Kávészünet Mészáros Tibor rendezővel
A Csoportterápia egy könnyed, zenés komédia
Mészáros Tibor rendezőként Kőszegen most debütál a Várszínház idei előadásával. Egyetemista korában Jordán Tamás egy vizsgaelőadásában játszott már nálunk. Akkor a kőszegi várszínházban nem egyszer felbukkanó szél a nyakukba borította a díszletet, amit csak az előadás végére sikerült visszaállítani. De így is meghatározó élménye volt, ahogy a közönség lelkesen drukkolt és szurkolt, szinte együtt élt a színészekkel abban a helyzetben is. Mészáros Tibor színész, rendező. Bár ötéves koráig rajzfilmfigura szeretett volna lenni, de miután kiderült, hogy ez nem lehetséges, a színészetet választotta, hiszen az állt a legközelebb gyerekkori álmához. Gyomaendrődön nőtt fel, szülei - látván a színpadhoz való vonzódását – igen fiatalon, háromévesen néptáncra íratták. Tizenkét évesen a közeli nagyvárosban, Békéscsabán működő Csabai Színistúdió tagja lett, később szintén itt drámatagozatos gimnáziumba járt, és szerepelhetett a Jókai Szinház egy-egy előadásába is. Innen már egyenes volt az út a színészethez. A hobbija a munkája, azt csinálja, amit már gyerekként is szeretett volna. A Kőszegi Várszínház idei saját előadása - melyet Mészáros Tibor rendez - a Csoportterápia, a Madách Színház musical pályázatának díjnyertes darabja. Szerzői Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila. A Madách Színház azóta is saját repertoárjában viszi színre a darabot, miközben jónéhány vidéki színház is műsorára tűzte már a „mjuzikelkámedi”-t. A kacagtató katarzis sehol sem maradt el. Miért lenne ez másképp a Kőszegi Várszínházban? A történet dióhéjban: Csoportterápiára érkezik hat vadidegen, három férfi és három nő. Kezdetét veszi az analízis annak rendje és módja szerint. De vajon az lesz az orvos, akit annak hiszünk, vagy valaki egészen más? Jetti, az üldözési mániával súlyosbított testképzavaros lány leginkább maga elől menekül. Ervin Ivánnak látszólag semmi keresnivalója ezen a helyen, de ez az állítás záros határidőn belül megcáfolódik. Sziszi táncos az Operában, s ez önmagában előrevetíti baljós árnyait, Trixi krónikus hazudozó, Lajos megrögzött hipochonder, Natasa pedig óriási lelki problémával küzd, a múltkor a plázában nem tudott leparkolni a dzsippel. A darabnak jó a zenéje, sziporkázók a poénok, nekünk szól, hiszen rólunk szól, a lelkünkről, az esendőségeinkről, a vágyakozásainkról, és az útkereséseinkről. A csoportterápia pácienseiről, azok tüneteiről mindannyian - kevésbé, vagy jobban - magunkra ismerhetünk. A tartalom jelenkori, a szereplők tulajdonságai, nyavalyái a ma divatos emberállapotot nagyítják fel, s olvassák a nézőre. Az életben a darab szereplőit sajnáljuk, szánjuk, bánjuk, megvetjük, megszóljuk. A színházban jól kinevetjük őket, kimondott vagy apró jelekkel formált érzéseiket és személyiségjegyeiket megkacagjuk. De hát, így van ez jól, így kell működnie a színjátékok házának. Bármennyire is szándékosan ironikussá, mulatságossá túlzott a betegek pszichotikus gyengesége, mind, egytől egyig igaz kórtörténetet mutat. Nyolc alkalommal megy fel a képzeletbeli függöny a Várszínházban, a középkori vár belső udvarán.
