A nagyobbik, Zsolt a gépeket mustrálja a színben. Ők így együtt a családi vállalkozás. Kínálatukban :-tőkehús, füstölt sonkák, szalonnák, kolbászok, szalámik, hurkák, disznósajtok, húskenyerek találhatók. Zsolt, az édesapa Kőszegen gyerekeskedett, tíz éves koráig negyedik emeleti lakásukban. Nyaranta érezte meg igazán a végtelen szabadság ízét, a természet illatát, amikor nagyszüleinél, és az alföldi rokonok tanyáján tölthette a vakációt. A röfögő kocák, a sivító kismalacok, a gágogó ludak, a néma kacsák, a káráló tyúkok, a végtelennek tűnő táj nyújtotta látvány a természet iránti vonzódását egy életre meghatározták. Hozott is magával minden alkalommal egy-egy majorságot, vagy kecskét, egyszer birkát is, melyek a gyöngyösfalui nagyszülőknél leltek otthonra. Odajárt pátyolgatni őket. Aztán szülei is ott építkeztek. Az állatállománya pedig egyre nőtt, gyűjtögetető típus volt, vett egy marhát, aztán még egyet, a gazdálkodást 2-3 marhával kezdte. Kárpótlásként vissza tudta igényelni a földeket. A nagymama megvette neki az első MTZ traktort. Amikor eljött az ideje, a Húsiparban kitanulta a hentes szakmát. Majd 2014-ben családi vállalkozásba kezdett. Kellett neki a szabadság, hogy a maga ura lehessen. Eleinte hétvégén a megrendelések alapján volt a feldolgozás, délutánonként pedig az árusítás. Kőszegszerdahelyen a termelői piacon is, meg Kőszegen is jelen vannak. Saját földjeiken, saját gabonával, saját állattal, saját hentessel dolgoznak. Mindent maguk csinálnak. A nagyobbik fiú, mezőgazdasági technikus, a földeken és az állatokkal van, az öccse erdészeti technikus, az édesapjával együtt dolgozik, de a szerdahelyi termelői piacon is ő van. Anita pedig a boltot viszi, 2018 óta.
-Tizennégy éves voltam, amikor a szüleim építkezni kezdtek Gyöngyösfaluban. Mint a többi velem hasonló korú gyerek, én is foglalkoztam nyulakkal. Utána már nem bírtam abbahagyni. Aztán jött a rendszerváltás, meg a kárpótlás. Akkor már gazdálkodtam javában. A gyöngyösfalui téeszben először béreltem egy istállót, majd megvettem. A húsipar becsődölésekor nekem is el kellett adni mindent, csak a földeket tartottam meg - kezdi visszaemlékezését Zsolt, az apa. Akkor kimentem Ausztriába dolgozni. Nekem az volt az egyetlen kiút. Eleinte rá se mertem gondolni, hogy újrakezdjem. De ahogy naponta jöttem-mentem, láttam, hogy az osztrákok sokkal kisebb területen gazdálkodnak, mint a magyarok és sokkal jobban élnek. Mi az, hogy mi ezt nem tudjuk megcsinálni?! És az osztrák munka mellett kezdtem vásárolgatni a gépeket. és újra nekiláttam, beindult a mókuskerék. Egyre jobban belemerültem.
-Amit kint kerestem, meg amit az eladásból kaptam, minden forintot visszaforgattam. Már volt kistermelői engedélyem, de még kint dolgoztam. A hét első három napját Ausztriában töltöttem, csütörtökön és pénteken itthon készítettük elő a húst, szombaton meg eladtuk. Egyre nőtt a kereslet, a két dolgot nem lehetett együtt csinálni, kint felmondtam. Béreltünk újra istállót, saját disznókat neveltünk és azokat dolgoztuk fel. Egy év után tudatosult az emberekben, hogy itthon vagyok, nyomták a csengőt, de nem bírtam egyedül az iramot. A feleségemet is rábeszéltem, hogy jöjjön haza az iskolából. Közben a bérelt istállót vissza kellett adnom a tulajnak. Akkor jött az ötlet, a nagy befektetés, hogy építsek a saját területemen a semmi közepén egy saját telepet, a Pösei hegy lábánál. Ott vannak az állatok saját területen, körülöttük saját földek, ahol a nagyfiunk, Zsolti a gépekkel műveli azokat. Negyven magyartarka marhánk, 100 körüli disznónk van és terménytárolónk a három épületben. A marhák tavasztól őszig a szabadban vannak, karámban. Most is, de be tudnak menni az istállóba. Tavalytól már marhát is földolgozunk. Mint őstermelők, nem vághatunk, csak feldolgozunk. Marhából tőkehúst mérünk ki, de készítünk belőle kolbászt, szalámit, húskenyeret, virslit. Az osztrák hatás miatt e két utóbbi nagyon felkapott termék.
