Kávészünet Ilon Gábor régésszel
Az át nem adott tudás elvész…
A Felvidéki Ógyalláról telepítették ki édesapja családját, akik Somogyban leltek új otthonra, de ő már Várpalotán látta meg a napvilágot. Édesapja ott talált munkát, édesanyja horvátzsidányi, aki szintén az iparosodó nagyvárosban keresett munkalehetőséget. Gábor 1956. október 1-jén született. A forradalom kitörésekor édesapja ment volna, de hallgatott a feleségére, hogy a pici gyerekkel ne vágjanak neki a nagyvilágnak. 1969-ben költöztek haza Horvátzsidányba. Kohász édesapja egészségi állapota miatt jöttek vissza az alpesi levegőjű faluba. A hetedik, nyolcadikat Zsidányban végezte. 1970-ben Kőszegen vettek lakást, de Gábor inkább a csepregi gimnáziumba ment. Kollégista lett. Egy év után hazajött a Jurisich Gimnáziumba. Németh Sándor volt az osztályfőnöke, Domnanovich Rudolf, mint történelemtanár meghatározó volt az életében. Neki köszönheti a levéltári kutakodásokkal, a Bariska Istvánnal történő megismerkedést. Helytörténeti dolgozatot írt a boszorkányperekről. Ezért a Hazafias Népfront országos versenyének jutalmazottjaként Makóra is eljutott. Igazából azonban már hetedikes korától régésznek készült. Érettségi után nem a budapesti egyetemre jelentkezett, ahol volt ilyen irányú képzés, hanem a debrecenire adta be papírjait. Nem vették azonban föl a magyar-történelem szakra. Egy évig a Savaria Múzeumban dolgozott, majd Szombathelyre történelem-népművelés szakra felvételizett, de rögtön elvitték katonának. Főiskolai hallgatóként sikertelenül jelentkezett át az ELTE-re régészetére. „Túl aktív hallgató” volt, filmklubot, kollégiumi kört vezetett, véleménye volt a dolgokról…. Később látta is magáról a III/III-as feljegyzéseket. 81-ben diplomázott, az utolsó félévben levelezős lett. Már nős emberként dolgozott Celldömölkön népművelőként. Onnét kezdett egyetemre járni. A történész diplomát célozta meg, ahol a hároméves kiegészítő képzést választotta, mert így tovább hallgathatott régészetet. Közben Vácott népművelőt kerestek muzeológusnak. Elfogadta. Két évig volt ott, a váci zsidókról készített egy történész szakdolgozatot, ami nyomtatásban is megjelent. Régészet tanulmányait azért támogatták, hogy a múzeumnak idővel középkoros szakembere legyen. A történész diplomája már megvolt, amikor a Tanulmányi Hivatal számára kiderült, hogy nem jogszerű hallgatója a régészetnek. De hát minden vizsgája megvolt, professzorai támogatták, így diplomázhatott. 1984-ben Pápára került, hiszen a Bakonyban egy a bauxitbányászattal kapcsolatos projekt indult, ahová kellett egy régész és múzeumigazgatót is kerestek. 1986-tól Szombathelyre a főiskolára hívták, hogy régészetet tanítson a jövendő történelem tanárainak. Pápán régész-igazgató 1995-ig, itt tanár volt 20 éven át. Európában egyedülálló képzést indított, így aki történelem tanárnak tanult, régésztechnikus képesítést is szerezhetett. Aki nem akart, vagy nem tudott pedagógusként elhelyezkedni, mehetett múzeumban. A célja valahol mindig az volt, hogy továbbadja az embereknek az ismereteit, mert az át nem adott tudás elvész… Ezért máig megjelent több mint 120 önálló tudományos publikációja és könyvei mellett tankönyvet írt, segédkönyvet és ismeretterjesztő könyvet, sorozatokat szerkesztett. A szombathelyi múzeum igazgatóhelyettesi székéből 2008 nyarától átment az országos hatókörű Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálathoz. Ennek keretében egy régiót vezetve öt megye nagyberuházásokkal összefüggő régészeti ásatásait irányította, miközben maga is feltárásokat vezetett. 2002-től ismét Kőszegen él párjával és egy gyermekével. Korábbi házasságából két felnőtt gyermeke van. Jelenleg Szombathely ókeresztény temetőjének a publikációját menedzseli. Miközben társszerzőkkel, Mesteri középkori temetőjének és Nyugat-Magyarország késő bronzkorának monográfiáját is írja. A tanítványai részvételével alapított és általa elnökölt, kőszegi székhelyű Pannon Kulturális Egyesület máig füzetsorozatot ad ki. Több kávészünetnyi témát beszéltünk meg barátságos otthonában egy 14 fokos januári délelőttön. Ilon Gábor oly nagyszerűen tudja a régészet tudományát közérthetően továbbadni - amint azt annak idején a neves orvos-tudós, István Lajos professzor úr sokszor hangoztatta -, ahogy a szakterületén jártas és azt magas szinten művelőktől elvárható. Mindjárt beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy egy település monográfiájának elkészítése – így Kőszegé is – nagyon fontos, hiszen így teljesedhet ki az ott élő közösség indentitástudata. A levéltári és múzeumi kutatásokra alapozva több tudós együttműködésével jól megírható. Segítségével az olvasó képes lakóhelyét elhelyezni az adott korban.
