Kávészünet Csiki Istvánnal az Ostromnapok ürügyén

Istvánnak a családneve is árulkodó, hiszen Erdélyben, Székelyudvarhelyen született. 1990-ben költöztek át Dunaújvárosba. Ott nőtt fel. Érettségi után Budapesten az ELTE történelem-néprajz szakát végezte. Egyetemi évei alatt, az ELTE Néptáncegyüttesben ismerkedett meg kőszegi feleségével, Váradi Júliával. 2009-ben járt először Kőszegen. Rögtön beleszeretett a városba, a kisugárzása és a történelme megragadta.

Itt házasodtak össze 2014-ben, majd 2017-ben ideköltöztek. Azóta három fiúkkal (a legkisebb másfél héttel az idei Ostromnapok előtt született) a Királyvölgyben élnek. Így került a Kárpát-medence keleti feléből a nyugati végekre, de úgy érzi, hogy megtalálta a helyét. 2017 júliusában, nagyjából négy héttel a 11. Kőszegi Ostromnapok kezdete előtt került a Városházára, ahol Básthy Béla – akkor még alpolgármesterként – nagy lendülettel szervezte a rendezvényt, s bevonta a munkákba. Csodálta, mikor látta, mennyi és milyen szerteágazó feladattal jár egy ilyen esemény megszervezése. De hamar bele kellett rázódnia, hiszen évről-évre egyre több szerepet kapott, ami egyre nagyobb felelősséggel is járt. Már az első ostromnapomon érezte, hogy ez a feladat nem fogja elengedi őt. Így hiába került 2020. januárjától új munkahelyre, a Kőszegi Ostromnapok Egyesület önkénteseként, majd elnökségi tagjaként ugyanúgy igyekszik részt venni a rendezvénnyel kapcsolatos munkában.
Az utóbbi másfél-két évben egyre jobban kialakult egy szervező csapat, kinek-kinek a testhezálló feladatokkal. Jelenleg elsősorban a programok összeállításáért és a levezénylésért, valamint a „marketingért” felel -utóbbiban Győrffy Gábor turisztikai menedzser minden évben sokat segít-, s mint történész, igyekszik szakmai oldalról is besegíteni. Kezdetben inkább „mindenes”volt: övé volt a szervezés, az étkeztetés, a biztonsági őrzés, a takarítás szervezése, az adminisztráció, a pénzügyek, azonban ezek távolabb állnak a habitusától. Nagy könnyebbséget jelentett neki, hogy Horváth Gábor – mint az Egyesület új elnöke – és Kövesdi Andrea – mint az új titkár – az utóbbi időszakban átvették ezeket a feladatokat. Úgy fogalmaz, hogy neki maradt a kellemesebb rész: a hagyományőrzők között mozoghat, a zenekarokkal egyeztethet – vagy fogadhatja például „Hide the pain Heroldot” – azaz Arató Andrást, aki a rendezvény egyik „sztárvendége” volt idén, immár másodszor.

-A 16. század első felében történtekre, az oszmán birodalom nagy hódításaira emlékezve rendezzük meg minden év augusztusának elején az Ostromnapokat Kőszegen. E három napos látványos, kalandos, interaktív játék mindig rejteget újdonságot, izgalmakat, jó szórakozást. Évek óta ugyanaz a történet, mégsem lehet megunni.
-Az idei a 14. Kőszegi Ostromnapok volt, melyet tavalyra terveztünk, de akkor a covid miatt halasztani kellett. Így az előkészületek lényegében már 2020 januárjában megkezdődtek, hiszen a tavalyra tervezett programokat igyekeztünk megvalósítani az idén. Mire is emlékezünk? Zúdul a török, fosztogatva végig a Dráván és Rábán keresztül, majd megütközik Kőszeg várának maroknyi hős védőivel.
