Kávészünet Nagy Gábor nyugdíjas iskolaigazgatóval Szeptembertől neki nem szól a becsengetés
A Jézus Szíve Plébániatemplom ünnepi szentmiséjét követően, este hat órakor kezdődött a Jurisics-várban a Szent István napi megemlékezés, az új kenyér megáldása, valamint Básthy Béla polgármester által a városi kitüntetések átadása. Pro Communitate Díjjal tüntette ki Nagy Gábor Lajost, a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nyugdíjba vonult igazgatóját. Az egykori iskolaváros egyik emblematikus intézményét -a II. Világháborúban a szovjet megszállás elől nyugatra menekülő Hunyadi Mátyás Katonai reáliskola épületeit- 1945-től 1956-ig szovjet katonák használták. Az épületeket, a 12,6 ha parkot elhanyagolt, lepusztult állapotban hagyták el. Erről korabeli fotók tanúskodnak. Kőszegen már működött két összevont osztály értelmi fogyatékos tanulók nevelése-oktatása céljára az általános iskolában. 1957 márciusában a minisztérium Gyógypedagógiai Osztálya helyi szemle után alkalmasnak találta az üresen álló épületet gyógypedagógiai nevelő és foglalkoztató intézet létesítésére. 1957. április 6-án érkezett Nagy László Kőszegre azzal a megbízással, hogy tervezze meg az egykori katonaiskola helyén egy gyógypedagógiai intézet létesítését. Ő egy 360 fős, 29 tanulócsoportos gyógypedagógiai intézet létesítését javasolta, 4-18 éves korú enyhe fokban sérült növendékek számára. Az intézményben nagyon sok fiatal kezdett dolgozni érettségi után. Akiket nem vettek fel felsőoktatási intézménybe, azok közül sokan kezdtek gyermekfelügyelő munkakörben. A nevelőotthoni csoportokban csak szakképzett tanárok lehettek csoportvezetők, ezért az intézmény akkori vezetése támogatta a továbbtanulást a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola levelező tagozatán. Nagy Gábor Kőszegen született. Az általános iskolát és a gimnáziumot is itt végezte. Érettségi után a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanult az oligofrén pedagógiai - logopédia szakon. Mielőtt azonban megkezdhette volna tanulmányait, mint előfelvételist 11 hónap sorkatonai szolgálatra vitték Kalocsára. Csak ezután kezdhette meg nappali tagozaton a tanulmányait a Főiskolán. 1976. augusztus 16-tól levelező tagozaton folytatta a főiskolát, ekkortól kezdett el dolgozni a gyógypedagógiai intézetben, akkori nevén a „Kisegítő Iskola és Nevelőotthonban”. Az intézmény fenntartója 1957-2012-ig Vas megye Tanácsa, Vas megye Önkormányzata, 2012-től Vas megyei Intézményfenntartó Központ, Klebelsberg Központ Vas megyei igazgatósága Kőszegi tankerülete, Sárvári Tankerületi Központ. Az intézmény fenntartása, a gyermekek ellátása jelentős költséget jelentett a fenntartónak, de a mindenkori vezetésnek is komoly feladatot adott. A rezsiköltség, az étkezés, a bérek, a működési költségek kifizetése a rendelkezésre álló forrásokból ép lehetséges volt. Ma, mióta az állam a fenntartó, a gazdálkodó a Sárvári Tankerületi Központ, a helyzet javult.
-Nem volt unalmas a feladatom egy percig sem. Kezdőként gyermekfelügyelői, majd nevelőtanári beosztást kaptam az akkor még Kisegítő Iskola és Nevelőotthon nevet viselő intézmény logopédiai tagozatán. -Kaptam feladatot a gyógypedagógiai vizsgálóban is, ahol a minisztérium által kidolgozott Tartós megfigyelés vizsgálatok gyakorlati megvalósításában vettem részt. Ebben az időszakban felügyeltem az intézmény nyomdáját is, ahol gyógypedagógiai szakmai anyagok készültek. -1989-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem pedagógiai előadó oklevelet.1991-től az intézmény általános iskoláját vezettem intézményegység vezető beosztásban. Munkám során nagyon sok kiváló munkatárssal, gyógypedagógussal dolgozhattam, akik a hozzánk beiskolázott gyermekek adottságait figyelembe véve igyekeztek mindent megtanítani, amit a tanterv előírt és ugyanakkor fontosnak tartották az erkölcsi nevelést, a tanulók együttműködését, egymás segítségét. Munkám során az emberi magatartás mélységeivel és magasságaival is találkoztam. Több olyan gyerekek is tanultak nálunk, akik azért kerültek állami gondozásba, mert szüleik elhanyagolták, sőt bántalmazták őket. -Nagyon sokan önzetlenül segítettek a gyerekek karácsonyi ajándékozásában, a tárgyi feltételek javításában, a gyermekotthonokban és az iskolákban is. Láttam olyan családokat, akik nagyon sok áldozatot hoztak gyermekük érdekében, nagyon sok szeretetet adtak és adnak elfogadva gyermekük másságát. -2010-től az egész intézmény vezetőjévé neveztek ki. Azon voltam, hogy a kollégák, diákok érdekében hallassam a hangomat, mind megyei, mind országos, mind nemzetközi színtéren. Különösen figyeltem arra, hogy az elődök öröksége, az értékek, a hagyományok, amelyek mentén az iskola kiteljesedett, soha ne merüljenek feledésbe. -1985. évi I. törvény az oktatásról megszüntette a kisegítő iskola elnevezést, nevünk Általános Iskola és Diákotthon lett. A nyolcadik osztályt végzett tanulóink ezután szakképző iskolában is folytathatták tanulmányaikat. -A törvény lehetővé tette speciális szakiskola indítását, amely 1991-től Rába István igazgatói kinevezésével indult.