- Hogyan kerültem Kőszegen a rendezői székbe? Egyetemi ismeretség köt Göttinger Pálhoz, aki a darabban most Szabó Lajos karakterét fogja megformálni. Pali tavaly a nyíregyházi színház művészeti vezetőjeként, Kirják Róbert igazgató úrral felkért a következő évadra egy előadás megrendezésére. Amikor az idei nyárra készülve, keresgélés közben felmerült a Várszínház részéről a zenés műfaj ötlete, Palinak és Pócza Zoltán igazgató úrnak rám, és a több produkcióban is közös alkotótársamra, Katona Gábor koreográfusra esett a választása. - A mozgás és a zene is közel áll hozzám a néptáncból fakadóan, de más stílust is megismertem, még a balett felé is csábítgattak gyerekkoromban. A klasszikustól a kortárs táncig valóban nagyon sok mindent volt szerencsém kipróbálni, és munkáimban is igyekszem ezeket minél változatosabban használni. - A debreceni színészi pályafutásom 12 év után idén véget ért. Úgy döntöttünk a feleségemmel, Krajcsi Nikolettel – aki szintén színésznő, bár most rendezőasszisztensként segíti a munkámat a kőszegi produkcióban – hogy ideje kipróbálni magunkat máshol is, és egy huszáros vágással az ország egyik végéből a másikba, Kaposvárra szerződtünk. Augusztustól már a Kaposvári Csíky Gergely Színházat erősítjük színészként. - Mivel a rendezők jelenléte egyre kevésbé kötött a színházhoz, általában meghívottként járják az országot és rendeznek különböző városokban. Jövőre ebben a szerepemben több helyen megfordulok majd az országban, sőt a határon túl is. Szeretem a színpadnak ezt az oldalát, új kihívások elé állít, másfajta koncentrációt igényel, mint a színészet. Szóval ezt is fogom folytatni, de Kaposváron az új évadban színészként dolgozom majd. - A Színművészeti Egyetemen két nagyformátumú tanárom volt, Jordán Tamás és Lukács Andor, akik igazi mestereink voltak. De például a mozgástanárunk Ladányi Andrea volt, aki meghatározó alakja a magyar kortárs tánckultúrának. És említhetném Gálffi Lászlót, aki művészi beszédet, vagy Méhes Lászlót, aki zenés mesterséget tanított nekünk. Nagy szerencsénk volt, mert ízig-vérig színházi emberek, színházi alkotók keze alatt dolgozhattunk, tanulhattunk, akik szakmai tudásuk legjavát átadva próbálták kihozni belőlünk a legjobbat. - Mostani rendezői munkám során hat színésszel dolgozom együtt. A három női szereplő Trokán Anna, Grisnik Petra és Szilágyi Csenge, a férfiak pedig Göttinger Pál, Rózsa Krisztián és Némedi Árpád. Árpi ékes példája a Kőszegre hazajáró színészeknek, gyakorlatilag már több mint tíz éve hol színészként, hol zenészként vesz részt nyaranta a várszínház munkájában, de a többiek sem ismeretlenek a helyi közönség előtt. - Beszélgetésünkkor egy héttel a bemutató előtt vagyunk, minden szempontból jól állunk a darab elkészítésével. A közös ismeretség, az a tény, hogy mindenki valahonnan ismeri a másikat, az nagyon sokat segített. Megbízunk egymásban, és ez remek érzés. Mindenkinek volt kedve ahhoz, hogy musicalt csináljunk, mindenkinek volt kedve megmártózni ebben a műfajban. Mindez meglepően gyorsan hozta azt az eredményt, hogy tulajdonképpen a kész előadás állapotának közelében vagyunk, így elég időnk maradt még a finomhangolásokra. - Nekem az a vágyam, hogy ne csak egy olyan előadást csináljunk, amit úgyis elvisznek a zenék, meg a táncok, és akkor megúszhatjuk a többit. Minden pillanatot igyekszünk kihasználni, hogy a prózai részben is élő, jól működő, egymás jelenlétében, figyelmében fürdőző karakterek szülessenek, mert azok természetesen a színészeknek is izgalmasabbak, és nagyobb kihívást jelentenek. Mindannyiunk közös vágya, hogy ebből egy jó előadás szülessen. És ha a próbákra jellemző örömöt, jó hangulatot sikerül az előadásba is átültetni, akkor onnantól kezdve azt mondhatom, szinte egyenes út vezet a nézők szívéhez.
Kiss János