-Hogyan és miből lehet következtetni arra egy föllelt, kiásott edénydarabból, hogyan, milyen körülmények között éltek annak használói, mivel táplálkoztak, milyen rituális szokásaik voltak, sőt, hogyan laktak, miként építkeztek?
-Ahogy belépsz a lakásunkba, körülnézel, látod a bútorokat, a csészéket, s ebből le tudsz egy következtetést vonni. A csésze alján lévő felirat jelzi, hogy a 70-es évek divatja volt. Az étkező asztal mai termék. Látod, hogy a tetőteret is belaktuk. Itt a számítógép, a házikönyvtár. Saját magad látod, hogyan lakunk, milyenek lehetnek a mindennapjaink és mindezt időben is el tudod helyezni. Amikor a zalegerszegi múzeum új állandó kiállítására először elmentem, az utolsó teremben a megdöbbenéstől majdnem leültem. Ugyanis ugyanaz a szobabútor fogadott, ami édesanyáméknak volt gimnazista koromban, 70-es évek első felében. A Göcseji Múzeum kiállításának ezen utolsó képe az olajipari munkások életével, lakáskultúrájával zárul. Mit akarok ezzel mondani? Vannak a tárgyak, amik körülvesznek bennünket, beleértve milyen házban, épületben lakunk. Az ember 2 millió évtől kezdve valahol lakik. Hogy ezt a régészet meg tudja-e fogni, az egy másik kérdés, de a módszerek kifinomodása után ma már biztonsággal meg tudja fogni. Az építményről, - amit megásunk - tudható, hogy pince, terménytároló, présház, istálló, vagy lakóház. Előfordult például a szombathelyi Metro áruház megelőző feltárásán, hogy építészek látogattak meg. Érdeklődésükre elmondom, hogy a ház, amit éppen ásunk egy 22 x 8 méteres lakóház. Két helyiség van benne. Honnan tudom? – kérdezik. Te építész vagy, - érvelek neki - terveztél már sáv- és pontalapozású építményt is. Ez pontalapozású, hiszen az itt látható barnásfekete, kör alakú foltok sora is ezt mutatja. Ezek a függőlegesen leásott fa oszlopok gödrei. Megértően bólintanak. Pápai működésem során feltártam a török kori vár részleteit. Az egy palánk vár volt, török kori írott források is vannak róla. Amikor úgy adódott, szétszedték a fapalánkot és szükség esetén tüzelőként használták fel. Az ember racionálisan gondolkodik, s ha van egy használható elem, például gerenda, akkor azt beépíti. Ma is van, aki 19. századi téglából építkezik, mert vagy nincs annyi pénze, vagy mert divat lett beépíteni a bélyeges téglákat. Nem volt más az ős-, vagy a középkori ember gondolkodása sem. A 22 x 8 méteres alaprajzú, faszerkezetes házra azt mondja az építész: micsoda primitív fokon élhettek?! Én akkor Szombathelyen egy 55 négyzetméteres lakótelepi lakásban éltem az 5. emeleten. Ezt rögvest tudattam is vele, majd meg is kérdeztem tőle, akkor ki a primitív az őseink, vagy én? Most újra népszerűek a természetes építőanyagok. Gerendaházak, szalmaházak, meg sárral tapasztottak, meg vályogból készülők épülnek. Mi régészek meglátjuk az alaprajzot és tudunk következtetni az épületre. A feltáráson előkerülő tűzhely, edénytöredékek, eszközök, szerszámok, ékszerek pedig az életmód minden részletére fényt vetnek. Csak olvasni kell megtanulni ezeket a betűket!
