Kávészünet Dr. Kósa Csabánéval Az unokahúg Dr. Székely László apátplébános úrról
A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelent meg a Győrvári Krónika Dr. Székely László apátplébános elbeszélésében című kötet. A több nyelven beszélő, hatalmas műveltségű, széles látókörű, kiemelkedő egyházi személyiség könyvét december elsején mutatták be Győrváron a Makovecz Faluházban. A település nagy ünnepén jelen volt Orsi néni is, az apát úr unokahúga. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a nagybácsiról, aki amellett, hogy kiváló, elhivatott és a nehéz időkben is talpig becsületes, egyenes gerincű lelkipásztor volt még költői, történetírói és tudományos tevékenységével is gazdagította az egyházat és hazánkat. Már kora ifjúságában feltűnt László éles esze, nagy szorgalma, békés és szelíd természete, gondolkozása. Középiskoláit kitűnő eredménnyel végezte. Szíve vágyát követte és Isten szolgálatába állva felvették a szombathelyi szemináriumba. Mikes János gróf megyéspüspök felismerte benne a nagy tehetséget és a teológiai tanulmányainak elvégzésére az innsbrucki egyetemre küldte. Itt avatták 1916-ban a filozófia doktorává, egyúttal a teológia magiszterévé. 1918. június 13-án szentelte pappá Mikes János gróf megyéspüspök. 1938-ban követte Kincs István apátplébános urat Kőszegen, ahonnét 1952-ben száműzték Győrvárra, mivel egyebek mellett tiltakozott az egyházi iskolák államosítása, a németség kitelepítése ellen. Nagy bánatára, azért nem tudott segíteni, mert bizonyos létszámot kellett produkálni, ha valaki megszökött az összegyűjtött csoportból, egy, az utcára kilépő másik svábbal pótolták. Keményen ágált a Városháza homlokzati freskóinak barbár lemeszelése ellen. Nem volt hajlandó békepapnak menni. Szálka lett a hatalom szemében, jobbnak látta eltávolítani a városból, túl veszélyes volt a rendszerre, az új ideológiára. Egy év alatt építtette újjá az 1947-ben leégett Kálvária-templomot. A Gondviseléstől kapott 97 évét nagyon sokoldalúan kamatoztatta, lelkipásztori és tanári hivatása mellett, irodalmi és történetírói képességeit is megcsillogtatta és ránk hagyta. A kőszegi apátplébános feljegyzései 1938-tól 1952-ig szinte naponta rögzítik a plébánia és a város fontos eseményeit. Ennek alapján adták ki a Kőszegi krónikát, melynek folytatásaként jelent meg a Győrvári krónika. Szeretett városából való kiűzetése után a győrvári plébánián kerek 20 évet töltött.
- Nekem az Úrjézus megadta azt a csodát, hogy három fantasztikus férfi volt az
életemben, az édesapám, Laci bácsi és a férjem. Édesapám, Dr. Székely Imre öccse volt Dr. Székely László. Kilencen voltak testvérek, hárman gyerekkorukban meghaltak. Hatan nőttek fel. Zoltán az első világháborúban Kurszkban halt meg, Dénes, a legkisebb a második világháborúban Budapest ostrománál. Tőzsgyökeres budapestiek, budaiak vagyunk, nagyanyai ágon. Nagyapám Maglócáról, Csorna mellől származott. -Amikor a nagybátyámról beszélek, nem áll rá a szám, hogy apát úrnak említsem, nekem Laci bácsi marad. -Édesapám országgyűlési képviselő volt 47-ben a Barankovics-féle Demokrata Néppártban, ezért az államosítás után nem vettek fel gimnáziumba. Állategészségügyi technikumban érettségiztem. Csak egy volt az országban, csupa deklasszált család gyereke tanult ott, mert nem az oktatási, hanem a mezőgazdasági minisztériumhoz tartozott. A technikumban tanultunk latint, édesapám egyik utazásom előtt Laci bácsit levélben kérte, hogy majd Győrváron vegye át velem a nyelvtant. Tudta, hogy Laci bácsi ezt a kérését nagyon komolyan veszi, az új tanévben már osztályelső lettem belőle. Állatorvos szerettem volna lenni, de hát szó nem lehetett róla. -Budapesten elég szűkös lakáskörülmények között éltünk. Amikor férjhezmentem Dr. Kósa Csaba jogászhoz, együtt éltünk a szüleinkkel, a bátyámmal, annak feleségével és gyerekeivel. Lakáshoz jutni abban az időben a fővárosban szinte lehetetlen volt. A lágymányosi lakótelepen be lehetett nevezni az akkor épülő szövetkezeti lakásokra, férjem be is ment, elmondta, hogy szülőkkel, két gyerekkel, másik testvérrel, annak családjával összezsúfolva élünk. Felvették a listára és közölték, hogy öt év múlva érdeklődjön. Csak annyit kérdezett, délelőtt, vagy délután. -Ő jogtanácsos volt, menjünk vidékre, mondta, nekem nem gond, mondtam én. Szeretem az állatokat és a vidéket. Így kerültünk Szőnybe, ahol szolgálati házat kaptunk. Ő a téeszben vállalt jogtanácsosi állást. Később súlyos betegséggel leszázalékolták, nem akartunk ott maradni, Komárom akkoriban igencsak kisváros volt, a város igazából a Duna balpartján, odaát van. Barátaink is inkább Tatán voltak. Szóval elkívánkoztunk. Két hely jött számításba, Szentendre, vagy Kőszeg. Az én hatásomra jöttünk ide. Imádtam gyerekkoromban itt lenni, amikor Laci bácsit elhelyezték, nekem az száműzetés volt a Paradicsomból. 