Kávészünet Déri Károllyal
Elegancia és színvonal a vendéglátásban
Déri Károly a város vendéglátásának egyik ikonja. Messze földön ismert az Ibrahim Kávézója, melybe a kőszegiek, a magyar és osztrák politikusok, diplomaták épp úgy szeretnek beülni egy kávéra, ebédre, valami finomságra, mint a nyári várszínház művészei. Belsőépítészeti megoldásai igazi törökös hangulatot árasztanak. Kávéinak se szeri, se száma. Hamar megkedvelték a vendégek. Egy ideje már nyugdíjas, feleségével, Éva asszonnyal üzemeltették ezt az elejétől jó hírnévre szert tett üzletet. Nyolc éve rokon gyerekek viszik tovább töretlen színvonalon. Beszélgetésünk során felidézzük mindazt, ami a rendszerváltás környékén a város vendéglátói történelmében meghatározó volt. Eddig mindig elzárkózott a nyilvánosság elől. Csendben végezte a dolgát, nagyon sok rendezvényt, jó ügyet támogatott, segített, ahol tudott és nem azért, hogy beszéljenek róla. Még a szponzori felsorolásban sem akart soha szerepelni. Amit adott, jószívvel tette és részéről ott vége a történetnek. A fagylalt szezon végéhez közeledve a MÁV-os és a Gyógypedagógiai Intézet tanulóit is meghívta, annyit fogyaszthattak, amennyi jólesett. Nádasdon született, Körmenden gyerekeskedett. Útja onnét vezetett Kőszegre. Itt volt katona, hetvenben szerelt le három év után. Mindenképpen pincér szeretett volna lenni, de két bátyja egyetemista lévén, édesanyja ellenezte a vendéglátást, hiszen a mezőgazdasági technikumban érettségizett. Katonaság után visszament Körmendre, ahol a Koronában dolgozott, elvégezte a Vendéglátó Ipari Technikumot. A konyhán kezdett, majd rövidesen a placcon találta magát. Pincérkedhetett, főnökeinek annyira tetszett a hozzáállása, hogy hamarosan fregoli emberré avanzsált. Állandó helyettes lett. Így került Szentgotthárdra, majd vissza a Berki Csárdába. Aztán ott ragadt hat évre. Ételes pincér volt. Akkor folytak a nagy építkezések a városban, készült a lakótelep, meg a kórház. Négyszáz főre főztek. Gulyásleves és túróstészta esetén ő gyúrta a tésztát. (11 Ft 50 fillér volt a menü.) Híres volt a pejslijük. Már üzletvezető helyettes volt, amikor Ár Mihály Kőszegre könyörögte a Struccba. Így érkezett meg másodszor is a városba, 1976-ban. Üzletvezető helyettesnek hozta, de pincérként is dolgozott. Pénteken délután beálltak dolgozni és hétfő hajnalban fejezték be. Közben annyi idejük volt, hogy felmentek a szállodába, lezuhanyoztak, lecserélték a fehér garbót a fekete galléros piros szmoking alatt. Ez volt a formaruhájuk. A Vendéglátó Vállalat igazgatója 1982-ben rábízta a Bécsi Kapu Söröző megnyitását, beindítását, de műszaki hiba miatt leállt a fűtés, télre bezárták. Nagyon várták vissza a Struccba, mert távozásával visszaesett a forgalom. Áprilisra elkészült a söröző fűtése. A vendéglátó vállalat azt szerette volna, hogy mindkét egységet vezesse. A söröző mellett döntött, elege lett már az éjszakázásból a Struccban.
-Nagy munka volt a söröző beindítása, mert konyhát is csináltunk. A hús-, zöldségelőkészítő, hűtőkamra, minden akkor kezdett kialakulni. Hamarosan a város legforgalmasabb vendéglője lett. Feleségem tőzsgyökeres kőszegi - a közszférából jött a vendéglátásba 1983-ban- a pultban volt, ketten pedig felszolgáltunk Gyurácz Tibivel. Lassan negyven éve a munkatársam, nagyon szeretik a vendégek. Előfordult, hogy hat csoportot fogadtunk. Specialitásunkból, a velős kenyérből rengeteg fogyott. Sörkorcsolyának vezettük be. Arra voltam büszke, hogy kőszegiekkel voltunk tele. Aztán felfedezték az osztrákok. Minden csütörtökön és szombaton egy-egy busznyi salzburgi vendég jött, majd a gráciak. Kivittem őket a Vadászházba is. Üdítő, pálinka, bor, pörkölt, cigányzene várta őket. Iszonyú sokat dolgoztunk. Volt fantázia benne. Lehetőség adódott megvenni a sörözőt, megpályáztam, de a képviselőtestület szavazataránya meghiúsította a szándékomat.