-Engem érdekel, hogy a harmadik dimenzióra miből tudtok következtetni. Tehát milyen magas lehetett, volt-e padlása, milyen volt a tető fedése?
-Az következik a két fenti adatból és az oszlophelyek vastagságából. A padlás vagy több szint hajdani megléte ugyanis statikai kérdés. Mi van akkor, ha felgyullad és leég a ház? Leszakad a padlás és elhamvad a tető is. Ma már azonban nem ásóval forgatjuk a földet, kifinomult a bontási technika, kis eszközök kellenek, ha kell speciális porszívókat is bevetünk. Ez persze idő, ami pénz. Szóval, ha leégett, beomlott a tető, találok egy barnára vagy feketére színeződött, fa-, nád- esetleg szalmarostokat vagy lenyomatokat is tartalmazó 3 centiméteres réteget, az árulkodik a héjazat anyagáról. Rajzolom és fényképezem, majd bontok tovább. Alatta meg egy újabb hasonló, vagy erősebben hamus réteg van, a kettő között tárgyak töredékeivel. S ez többször megismétlődhet, míg elérem a padlószintet. Ezen áll a tűzhely maradéka, mert az minden lakóépületben volt. Mindezekből máris világos, hogy egy padlásos, vagy több szintes házzal állok szemben. Persze az ilyen jelenségek feltárásának alapfeltétele, hogy a földművelés, amely akár több ezer éve folyik a területen, ne hatoljon olyan mélyre, hogy elpusztítsa ezeket a rétegeket.
-Ehhez a munkához olyan empatikus, megbízható segédekre van szükség, akik akkor is becsületesen dolgoznak, ha a régész tekintete nem követi minden mozdulatukat.
-Jó a szóhasználat, tényleg nem többes számban vannak jelen régészek. Ritka az olyan helyzet Magyarországon, amikor 6 régész és 6 segédmunkás dolgozik egy helyszínen. Pontosabban a hazai őskőkorosoknál (pl. Vértesszőlős) előfordulhat ilyen eset. A nagy ásatásokon egy régész irányítása alatt egy hektáron általában két-három „művezető”, azaz régésztechnikus és a 25-30 ásómunkás tevékenykedik. A régésztechnikus a középvezető, a szemem, a nagy tapasztalatú ásatási munkás pedig a kinyújtott kezem. Tudniuk kell, hogyha valami jóvátehetetlent csinálnak, akkor nincs javítási lehetőség. A feltárás egyszeri és megismételhetetlen folyamat. Legfeljebb egy következő feltárásnál kamatoztathatjuk a hiba tanulságait.
-Valóban rétegek rakódnak az idők során a letűnt világok „tetejére”?
-Ez az őskorban a telleket jelenti, ami arabul dombot jelent. Ez egy lakódomb, ami úgy keletkezik, hogy évszázadokon, évezredeken keresztül ugyanott élnek az emberek. A korábbi és elplanírozott omladékra építkeznek újra és újra. A régészet módszertana a 18-19. században a Közel-Keleten alakult ki ezeken a helyeken. Egyiptomban és Mezopotámiában. Ott ásatták meg először az ilyen lakódombokat. Ha egy-egy rétegben hasonló leleteket találtak, abból levonták a következtetést, hogy mely rétegek lehetnek egykorúak. Lassan így összeállt a relatív kronológia. Azaz hogy itt és ott kik éltek azonos időben. Nálunk az Alföld középső újkőkorában és középső bronzkorában ismerünk telleket. De ilyen rétegesek a mi római vagy középkori városaink is, azaz ilyen Kőszeg is. A 16. századi fadorong utak több helyen előkerültek a német és a magyar város területén is, olyan 140–160 cm mélyen. Ebből tudjuk, hogy az akkori járószint az ott volt. Bontáskor ugyanis nem mindent tud az ember újrahasznosítani az új építmény kialakítása előtt. Így kicsit megemelkedik a színt. És ez az évszázadok során sokszor előfordul. Az omladékrétegben ottmarad egy kidobott, összetört