Kávészünet Kiss Zoltán tanár úrral

„már nem is mondom, hogy a Jurisich”

Büszke tősgyökeres kőszegi családjára, pedagógus szüleire, no meg a két fiára. Bálint építőmérnök, Ádám pedig informatikusként dolgozó gépészmérnök. A pályán elért minden sikerét feleségének köszöni. Kiss Zoltán gimnáziumi tanár hatalmas elismerésben részesült május 20-án, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványának Arany Iránytű Díját vehette át a pénzügyi ismeretek oktatásában elért kiváló munkájáért.

A Jurisichban érettségizett 1980-ban, egyik kedvelt tanára Pakusza Vilmos volt, a történelem tanítása során a legnagyobb nevelői hatást Domnanovich Rudolf tanár úrtól kapta. 1984-ben a Kisegítő Iskola és Nevelőotthonban gyermekfelügyelőként kezdett el dolgozni. Ott és akkor határozta el: tanár akar lenni. A történelem és a földrajz szakot választotta. Örök hálával említi Rába István igazgató nevét, aki a friss diplomás tanárnak csoportot adott. A hét éven keresztül nevelt 15 diák nevét örökre megjegyezte. Ezen meghatározó pedagógiai munka után a gyakorlatot szerzett tanár 1993-tól a gimnáziumban földrajzot tanított. Kiss Zoltán tanár úrral pályafutásáról, az általa megvalósított pénzügyi ismeretek kőszegi oktatásának történetéről beszélgettünk.
– A pénzügyi ismeretek oktatását a 2008-as gazdasági válság érlelte meg. Akkor merült fel bennem, miért nincs olyan tantárgy, amely a gazdasággal, főként a pénzügyekkel foglalkozik. Rengeteg ember – sok esetben önhibájukon kívül – került nehéz helyzetbe a devizahitelek miatt. Talán elkerülhető lett volna, ha legalább az alapvető ismeretekkel rendelkeznek. A mai napig vallom, hogy a 2008-as válság egy megrendezett színjáték volt, amelyben néhányan nagyon sok ember pénzét tulajdonították el. Kezdeményezésemre Móricz Imre tanártársammal 2010-ben alapító iskolaként csatlakoztunk a megalakuló „Pénziránytű Hálózathoz”. Amint lehetőség adódott, a délelőtti órakeretben is két kisebb csoportban elkezdtük oktatni a pénzügyi ismereteket. Ennek érdekében jómagam több tanfolyamot is elvégeztem.
–Nagy kiugrás és sikeres volt a 2016-os év, két csapattal bekerültünk a KEBA (Közép-Európai Brókerképző Alapítvány) tőzsdei-pénzügyi verseny döntőjébe. Korábban ezt elképzelhetetlennek tartottam, hiszen rendszerint 300 – 400 csapat indult el a versenyeken. A következő évben megismételtük ezt a sikert. Szerintem ez a legnehezebb verseny az összes közül. Három hónap éles kereskedés külföldi piacokon, tesztek sorozata váltja egymást, majd jön az elődöntő, és végül egy 15 –20 oldalas esszé elkészítése után lehet bejutni a döntőbe. A kemény megmérettetést Budapesten, a BÉT-en (Budapesti Értéktőzsde) rendezik, a zsűriben a magyar pénzvilág ismert vezetői hozzák meg a döntéseket. Ezen a versenyen a diákok megtanulják a tőzsde veszélyeit is, hiszen demószámlával tőkeáttételes kereskedést is folytathatnak!
–Nagyon büszke vagyok arra, hogy a BÉT és a „Pénziránytű Hálózat” közös versenyét a „Részvényfutamot” 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben is megnyertük a diákokkal, és több érmes helyezést, különdíjat is elhoztunk. Az összes versenyző diákok létszáma elérte az 1500 – 2000 főt. A járvány miatt több díjátadó ünnepségről is lemaradtunk, de a 2019-es díjátadó örök élmény marad, hiszen egymás után szólították ki a díjat nyert diákjaimat. Jól emlékszem a műsorvezető szavaira: „már nem is mondom, hogy a Jurisich”. Ezért érte meg tanítani!