-Jelen vannak a kőszegi rendezvényeken is.
-A családi gazdaság mellett tavaly óta van egy másik vállalkozásom. Folyamatosan hívnak a helyi, és Kőszeg környéki rendezvényekre, hogy kínáljuk saját termékeinket, süssünk hurkát, kolbászt. Alkalomadtán ezzel is tudunk szolgálni. Támogatjuk az iskolákat, civil szervezeteket, egyesületeket az ilyen eseményeken, hozzájárulunk az alapanyaggal. Itt a faluban is hasonlóan vállalunk a rendezvényeken főzést, ételkészítést. A Lukácsháza által megrendezett böllérversenyen, mi és barátaink képviseljük Gyöngyösfalut, ahol sikerült háromszor az első helyen végeznünk.
-Szőlővel is foglalkoznak?
-Van a Szőlőhegyen területünk, de szőlővel nem foglalkozunk. Dávid fiunk gondolkozott azon, hogy szőlész-borász lesz.
-Nem is mondtam le róla - szól közbe Dávid.
-Néha megkapjuk, hogy annyi mindennel foglalkozunk, hogy lehet ezt csinálni. Persze gondolkoztunk azon is, hogy az osztrák borkimérők mintájára legyen egy nyitott portánk. Szép a környezet, ott van a Holdfényliget. Közben az állatokat is megcsodálhatnák a gyerekek, akik városban nem nagyon látnak ilyet. A marhák, kecskék, szamarak, bikák mellett lovat is tartunk.
Közben Dávidtól érdeklődöm, hogy a termelői piacon számít-e a jó szöveg, amivel az áru még kelendőbb.
-Betanult szövegem nincs, de mindig van aktualitása a mondandómnak. Szeretek az emberekkel foglalkozni, kapcsolatot teremteni velük, biztos, hogy sokat jelent, ha nem „sótlan” az eladó.
-A bátyja, Zsolti mezőgazdász technikus - fűzi hozzá Anita. Ő inkább a természet csendes figyelője, nagyon precíz a munkájában, ő látja el az állatokat is. A kombájnon kívül traktorok vannak és minden szükséges munkagéppel rendelkezünk. A gépek kezelése, használata az ő reszortja, ő tartja rendben azokat, Ma már a gépek nélkül nem lehetne ezt a sokféle munkát elvégezni kézi erővel.
-Hogyan állnak az állami támogatásokkal, pályázatokkal?
-Amikor a kistermelők megsegítésére kijöttek a pályázatok, akkor mi is próbálkoztunk. Új élelmiszeripari gépekre kaptunk 50 %-os vissza nem térítendő állami támogatást. A telephelyfejlesztésre a sertések neveléséhez is pályáztunk, tavaly, tavalyelőtt a marhákra is. Mind a kétszer nyertünk, de nem tudtuk megvalósítani. Ezek mind utófinanszírozásos konstrukciók voltak. Közben volt a covid, minden megdrágult, pedig szerettünk volna új gépeket. A mi vállalkozásunk olyan, hogy mindent mi csinálunk, mi vetünk, aratunk, neveljük az állatokat, a terményt tároljuk, mire az visszajön, újra tőke lesz belőle, eltelik 2-3 év. Egyszerűen nem tudtuk megcsinálni, hogy előfinanszírozzuk ezeket a pályázatokat. A környékbeliek 40-50 százaléka kint dolgozik Ausztriában. Talán itthon is meg lehet keresni azt a pénzt, amit kint, de mi minden forintot visszaforgatunk, fejlesztünk. Ráadásul egy ilyen gazdaságban nincs karácsony, nincs húsvét, az állatnak mindig ennie kell. Korábban voltak alkalmazottaink is. Ennek a régiónak, itt a határ mellett az az előnye, hogy van fizetőképes kereslet, hátránya, hogy a java szakember kimegy külföldre. Együtt kell ezzel a helyzettel élnünk, bízunk abban, hogy gyermekeink is ebben látják a jövőjüket, hiszen ebbe nőttek bele.
-Az a vállalkozó tud talpon maradni ebben az országban, aki menekül, nem hátra, hanem előre! - sommázza mondandóját Debreceni Zsolt a gyöngyösfalui családi vállalkozás megálmodója.
Kiss János