tányér, egy kályhacsempe, egy sarló, egy pénzérme, amelyek a régésznek mind, és több mindenről mesélő kincsek. Ezek a korhatározó leletek. Az edény formája, anyaga, készítése meghatározza a korát. Ezzel a szisztémával dolgozunk az időben visszafelé haladva. A régész számára is nagyon fontos a tapasztalat. A nagyapámnak voltak pincéi. Az egyikben terményeket, a másikban bort tárolt. Utóbbit fejtettem, tudom mi a hordódonga, az abroncs, a lopótök. Gyerekkoromban egy csomó tárgyat, eszközt (pl. eke, lóvakaró, fejsze, kapa, kasza) ismertem meg faluban töltött nyári hónapjaim, éveim során, amelyeket nekem nem a régészet kapcsán kellett megtanulnom. Sajnos, a mai generációnak már jóval több tárgy azonosítása okoz gondot. Nekik már jóval több ismeretet a néprajztudomány segítségével kell elsajátítaniuk. …. Az utóbbi időben divatossá vált az egyszakos régészképzés. Amikor én tanultam, mindenkinek volt egy fő- és egy mellékszakja. A főszakom az őskor volt, hiszen gimis koromban Velemben kezdtem az ásatásokon dolgozni Bándi Gábor idejében. Velem pedig egy világhírű bronzkori lelőhely, természetesen így a bronzkor lett az őskoron belüli választott korszakom. A mellékszakom a középkor volt…. ez is a látókör szélesedését és az ismeretek bővülését eredményezte.
Váci múzeumi státuszom előtt a katonaságot megelőzően egy évet dolgoztam Szombathelyen a Savaria Múzeumban, ahol sok mindennel foglalkoznom kellett. Ásatásokra jártam, gyűjteményi raktárosi teendőket láttam el és a kiállítások rendezésén is foglalkoztattak. Sok mindent elsajátítottam ekkor, amit az egyetemen nem tanítottak, viszont a muzeológus szakmában nélkülözhetetlen.
-Mit jelent a velemi aranykincset ismertető katalógusban a Ha B megjelölés?
-A jelölés eleje Hallstatt (ausztriai) településre, a B pedig a késő bronzkor több évszázadán belül egy rövidebb időszakra, más tárgy „divatra” utal. Hallstatt A, B, C és D időszakról beszélünk, de az utolsó két betűjel már a kora vaskor időszaka. Hallstatt-kori település volt pl. a velemi Szt. Viden, de Váton is. A földművelés 25-30 cm mélyen lazította a talajt és pusztított, de ez alatt a lelőhelyek megtalálhatók. Hallstatt egyébként attól volt jelentős, mert egy Borostyánkő út mellett volt. (Borostyánkő út több száz volt, amelyek Dél- és Észak-Európát kötötték össze. Ezek közül csak az egyik, amelyik itt haladt át Savarián és a 87-es út nyomvonalán Kőszeg mellett.) Így a hallstattiak gazdagsága nem véletlen. „Útdíjat”, sarcot szedtek a borostyánkő úton zajló kereskedelemből. Ugyanakkor az általuk művelt sóbánya nyersanyaga is meghatározó kereskedelmi cikk volt. A bronzkortól kezdődően vannak innen emlékek, amelyeket a bánya temperált és sós levegője őrzött meg: bányafák, lapátok, a bányászok által elhagyott ruhák, sapkák, kötelek, bőr hátizsák stb. A bécsi Természettudományi Múzeum alapgyűjteménye innét származik. Ezek szerencsés kivételek, hogy egyáltalán Európában is vannak ilyen emlékek. Emberi maradványok sokszor teljes viseletben, ételmaradványokkal az emésztőrendszerükben pl. Egyiptomban az extrém szárazságnak, máshol a folyamatosan fagynak (pl. Ötzi és chilei barlangok) vagy a nedves környezetnek (pl. láphullák) köszönhetően maradhattak fenn. Lehet tudni, hogyan a hallstattiak pl. hogyan szőtték, milyen növényi eredetű festékeket használtak ruháikhoz. A sóbányának köszönhetően a bronzkortól a kelta koron