-Óriási volt az érdeklődés, amely nyilván annak is köszönhető, hogy az elmúlt időszak bezártsága után ez volt az első nagyobb rendezvény, amire már mindenki ki volt éhezve. Szerencsére idén az égiek is kedveztek a programoknak: csodás időnk volt - a pénteki 15:32-kor eldurranó rendezvény-nyitó puskalövések ugyan kicsit kipukkasztották a felhőket, de csak pár percig csöpörgött. Vasárnap este, a zárás után 2 órával kezdett rá az eső, siratva ezzel az Ostromnapok végét. És reméljük, hogy a színes programkínálat is hozzájárult, hogy ilyen szép számban voltunk. -A szervezői munka lényegében egész évben tart, hiszen a rendezvényt követően nem sokkal már össze szokott ülni az elnökség és szűkebb vezetőség, hogy átbeszéljük a tapasztalatokat: mi az, ami jól sikerült és mi az, amin javítani kell. -Aztán következő év elejétől már hetente, kéthetente találkozunk, hogy átbeszéljük az éves terveket és megkezdjük a programok szervezését. Ezeket szabadidőnkben, önkéntes alapon végezzük, hiszen szívügyünk a Kőszegi Ostromnapok.
-Tavasszal pedig már írjuk a részletes programot, hívjuk a fellépőket, tervezzük az arculatot és honlapunkon, közösségi oldalainkon igyekszünk felkelteni az érdeklődést.
A munka java természetesen nyáron kezdődik, akkor van az igazi hajrá. Ilyenkor kihívás elé állítja a szervező csapat egy részét, hogy az egész országban ez a „hagyományőrző szezon”, vagyis nagyjából minden második hétvégén „csapataink harcban állnak”: Ibrahim martalócai, a Jurisics Bandérium és a Kőszegi Darabontok járják az országot a különböző hagyományőrző rendezvényeken, ahol öregbítik egyesületünk és városunk jó hírnevét. Részben ezen vállalásoknak is köszönhető, hogy évről évre egyre több új csapat érkezik Kőszegre.
-Mire az ostromhétvégéhez érünk, az előkészítési és lebonyolítási munkálatokban már bőven több, mint félszázan veszünk részt, ki-ki végezve a maga feladatát. Nagyon jó érzés egy ilyen csapat részesének lenni!
-Mindamellett, hogy a régóta működő és jól bevált programelemeket megtartjuk, mindig igyekszünk valami újdonságot belecsempészni a rendezvénybe.
-Idén vasárnap délelőtt sem maradtak harc nélkül a nézők: „Harangszóig” programelemünk éppen a 11 órás harangszóra ért véget, amikor kisebb csatával és előadással megemlékeztünk a török elvonulásáról.
-Az egyik legsikeresebb újítás azonban egyértelműen a vasárnap délutáni gyermek-felnőtt közös ostrom volt az új palánkvárunkon. Gyermekzsivajtól, kacagástól volt hangos a Diáksétány, ahol a gyermek lelkű felnőttek – én jómagam is – legalább annyira élvezték ezt a programot, mint az ifjú vitézek. De ezen kívül is sok-sok gyerekprogram volt egész hétvégén: gyermekostrom (Németh Gáborné Bea), apródpróba (Schneider Katalin), élő-szereplős társasjáték, kézműves foglalkozás (Csók István Művészkör), mesefoglalkozás.
-Voltak olyan újítások is, melyek az idei kényszerű helyzet (járvány, anyagiak) alakított: idén a pénteki ostromállapot kihirdetés, illetve a szombati felvonulás végpontja is a Jurisics tér lett. A történelmi környezet és a több száz éves Városháza talán még méltóbb helyszínül szolgált ezen eseményeknek. Hasonló okok miatt kulturális programelemeket is a Jurisics téren illetve a Jurisics-várban bonyolítottuk le. Köszönettel tartozunk a Jurisics-vár Művelődési Központnak és munkatársainak – különösen Bakos Zoltánnak és a technikai csapatnak – az ebben való közreműködésért!