98 nyarán érkeztünk ide, a következő tavaszon férjem meghalt. -Minden írott művét a Szombathelyi Egyházmegyére hagyta. Mindent katalogizált, több ládába helyezett. Egyszer jártam benn az egyházi levéltárban, de hát szakembereknek kellene kutatniuk, fantasztikus disszertációs anyag lehetne. Az ötvenes években a rádióban valamilyen gyerekműsor keretében meghirdettek egy versenyt, olyan mondatokat kellett írni, amelyek visszafelé is olvashatók. Laci bácsi írt egy egész mesét, legalább három oldalnyi volt. A beküldő neve mögé odaírta a foglalkozását: pap, nem is jelenhetett meg. Egy rám vonatkozó mondatra emlékszem: A kis rossz Orsika. Ez oda-vissza ugyanaz. Feltételezem, hogy ez is ott van a ládákban, az is lehet, hogy értéktelennek tartotta és kidobta. Farkas Csaba a Szülőföld Kiadó vezetője szeretné kiadni a meséit is. -Laci bácsi az érettségi után Innsbruckba került, ott végezte el a teológiát. Apor Vilmossal, a később mártírhalált halt győri püspökkel voltak csoporttársak. -Zalaegerszegen is működött hittanárként, Péhm József (Mindszenthy) hívta meg, aki a városban alapított egy lapot és Laci bácsit kérte fel főszerkesztőnek. Az alapító írt egy cikket az újságnak, de nem jelent meg, nem tetszett Laci bácsinak. A szerkesztői üzenetekben azt írta P.J.-nek: „Írása lapunk szellemiségével nem összeegyeztethető, nem közöljük.” Laci bácsi úgy mesélte később, hogy ez ifjonti szemtelenség volt, ami kijött belőle. Péhm József soha egy szót sem szólt ezért, nem is torolta meg. Tudomásul vette. -Írt egy anekdota könyvet is, az egyházmegye papjairól szóló kis történetek olvashatók benne. Hihetetlen érdekes, vicces sztorik tömkelege. Amikor gyerekként mentem hozzá nyaralni Győrvárra, mindig elkértem tőle. Szívesen olvasgattam , sokat írt Mindszenthyről is. Mikes püspökről is, aki a principálisa (elöljárója) volt. Ezt nemrégen -Veres püspök idejében- adták ki, öt évvel ezelőtt a Mikes hozzátartozók szorgalmazására. Ebben többek között IV. Károly visszatérését örökítette meg, leírja teljes egészében, amit Mikes püspöktől hallott. Itt szállt meg a király Szombathelyen a Püspöki Palotában. Ez maga a történelem. Laci bácsi meg is említette neki, hogy a Mikesek úgylátszik hűségesek az elöljáróikhoz, mint ahogy Mikes Kelemen is az volt a fejedelemhez. A püspök elgondolkozott ezen a megjegyzésen és láthatóan tetszett neki. Mikes püspök fedezte fel és taníttatta Palló Imrét az ismert operaénekest, aki egy erdélyi székely parasztgyerek volt. Erről is olvashatunk a könyvben. -Kőszeget nagyon-nagyon szerette, haláláig bántotta, hogy elhelyezték, de Kovács Sándor püspök úr soha nem fosztotta meg a plébánosi címétől. Csak „ideiglenesen” helyezték át
Győrvárra. Móricz Lajos bácsi temetésén -akit Győrvárról küldtek a helyére- azt mondta: „Én a kőszegi plébános temetem a győrvári plébánost.” Igen szerethető ember volt ő is. Vele is kibabráltak, amikor áthelyezték. Falusi plébános volt, ahol jól érezte magát. Kiemelték a környezetéből. Végül is mindkettejüknek rosszat tettek a helycserével. Már Lajos bácsi volt Kőszegen, amikor a Néplányok, Jancsó Éva főnöknő vezetésével meghívtak, mert tudták, mennyire szerettem a várost. A plébániára is átmentem, meglátogattam Lajos bácsit. Nagyon szívesen látott mindig. Cirkusz érkezett a városba, megemlítettem neki, hogy olyan jó lenne megnézni. Vetetett velem két jegyet és elkísért. Estére irgalmatlan nagy vihar tört ki, de nem zavart bennünket, elmentünk. Ketten voltunk a cirkuszban közönségként! Ennek ellenére megtartották az előadást. Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy az első sorban ülve, a műlovarok, az artisták, a bűvész csak nekünk produkálták magukat. Lajos bácsi is igen jól szórakozott a bohóc tréfák alatt nagyokat nevetve csapkodta a reverendáját. -A napokban a kezembe került Laci bácsi egy nekem írt levele, akkor már a fehérvári papi otthonban volt. Néhány verset kértem tőle. Elküldte az Imádság szegénységért címűt is, melyet azért szeretett nagyon, mert Sík Sándor piarista élete utolsó prédikációját ezzel a versével fejezte be, és ereklyeként őrízte. Utolsó sorait idézem: „…Magamért és a lelkek végett
Hagyd sorsomnak a szegénységet.
Zörgetek, amíg meg nem adtad
S cserébe csak magadat hagytad.”
Dr. Székely László apátplébános úr 1992.december 27-én Székesfehérváron hunyt el, végakaratának megfelelően Kőszegen helyezték örök nyugalomra. 2015-ben posztumusz díszpolgári címét unokahúga Dr. Kósa Csabáné, Székely Orsolya vette át.
-Ha nincs Laci bácsi, soha nem jutott volna eszembe Kőszegre jönni. Imádom a várost. Ami érdekel, ott megjelenek, tagja vagyok a Polgári Kaszinónak. Két fiam van, négy unokám. Egyik fiam Szamui szigetén él Thaiföldön, a másik Budapesten. Már az unokáim is felnőttek. Kiss János