át a középig – a bányát a mai napig is művelik – tehát érdemi viselet- és technikatörténeti információink vannak. Magyarországon mi gyakran csak a fonal elkészítéshez szükséges orsógombot találjuk meg, valamint a szintén agyagból készített szövőszéknehezéket. Utóbbi zsemle-, csonkagúla és korong vagy karika alakú. Készültek azonban kőből is. A szövőszék felső, forgatható rúdjára erősített fonalak aljára kötötték a súlyokat, így az megfeszült és kezdődhetett a szövés. Itt Vas megyében, Górban egy szövőgödörben találtam meg a 110 cm széles szövőszék agyagnehezékeit egy sorban, eredeti helyzetben. A felső rudat folyton tekerték, így elméletileg végtelen hosszúságú szövetet állíthattak elő. Van több méter széles szövőszék leletünk is Szandáról (Szolnok megye). Megállapíthatom tehát, hogy a háznak ebben a sarkában szövés folyt, ahol pedig a tűzhely volt, ott főztek. Az edénymaradványokon lévő termény- és ételmaradványokból következtetni lehet a gazdálkodásra, de az étkezésre is. A pollenek is rengeteget segítenek az életmód és a környezet rekonstruálásában. Ahhoz, hogy a szakmát nemzetközi szinten művelhessem, bizonyos magasságot át kell ugrani. Találhatok aranykincset, leírhatom tisztességgel, csak lesz egy szint, ami alatt az nemzetközileg érdektelen. Ma már alapkérdés, hogy milyen körülmények között éltek egy adott korban az emberek. Az életmód pedig megismerhető, ha az ásatástechnika rendben van, meg utána van annyi pénz a komplex természettudományos elemzésekre, hogy mindazt megtudhassam, amit csak lehetséges.
- Törvény írja elő a kötelező ásatást az új építkezések területén, mégpedig az építtető költségére. Mi a helyzet ma a leletmentéssel, a feltárásokkal, sok-e az állami beruházás, van-e pénz?
-A 2001. évi 64. törvény Európában is mintaértékű. Ennek ellenére és ellenében azonban 2010-től komoly sérelmeket szenvedett sajnos a Magyar Örökségvédelem, s benne a régészet. Ma már nem létezik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, sem az országosan központosított régészeti feladatellátás. Az előkészítés költségei – például egy útépítésnél – általában, azaz a föld kisajátítása és a régészet együtt, az egész bekerülési költség max. 5 %-t jelentik. A kisajátítás szinte minden esetben többe kerül, mint amennyibe a nyomvonalszakasz régészeti kutatása. A 86-os út nyomvonalán gyakorlatilag Szelestétől Csornáig már nem volt olyan minőségű és színvonalú feltárás, mint ami szükséges lett volna és a korábbi egy, másfél évtizedben jellemző volt a megyében. Pedig a fenti törvény azon része, hogy régészeti emlék nem pusztulhat el, továbbra is él. A kőszegi (lukácsházi) víztározó arra is jó példa volt, hogy a Vízügy megfinanszírozta a régészeti munkálatokat ismertető kiadványt, így hagyva örök nyomot az uniós projektről. Ezt megelőzően a Győr – Szombathely – Hévíz 400 kilovoltos távvezeték építésével kapcsolatos uniós beruházáson végzett tevékenységünkről készítettünk egy ismertető füzetet. Ezt minden érintett település könyvtárába eljuttattam, hogy láthassák, olvashassák az ott élő érintettek és az érdeklődők. Így megszületett és élt néhány évet egy sorozat, amellyel a célunk vezetőtársaimmal az volt, hogy régészet eredményei kerüljenek be a köztudatba, társadalmiasítsuk a tudományt.
-Nekem, naiv, hozzá nem értő embernek a kérdés kézenfekvő, honnan tudod, hogy ott kell ásni, és nem 3, vagy 5 méterrel odébb?