Az idei verseny után a BÉT honlapjára is felkerültünk. A ProfitLine honlap így fogalmazta meg: „a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium diadalmenetét hozta az idei részvényfutam verseny”. Mitagadás, a diákokkal együtt jó érzés volt ezt olvasni, látni, és hallani.
–Az elmúlt két tanévben több mint 20 országos döntős helyezést értek el a diákjaink, ebből öt volt első helyezés, és hatan különdíjat is kaptak. A BANK/CODE, KEBA, RÉSZVÉNYFUTAM, ZSETON vagy éppen a Pénzmesterek versenyen tavaly a Szafián lányok, Dorottya és Petra, mind a három kategóriában elhozta az első helyet. Az idei „idénynek” még nincs vége, hat diákunk várja a Pénzmesterek verseny döntőjének az eredményhirdetését. A győzelemre csak 100%-os teljesítmény mellett van esély. Ott van még a K&H „Vigyázz kész rajt” versenyének országos döntője is, ahol – úgy érzem – mi vagyunk a fő esélyesek. Talán azért is, mert van egy 15 – 20 fős diákcsoport, amelynek tagjai rendkívül tehetségesek. Hozzájuk tartozik mintegy 40 – 50 fő, akik a témától függően versenyeznek. Motiváló a nyeremények értéke. Dehát ez a pénz világa!
–Nekem a versenyeken szereplő tananyag elosztása, a figyelem felhívása, az állandó motiválás, a diákok „pörgetése” a legfontosabb feladatom. Mondhatom azt is, hogy könnyű helyzetben vagyok, mert segítőkész és nagyon jó tanárok vannak az iskolánkban, Keszei Balázs igazgató úrtól is sok támogatást kapok. Az iskola érdeme, előnye, hogy a tanulóink nagyon tehetségesek. És, ami fontos: emberileg is megállják a helyüket. Van egy 4 – 5 hónapos kemény időszak, amikor egymást érik a versenyek, ekkor heti 10 –12 óra szabad időt fordítok felkészítésre. Talán igaz, ez lett mostanra már a szenvedélyem.
–2018-ban a Nemzeti Bankban vehettem át a „Pénziránytű Hálózat” tanári díját, majd májusban szintén a Nemzeti Bankban az „Arany Iránytű Díjat”, a pénzügyi tudatosság terjesztéséért. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy 2019 után 2021-ben is elnyertem a „Részvényfutam” verseny tanári első helyét, és ezért a diákjaimmal együtt sokat dolgoztunk. A nekem adott díjakat úgy fogom fel, hogy volt benne szerepem, de köszönettel tartozom diákjaimnak, hiszen ez egy közös munka eredménye!
–A tantárgy komoly logisztikai támogatást kap a „Pénziránytű Hálózattól”. Az ott dolgozó szakemberek kiváló munkát végeznek. Nincs olyan pénzügyi ismeret, amit azonnal ne tudnék interaktív táblán bemutatni a diákoknak. Ők vizuálisan értelmezik leghamarabb az ismereteket. Hiánynak érzem azt, hogy a pénzügyi ismeretek oktatása nem kötelező része a tananyagnak.
–A versenycél a siker, és a nyeremény. Legfontosabb, hogy játszva, korszerű ismeretekhez jussanak a diákok. Jövőre három csapatunk is győzelmi esélyekkel indul az MNB BANK/CODE versenyen. Megcélozzuk a „Pénzsztárversenyt” is, mert az még hiányzik a díjaink gyűjteményéből. A BÉT versenyen, talán túl magasra is tettük a képzeletbeli lécet. Nem a tőzsdézés a fő cél, hanem a befektetések, a hitelek, a pénztárak, a biztosítások, az adók világának a megismerése. A diákok legyenek tájékozottak a gazdaság pénzügyi világában.
–A BANK/CODE teszt kitöltésekor figyelhettem egyszerre három csapatunkat. Fantasztikus a megszerzett tudásuk. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: én erre nem lennék képes. Eljött az a pillanat, amikor már a tanítványok felülmúlják az oktatójukat. Ezért érte meg tanítani! Pár évvel ezelőtt – talán – ez volt az akkor még ki nem mondott célom.
Kiss János