tette meg, kizárták a versenyből. A helyezések úgy alakultak, hogy a 3. helyezése mellett az idei összetett Európa Kupát is megnyerte volna. (A végül összetett győztes Kovács Gyulának a kerékpározás során leesett a lánca, így két bollyal hátrább csúszott közben a mezőnyben, a többi itt is indult az összetettben elöl lévő versenyző pedig szintén nem fogott ki jó napot, így Zalán marad az 5. az idei összetettben.)
Szombaton a verseny után ezen a szép helyen a szállástól még egy rövid, de gyönyörű sétát tettünk a Vintgar-szurdokba. Itt is szép élményekben volt részünk.
Az ifjúsági korú versenyzőink az idén ahol el tudtak indulni, sok nemzetközi tapasztalatot szereztek a következő években ez sokat fog számítani, a felkészülés során is sokat segít.
Zalán mint egyedüli junior korú versenyzőnk tartósan tudott jól versenyezni az idei évben. A tavaszi medulini edzőtáborban összeszedett betegség után egyre jobban teljesített. A nemzetközi versenyeken a caorlei döntőn (3.helyen) és az Európa Bajnokság döntőjén (itt „beverték” az úszáson) kívül rendre 1 helyen jött ki a vízből, a kerékpáron a junior mezőny tempója már nem okoz gondot, egyre jobban megy a futásra átállás is ami a végső helyezéseken is meglátszik.
Úgy érzem, jó úton haladunk a meglévő csapatunkkal és Zalán eredményeit a következő években többen is követni tudják a fiatalabb versenyzőinkből. Sajnos a helyi úszáslehetőség hiánya hosszabb távon itt is meg fog mutatkozni, egyenlőre a kisebb korosztályoknál látható.
eredmények:
https://triathlon.org/results/result/2022_europe_triathlon_junior_cup_bled

Kőszeg, 2022.09.04

Hóbor Péter