-Régebben az egyedüli és üdvözítő módszer a terepbejárás volt. Vagyis kiment a régész természetbe és felszedte a felszínről azt, amit ott talált. Kőeszközöket, edénytöredékeket, fémtárgyak darabjait stb. Figyelte a szétszántott jelenségeket (pl. tűzhely, fal, gödör, sír). Az emlékek az eke és borona hatására a felszínen ide-oda mozognak, de ez nem számottevő. Csak a nagyobb tárgyi emlékek pl. egy középkori templom kőfaragványának töredéke kerülhet a templom maradványaitól több tíz méteres távolságba. A felszíni leletek tehát a lelőhelyet és annak kiterjedését elég pontosan jelzik. Ma már meg lehet régészeti lelőhelyeket úgy is találni, hogy nem kerül pénzbe és a terepre sem kell első lépésben kimenni. Később természetesen ez elkerülhetetlen, hiszen a jelenség korát a felszínről gyűjthető emlékek adják meg. A műholdfelvételek, így a Google felvételei sokat segítenek. Korábban csak légi fotókat használhattunk, de mivel ezek többsége katonai okokból titkosított volt, csak a 70-es évektől férhettünk azok egy részéhez engedéllyel hozzá. Idővel a vízügyi és mezőgazdasági célú légifotókat is tanulmányozhattuk. Mindezek ellenére, sajnos az egyetemen a mai napig nem tanítják, hogyan kell légifotót olvasni. Akinek van szeme, és tapasztalata, már ásott valamit, az fölismeri a régészetileg érdekes jelenségek egy részét. Ha jó a fény beesési szöge, ha olyan a növényzet, ha olyan magasságból készül a fotó, akkor jó felvételeket lehet a mi céljainkra készíteni. Száraz évben például a kis kukorica jól, míg nedves évben a nagy kukorica rosszul jelez. Aszályos nyáron a búzában egy elpusztult római villagazdaság vagy egy középkori templom körvonalai remekül láthatók. Télen nyilván jobban fotózható egy vár romterülete, mint a lombos nyári erdőben. Van olyan terület, amit legalább háromszor meg kell repülni különböző év- és napszakokban, hogy a hozzáértő számára üzenjen valamit a felvétel. Irigylésre méltó például a bajor régészek helyzete. Minden évszakban saját repülőjükkel légifotóztatnak. A jelen kor modern szerkentyűi, mint a drónok igen sokat segíthetnek a városi ásatások légifotózásában. Kicsik, beszerzésük és működtetésük olcsó, kezelésük nem túl bonyolult. Más példa. Vizsgálhatjuk vele a mai kőszegi belvárost, azaz a középkori vár- és város történetét. Ez igazi értelmet akkor nyer, ha törekszünk az egész város területének, határát is beleértve, megismerésére. Természetesen a környékbeli falvakkal együtt. S csak úgy lesz ez igazán élő, ha egész Vas megyéről van korabeli képünk. Akkor másképp látom Kőszeg középkorát. Ez persze nem egy évtizedes feladat és program. Másként: ha csak a hajdani kép egy mozaikkockáját ismerhettem meg, abból komoly következtetéseket levonni meglehetősen bajos. Ne legyen igazam, de 35 év után számomra ma úgy tűnik, hogy egy rossz tendencia van kialakulóban. Eljuthatunk oda, hogy a nagy földbirtokosok vagy iparmágnások engedhetik majd csak meg maguknak, hogy kutatásokat finanszírozzanak, hogy gyermekeik régészettel foglalkozhassanak. Ez a 19. században is így volt, és például a kőszegi múzeumalapító, a megszállott műgyűjtő és régész, báró Miske Kálmán tönkre is ment ebben. Ha az állam tehát kivonja a pénz az régészetből, holott a földben rejtőzködő emlékek a jogszabály szerint az állam tulajdonát képezi, akkor az összeomlik ….. a lelőhelyek pusztulása mindennapossá lesz, és még mozaikkockák sem állnak majd a történettudomány rendelkezésére.
-Hogyan folyik a világban a régészképzés?