-Ekkor jött az új vállalkozás az Ibrahim?
-Megtudtam, hogy eladó a ház alsó része. Megegyeztünk a tulajdonossal, aztán majdnem visszatáncolt. Nem volt egyszerű vétel. A felső részt lakóval vettem meg. Haszonélvezet is volt rajt. Egyik télen távollétükben a fürdőben elfagytak a csövek. Lent eláztunk. Aztán úgy alakult, hogy már építkezhettünk fent is. Panziót szerettünk volna kialakítani. Közben a fagylalt nagy sláger lett. Szombathelyről vettük egy évig. A mellettünk lévő kapubejáróból mértük. Gond volt a húzat és a szél miatt. Aztán megjelentünk a pavilonnal, az utcai terasszal, ekkor már magunk készítettük a fagyit, saját gépeinkkel főztük. Meg kellett küzdenünk minden ötletünkért, az engedélyezés is igen idegtépő procedúra volt.
-A rokongyerekek Ausztriában dolgoztak a vendéglátásban. Ők azok a kevesek, akik hazafelé orientálódtak.
-Sok évet kint voltak már, Ildikó Németországban, Péter Ausztriában. Vendéglátós és szállodás tapasztalattal a hátuk mögött döntöttek úgy, -felajánlásunkra- ha mi nyugdíjba megyünk, szívesen továbbviszik a jól bejáratott Ibrahimot. Már nyolc éve. Közben a Vadász Társaság elnökének is megválasztottak, ugyanis végigverekedtem a bíróságon, hogy legyen újra területünk. Így el kellet fogadnom, hogy belém helyezték vadásztársaim a bizalmukat. Persze azért minden nap benézek a Fő térre, megbeszéljük a dolgokat, ha kell. Nagyon figyelnek rám és el is várják, hogy félszemmel itt legyek. Örömmel látom, hogy továbbra is sok a kőszegi vendég. Eleinte tartottak az áraktól, aztán megtapasztalták, hogy pénztárcabarát a vendéglő. Nagyon jól beindult a konyha, ebben elévülhetetlen szerepe van Hauer Tamás séfnek, aki közel negyven éve tartja a színvonalat.
-Te is dolgoztál Ausztriában, nem volt kísértés a kintmaradásra?
- A leszerelés után turistaúton Salzburgban voltam először. Anyai nagybátyámnak ruhaüzlete volt kinn. Hívott. Nem maradtam. A szállodában meg -ahol laktunk- egy szabadnapos felszolgáló hiányzott, a másik meg lebetegedett. Közben jött egy magyar busz, a mienk mellé. Ki tudna segíteni? -kérdezte a tulajdonos. Ledöbbentek, mikor meglátták, hogy húsz tányért kivittem. Leszerelés után nagyon erős voltam. Két körrel lebonyolítottam a főétkezést. Sok pénzt, meg egy kis házat ajánlott, maradjak ott. Őszintén: pörgött az agyam, mint a motolla, mégsem maradtam kinn, hazajöttem. Aztán a rendszerváltozás előtt 79-ben alkalmi munkán voltam. A Felső-Ausztriai welsi vásáron dolgoztam. A polgármester óhaja volt, hogy minden évben szeretne ott látni. Ugyanis messze volt a konyha a placcomhoz, mégis pillanatok alatt kivittem a rendelést, visszafelé még a lányoknak is segítettem az asztalok leszedésében. De meghívtak a gráci vásárba is. Figyeltem, milyen a vendéglátás odakinn. Főleg a felszereltséget illetően voltam kíváncsi.
-A panziós terv megvan még?
-Szeretnénk megvalósítani, az édesség bolt fölött, tetőtér beépítéssel. Akár 22 szobát is ki lehet alakítani, úgy hogy a mostani télikert fölé terjeszkednénk. A boltíves pincéből török fürdő, sörözővel alakítható ki. A legnagyobb probléma, a parkolási gondok megoldása mellett az, hogy nem vagyok negyvenéves.
-Mi van a Gyüttmentek Klubjával?
-Meg akartuk alapítani. Olyan sokan vagyunk ebben a státuszban. Bár Bariska doktor szerint 25 év után már tőzsgyökeresnek számít a bevándorló, hogy engem befogadta-e, arról az ittenieket kell megkérdezni. Lassan ötven éve Kőszegen élek. A vendéglátós élet nagyon kemény, 36 évig nem voltunk szabadságon. Hogy mi lennék, ha most választanék pályát? Biztos, hogy vendéglátós. Nagyon szeretem a szakmát. Mi a szép ebben? Ha a vendég elégedett, ha látod, hogy visszatér, ha üres a tányér az étkezés végére, ha mosolyog rád, amikor megköszöni a kiszolgálást és a vendéglátást.

Kiss János