-Ezúttal is kitettek magukért a helyi egyesületek, csoportok: a Fitt-boksz Ökölvívó Egyesület; a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes; Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara; a Kőszegi Tornyosok és a Kőszegi Orientális Táncklub. A helyi intézmények közül ki kell még emelni a Kőszegi Városi Múzeum és Könyvtárat, akik egész hétvégén sétákkal és tárlatvezetésekkel fogadták a látogatókat. A meghívott vendégelőadók is nagy sikerű koncerteket adtak: a Koprive Tamburazenekar, a Szelindek Régizene Együttes; a Zurgó Együttes és végül a Cimbaliband vasárnap esti rendezvényzárása is kiváló hangulatban telt.
-Az eseménysor mindháromk napján vásárosokkal volt megtelve a Jurisics tértől a Jurisics-várig a belváros. Ennek lebonyolítását az Írottkő Natúrparkért Egyesület vállalta magára – Bakos Márton irányításával, amiért nem győzünk elég hálásak lenni!
-A rendezvény magját a katonai hagyományőrző programok adták, melynek csúcspontja a szombat esti ostrom volt a Diáksétányon. Egész hétvégén kisebb-nagyobb csetepatéktól, puskalövésektől volt hangos a város, de meg lehetett látogatni a katonai táborokat is a belső várárokban és a Várparkban, ahol a hagyományőrzők szívesen mutatták be fegyvereiket, ruháikat és a korszak életmódját az érdeklődő közönségnek.
A kőszegiek három csapattal is képviseltették magukat: Ibrahim Martalócai a törököknél, Jurisics Bandériuma és a Kőszegi Darabontok pedig a várvédőknél látták el a házigazda szerepét. Ők ezen túlmenően is bőségesen kivették a részüket az előkészületi, pakolási munkák során.
-Idén minden eddigihez képest több, összesen tíz vendég alakulat érkezett a várjátékokra. Védő oldalon volt a Gyulaffy Bandérium (Csobánc); Batthyány Bandérium (Körmend); Nádasdy Bandérium (Sárvár); Pálffy Bandérium (Tata) és a Kapuvári Hajdúk. Török oldalon a Múltunk és Jövőnk Egyesület (Tatabánya); Zrínyi Miklós Egyesület (Szigetvár); Palotai Darabontok (Várpalota); Bornemissza Hagyományőrség (Pécel) és az Altin Elma (Buda). Így összesen a várostromon nagyjából 150 fő vett részt. Elképesztően jó élmény volt belülről megélni ezt az ostromot, ennyi hagyományőrző társaságában, melynek szórakoztató narrálásáról Takács Péter „Deze” gondoskodott.
-A rendezvény fő támogatója most is Kőszeg Város Önkormányzata volt, de a szponzoraink között szerepel az Engie Kft., a TESCO Kőszeg; Vas megye Önkormányzata is. Azonban a Kőszegi Ostromnapokra már kezdetek óta jellemző, hogy a helyi civilek és magánszemélyek önkéntes közreműködése, segítsége nélkül nem jöhetett volna létre – így volt ez idén is. Nem is beszélve Prátpál Ferencről, aki egész hétvégén vitte a logisztikát, valamint Polák Norbert és csapata az egyéb gyakorlati teendőket. -Olyan sokan segítették a munkánkat, hogy szinte lehetetlen felsorolni, csak töredékét tudtam megemlíteni. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki bármilyen formában hozzájárult a 14. Kőszegi Ostromnapok sikeres lebonyolításához! -Már a jüvőről is gondolkodunk. 2022. augusztus 5-7 – ez a tervezett időpontja a XV. Kőszegi Ostromnapoknak. Még most augusztusban összeül a vezetőség, átbeszéljük az idei tapasztalatokat és megkezdjük az ötletelést. De még lesznek az idén is feladataink: évek óta novemberben megemlékezünk a kőszegi ostromhoz kapcsolódó Szent Márton hagyományról, s reményeink szerint idén különleges programmal állhatunk elő ebből az alkalomból. Jövő évre pedig az Ostromnapok mellett szeretnénk márciusban megtartani a „Felnyergeltek a huszárok” című rendezvényünket, hogy ebből is hagyomány válhasson. Feladat van bőven, lelkesedés is, bízunk benne, hogy a körülmények is adottak lesznek.
Kiss János