Kávészünet Földesi János címzetes igazgató úrral

A Balog Iskola igazgatója volt 15 évig

Édesanyja tanítónői példája mutatta neki az utat a pedagóguspálya felé. A Bersek Általános Iskolában és a Jurisich Miklós Gimnáziumban tanult. A középiskolában már komolyan sportolt a Kőszegi Sport Egyesületben. Testnevelő tanárai, egyben a példaképei – Hortobágyi Ferenc, Odonits István, Stettner Imre bácsi – irányításával atletizált.

Édesanyja tanítónői példája mutatta neki az utat a pedagóguspálya felé. A Bersek Általános Iskolában és a Jurisich Miklós Gimnáziumban tanult. A középiskolában már komolyan sportolt a Kőszegi Sport Egyesületben. Testnevelő tanárai, egyben a példaképei – Hortobágyi Ferenc, Odonits István, Stettner Imre bácsi – irányításával atletizált. Ezzel párhuzamosan focizott, Domnanovich Rudolf, Kalotai Károly, Jenkei Ede és Varga Levente voltak az edzői. Végülis a futballt választotta, a serdülő-, ifi- és felnőtt csapat tagja volt. Főiskolás korában két alkalommal egyetemi és főiskolás országos bajnokcsapat tagja lehetett. Mindezek mellett még zenét is tanult, hat évig trombitált az ifjúsági zenekarban. Ennek katona korában vette igazán hasznát, amit Kalocsán volt szerencséje tölteni. Ott a katonazenekar tagja lett. A főiskolán matematika-testnevelés szakon végzett. A Béri Balog Ádám Általános Iskolában kezdett tanítani 1981-ben, mely akkor még nyolc évig az egykori tanítóképző épületében működött. Szerény körülmények között folyt a munka, az udvara salakos volt, mindössze egy 66 négyzetméteres tornatermük volt. Az elkerülő út építésekor Szigeti Miklós tanácselnök helyettes közbenjárásával bitumenréteget kapott. Teljesen új körülmények között folytathatták a munkát 1989-től, a lakótelepen az új iskolaépületben. Hidegh Lajos igazgató úr 1992-ben történt nyugdíjba vonulását követően Bauer Józsefné lett az igazgató, aki felkérte az igazgatóhelyettesi posztra. Akkor vették át a régi bölcsőde bizonyos részeit, kezdett az iskola kiteljesedni. A belvárosi Balog-épületben 12 osztályuk volt, itt meg fokozatosan minden évfolyamból párhuzamos osztályok lettek. Egyszer volt egy kiugró évfolyam, amikor 3 osztályt kellett indítani, 400 tanulójuk volt, de az átlag 350 fő folyamatosan. A tornacsarnok 1992-ben lett készen. Mint igazgató-helyettesnek koordinátorként fő feladata az intézmény épületeinek a fenntartásával, működtetésével, felújításával, építésével kapcsolatos irányításvolt. Elkészült a tornacsarnok, majd egy évre rá az öltöző. A bölcsőde megszűntével lett teljesen kész az új iskolai objektum. Bauer Józsefné 2003-ban úgy döntött, hogy helyettesként folytatná működését. Ekkor pályázta meg Földesi tanár úr az igazgatói posztot. Úgy tervezte, hogy ha három ciklust végigvisz, éppen 60 éves lesz. 2018-ban lejárt a harmadik ciklusa, negyediket már nem tudott volna kivinni. Két évvel előtte eldöntötte, hogy nem adja be a pályázatot. A Balog tantestülete is - mint más iskoláknál- szinte egykorú, kevés a fiatal. Földesi János a Balog iskola volt igazgatója bízik abban, hogy a pedagógusképzés magára találásával ismét vonzó lesz a fiatalok számára a pedagógus pálya. A többszakos képzést tartja ideálisnak. Felesége is a tantestület tagja, a huszonkilenc éve működő Dance Jam tánccsoport sikeres vezetője. Két gyermekük van, mindkettő családos és Budapesten élnek. Lánya három fiú unokával ajándékozta meg őket. A nagyobb már iskolás. Amikor hazajönnek, minden idejét velük tölti. Sokat kirándulnak.
-Amikor hazérünk az Őzkútról, vagy az Írottkőről, nekilátnak a mama finom főztjének, még a vasszöget is megennék, olyan jó étvágyúak. Öt-hat kilométert gyalogolni hegynek föl, völgynek le a kicsinek is óriási teljesítmény.