-Ezt egyeteme és országa válogatja, s nem utolsó sorban a rendelkezésre álló anyagiak határozzák meg. Az öt éves képzés első két vagy három évében a nagy általánosságok tanítása folyik. Közben vagy utána a nyugatiakat európai tanulmányutakra viszik. Amíg a múzeumban dolgoztam rendszeresen találkoztam és vezettem visszatérő egyetemek hallgatóit, akik később mindenféle korszakkal foglalkozó szakemberek lettek. A British Múzeumtól a Savaria Múzeumon át Mükénéig megnézettek velük mindent. Egy ilyen tanulmányút legalább hat hétig tartott. Előre készültek, a helyszíneken nem csak a helyi kutató előadását hallhatták meg, de ők is előadásokat tartottak egymásnak. Az általános képzés után jön a specializálódás, például a római kor, amelynek egy szűkebb területéről már a szakdolgozat is íródik. Ez így persze „csőlátás”-t eredményez. Ezért a fejlettebb és gazdagabb országokban egy-egy több korszakot érintő feltárásra team-ek mennek, amelyben bronzkoros, római és középkoros specialista együtt dolgozik a csapatával. Nálunk ez nem így van. Soha nem volt annyi szakember, hogy ezzel a személettel lehessen dolgozni. Budapesten a Nemzeti, vagy a Történeti Múzeumban megtehették volna, de sokszor nem így oldották meg a feladatokat. A vidéki múzeumoknál meg nem volt rá lehetőség, hiszen nem volt annyi ember. Az utóbbi közel egy évtizedben meg sokan elhagyták a szakmát, kisebb számban külföldön találtak megélhetést. A saját praxisomban sem egyszer fordult elő, hogy párhuzamosan két vagy három ásatást vezettem, mellette végeztettem a kormeghatározást, a pollenvizsgálatot, az ember- és állatcsontok meghatározását, ráadásul több korszak vonatkozásában. …. Sajnálatos, hogy a régészetről a magyar gyerekek tankönyveiben alig, vagy egyáltalán nem esik szó. Ha igen, az utóbbi fél évszázad tudományának eredményeiről szinte semmi. Ha az írott emlék időszakába érnek, többé már meg sem említik a régészetet. Holott például az oklevelek, a szakácskönyvek, a képi ábrázolások adatai a feltárások táplálkozással kapcsolatos emlékeivel (pl. halcsont, odakozmált étel- vagy kenyérmaradvány) alapvetően egészíthetők ki. A régészet tehát ma már nem pusztán az „ásó tudománya” és egyáltalán nem csak az őskor időszakának kutatásában fontos.
-Mik a fő kérdések a mai ember számára?
-Azok, amelyek minket napjainkban is izgatnak. Miért is jönnek az emberek most milliószám Európába? Volt ilyen a történelemben? Volt ám! Tudjuk, hogy szinte soha nem történtek erőszakmentesen ezek a migrációk. Sem a kelták, sem a szkíták, sem Attila hunjai, de mi, a magyarok sem ajándékul kaptuk a Kárpát-medencét. A területszerzés mindig erőszakkal folyt, és senki nem örült e ténynek, aki az adott helyen lakott. Nekünk se örültek az avarok, amikor jöttünk, hiába voltunk félig-meddig rokonok. De a hettiták is lecsaptak Kis-Ázsiára, ahogy a kelták is eljutottak oda. Nekik is élettér kellett és nem tárt karokkal fogadták ott őket. Ezeket a vándorlásokat többször klímaváltozás váltotta ki. Ma pedig a legnagyobb ilyet éljük a bolygón!
-Kőszegen 2006-ban vezettél ásatást.
-Igen, Benkhard Lillával közösen végeztük a feltárást. Nagyon izgalmas eredményeket hozott. Kis területen folytathattuk a kutatást, csak ott, ahol új létesítmények kerültek a földbe. Az egyik ilyen volt a Fő tér mai ivókútja gépészeti egységeinek a helyén, 20 x 10 méteres területen. Újkori pincét is találtunk, ami csak arra bizonyíték, hogy korábban nem egészen ott volt a tér északi oldala, ahol azt ma látjuk. Előkerült egy kelta kút. Addig nem is tudtuk, hogy kelták is éltek valaha a város területén. Ugyanott egy Árpád-kori ház részlete azt igazolta, hogy az Árpád-kori település ide is kiterjedt. Találtunk egy mély és széles vizesárkot is, melynek a peremén egykor több soros fakerítés állt. 2009-ben lett világos, amikor kollégáim a Jurisics tér felújítása okán ástak, és megtalálták a folytatását. A legkorábbi városi védmű nem ott volt, ahol a késő középkori, a ma is itt-ott látható eredeti és a Bakay Kornél ásatásait követően rekonstruált városfalak. Ezért is fontos volna, ha végre kikerülnének a helyieket és a turistákat is tájékoztató feliratok a Szent Imre templom mögé is, ahol feltárták a legkorábbi középkori, a Szent Katalin templom apszisát is. Sajnos az Árpád-kori temetőre – Bakay Kornélhoz hasonlóan – nekik sem sikerült rábukkanniuk. És az biztos, hogy 20-30-évig megint nem lesz lehetőség a kutatásra, mert addig a most lefektetett közművek remélem, kitartanak. Ugyanez a helyzet a vár belső területével is.
Kiss János