-Első időben gépi varró és szántóföldi zöldségtermesztő szakok indultak. A tárgyi feltételeket szakképzési hozzájárulás gyűjtése után lehetett megvalósítani. -Az intézményi létszámok változása részben az iskoláskorú népesség csökkenésének, részben a gyógypedagógia tudományának és gyakorlatának változásának következménye. -Például a beszédjavító iskola (logopédiai tagozat) kezdetekben dadogó fiúkat fogadott. Az akkor logopédus munkakörben dolgozó tanárok, tanárnők komoly sikereket értek el a dadogás terápiájában, országosan ismert és elismert volt munkájuk. (Abban az időben, az országban az ambuláns logopédiai hálózat nem volt teljesen kiépülve és bennlakásos körülmények között intenzív terápiát lehetett biztosítani.) Az 1980-as években megnőtt a diszlexiás, diszgráfiás diagnosztizált gyermekek száma. Új igény volt az ő ellátásuk. Meixner Ildikó rendszeresen járt le Kőszegre, az itt dolgozó gyógypedagógusokat is bevonta abba a munkába, amellyel megalkotta a diszlexia prevenciós módszerét. Már kialakult diszlexia esetén a diszlexia reedukációs olvasástanítást. -Ma az iskoláink tanulója: sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló lehet. Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartás szabályozási zavarral) küzd. -Az új elnevezések alkalmazásának lényeges szempontja, hogy nem az a lényeg, hogy valaki más, mint a többség (fogyatékos), a lényeg az, hogy ember, aki az átlagtól valamilyen eltéréssel él. Nyugaton nem bámulják az utcán meg, a kerekesszékest, a súlyos fogyatékosokat, teljesen megszokott, hogy a szülők sétálnak, bevásárolnak velük együtt. -Jó lenne, ha Magyarországon is az elfogadás lenne a jellemző a hétköznapi életben is. -Munkám során több alkalommal módomban állt pályázatok révén külföldi gyakorlatokat megismerni. Kollégáimmal együtt Burgenlandban jártunk és ismerhettük meg az ottani gyógypedagógiai gyakorlatot. Szoros kapcsolatot tartottunk Rudolf Rossgatterrel, az Allgemeine Sonderschule Baden ma már nyugdíjas logopédusával és ismerhettük meg az ő gyakorlatukat. -Nyáron többször utazhattam gyermekotthonos gyermekekkel Angliába. Egyszer Erdélyben nyaraltunk 50 gyermekkel és járhattam be velük több közismert helyet, addig erdélyi gyerekek Kőszegen nyaraltak. -Talán az sem véletlen, hogy ez a küldetéstudat „megfertőzte” az egész családomat, hiszen feleségem, és lányom is gyógypedagógusként dolgozott és dolgozik az intézményben. -A gyógypedagógia ügye mellett, lokálpatriótának is tartom magam. Az iskolavárosnak mindig is egyik oszlopa volt a Gyógypedagógiai Intézet. Az intézmény, szülővárosom iránti elkötelezettségem mellett az egykori katonai reáliskola volt növendékei iránti tiszteletem is kialakult. Örülök , hogy több egykori cőgerrel megismerkedhettem. Évente a város rendezvénynaptárában szerepel , a cŐgerek találkozója, melyet intézményünk erejéhez mérten mindig támogattunk.. -Nyugdíjba vonulásom óta szívesen gondolok vissza a munkával töltött évekre, a gyerekek érdekében sokat tevő munkatársaimra. Mindig örülök, amikor olyan volt tanítvánnyal találkozom, aki dolgozik és mára teljesen mindegy környezete számára, hogy hová járt iskolába. Az intézményben több épület, a belső utak jó része már felújításra szorul. A még aktívan dolgozóknak van bőven feladata. Kívánom, hogy a döntéshozók továbbra is fontosnak tartsák az intézmény állapotának javítását! Kicsit furcsa, hogy nekem nem szól a becsengetés szeptembertől.
Kiss János