-A Városi Diák Sport Bizottság elnöke lettem 1992-ben és igazgatói kinevezésemig, 2003-ig vezettem. Az iskolák közötti esélyegyenlőség fenntartása okán igazgató nem lehetett a vezetője. Akkor Hani Tibor vette át a feladatot, természetesen továbbra is segítettem a munkát. Nagyon sok rendezvényt meghonosítottunk a városban, amik már előtte is megvoltak, csak kicsit feltuningoltuk őket. Szerveztük a mezei futóversenyt, kézilabda és labdarúgó bajnokságot, a győztes képviselte a várost a megyei versenyeken.
-A tornacsarnok elkészültével, mely építészetileg egy újszerű megoldású, látványos külsőségekkel bíró csarnok lett, nyitottunk a város felé. Olyan rendezvényeket hoztunk be, amelyek a város lakossága számára is elérhetők lettek. Itt tartotta meg a közgyűlését a Kőszegi Sport Egyesület, ahol díszvendég volt Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Czibor Zoltán. Megfordult nálunk Papp László is. Az olimpiai bajnokok közül még Farkas Péter. Egy ízben egy ifjúság találkozó keretében Orbán Viktor tartott a tornacsarnokban kétezer ember előtt előadást, ahol jelen volt Schmitt Pál is.
-Éveken keresztül szerveztük a felnőtteknek a terem labdarúgó tornát. Csak néhány nevet említek, az utóbbi évek focistái közül, akik játszottak a bajnokságokon: Molnár Balázs, Rózsa Dániel, Devecseri Szilárd válogatott labdarúgók.
-Egy SOS tornán a játékvezető Kassai Viktor volt, a gyerekek nagy örömére. Járt nálunk Borbás Marcsi egy kőszegi filmforgatás kapcsán, mely a Fő tér sorozat része volt. Frenreisz Károly az LGT együttes tagja is felkeresett bennünket. Koncertezett a Pa-dö-dö és az Ocho Macho zenekar.
-Az Aranycsapat alapítványa a határon túli magyaroknak Kőszegen szervezett bajnokságot, azt is mi fogadtuk be. Igyekeztünk az iskolai sportot is úgy alakítani, ahogy a gyermekeinknek is minél több lehetőségük legyen, különböző kupákat szerveztünk.
-Kulturális vonalon pedig a fúvósok itt tartják szokásos Fúvós Farsangjukat. A két középiskola – a Jurisich Gimnázium és az Evangélikus Szakgimnázium - szalagavatói is nálunk zajlanak. A Szülői Munkaközösség bálja, és a Nőnapi bál is hozzánk került. Ezek mind visszatérő rendezvényeink. A bevételek az iskolánk alapítványának a vagyonát gyarapítják.
-Főiskolai diplomám évétől 1981-től -még rúgtam a bőrt a Kőszegi Sport Egyesületben, de már a serdülőcsapat, később az ifjúsági csapat, majd több éven keresztül a felnőtt csapat edzője lettem. Évtizedeken át vezettem a labdarúgó szakosztályt, mellette az egyesület elnökhelyettese is voltam, ez olyan 25-30 évre tehető. Mondhatom, hogy legalább ezer szombatomat és ezer vasárnapomat a labdarúgó pályán töltöttem bajnoki mérkőzések keretében. Szívesen gondolok vissza ezekre az időkre. Jólesik, amikor volt labdarúgók, játékostársak megállítanak az utcán és a fociról beszélünk. Az elmúlt években az egyesületnek új vezetősége lett. Nem is bánom, akkor erőmet még az iskola vezetésére koncentráltam. Az utóbbi időben pedig új szórakozásokat keresek magamnak, kertészkedek, fát metszek, gyümölcsöt termesztek. Imádok a szabad levegőn lenni. Sokat kirándulok, túrázok Kóródi Sanyival. Tudom hol van a Kőszegi hegységben az Elefántfa, tudom melyik a legvastagabb törzsű fenyőfa. Épp a minap a Kecskeugratóról szabad szemmel néztem a Lékai várat. Hobbim télen a síelés, a kocogás. Negyven éves koromban negyven perc alatt teljesítettem a tíz kilométert, ötven évesen ötven perc alatt, most hatvanegy percnél tartok, remélem eljutok a hetvenöt percig és akkor ezt a szórakozásomat abbahagyom.
-Ettől az évtől újra én lettem a Városi Sport Bizottság elnőke. Eddig Hani Tibor kollégám végezte ezt a feladatot. Terveink között szerepel, hogy a házibajnokságokat minden iskola lebonyolítja, majd felmenő rendszerben városi, városkörnyéki bajnokságokat szervezünk. Maradunk a jól bevált, eddigi rendezvényeknél. A sportoló tanulók díjazásában továbbra is kitűnő partner a városi önkormányzat.
Kiss János
a KÉSV bővített cikke