Kávészünet Őze Áron színész-rendezővel

A humorunk maradjon meg!

Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatója. Operatőr bátyja, Gábor egy évvel idősebb nála. Budán, a Naphegyen laktak, a Tabán és a Gellért-hegy környékén. Édesapjuk, a legendás színész, Őze Lajos életritmusa egyfajta rendszertelenséget is jelentett a családi életben.

Próbára ment, rádióba hívták, forgatott, utazott, hozták, vitték. A gyerekeket a nők nevelték, olasz tolmács édesanyjuk, anyai és apai nagyanyjuk. Anyai nagyanyja, aki francia-német, gitár- és zongora tanárnő volt, a szomszédjukban lakott. Apai nagyanyjuk Szentesen élt, fantasztikus nyarakat töltöttek nála és vele. Középpolgári család volt az övék a hölgyek finom világával. Az apai minta, az apakép szüleik válása miatt – 1978-tól – aztán még inkább kimaradt az életükből. Őze Áron mindössze 14 volt, bátyja 15, amikor édesapjuk 1984-ben meghalt. A Hány az óra, Vekker úr? című film kőszegi forgatását már nem tudta befejezni. Színészfia ösztönvilágát apjától örökölte, a hallatlanul kemény és igazságos tulajdonságok az apai nagymamától és a szentesi létből erednek. A Hyppolit, a lakáj kőszegi bemutatója előtt pár nappal beszélgettünk Őze Áronnal.

– Szüleink válása után Gábor bátyámmal évekig nyaraltunk a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében, apu ragaszkodott ahhoz, hogy fiaival nyaranta ott töltsön két hetet. Felejthetetlen élményeim közé tartozik, kikkel üdültünk, csak néhány nevet mondok: Benedek Miklós, Szacsvayék, Pogány Jutka, Kulka János, Garas Dezső, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Agárdy Gábor… Benedek Micu magával hozta Tibor fiát is, együtt úsztunk a Balatonban, a két színészgyerek.
– Nincs olyan pont az életemben, amely kapcsán egyértelműen ki merném jelenteni, hogy ott dőlt el a színházi jövőm. A Lisznyai utcai általános iskolába jártunk a bátyámmal, akkoriban indult be ott a diákszínjátszás, az első előadással végzősként a bátyám búcsúzott az iskolától, a másodikkal én. Mindketten Molière-darabban szerepeltünk, a tornateremben adtuk elő, előtte anyai nagymamám lakásán próbáltuk, ő is besegített. Nem tervezgettem tudatosan a jövőmet. Inkább hagytam, hogy a dolgok menjenek maguktól, és bíztam abban, hogy a megfelelő jeleket észre fogom venni. És így lett.
– Molière A botcsinálta doktorának előadására eljött édesapám is, aki akkor már külön élt tőlünk. Elmondott egy verset, megnézte az előadásunkat, majd az általános iskolából hazakísért minket, és édesanyám jelenlétében csak annyit mondott ijedten, maga elé bambulva: „baj van”. Ezt úgy szoktam értelmezni, hogy látva engem az előadásban arra gondolt: erre a pályára soha ne kerüljön a gyerek, vagy hogy épp erre a pályára való. Ezt mindig a közönség dönti el.
– Apu egyébként kézzel-lábbal tiltakozott, hogy a bátyámmal színészpályára lépjünk. Ő azért nagyon a két végén égette a gyertyát, látta a visszásságokat is, és ettől akart óvni minket.
– Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában folytattam a tanulást. Fantasztikus iskola volt. Már az első hetekben megkérdeztem, van-e színjátszó kör. Nincs, válaszolták. És lehetne? Legyen! Egy barátommal – aki most Pécsett orgonaépítő – megalapítottuk a színjátszókört, onnantól négy éven keresztül az összes iskolai ünnepséget ránk bízták. Kaptunk egy kiürített tantermet ácsolt színpaddal, évenként bemutattunk egy darabot. Komoly diákszínjátszó életet csináltunk ott. Az én első szakmám az asztalosság. Gyönyörű mesterség.
– Szenzációs iskola volt, elképesztő egyéniségekkel, fantasztikus tanárokkal. Osztályfőnököm Ágfalvi Flóra volt, aki számos faipari tankönyvet is írt. A magyar irodalom tanítás is erős volt. Megkockáztatom, hogy három gimnáziummal is felért ez a szakközépiskola. A küldetéstudatukat az határozta meg: ha valaki kétkezi munkával keresi a kenyerét, az nem jelenti azt, hogy nem kulturált. Nagyon büszke volt az iskola a Kozma Színjátszókörre, és támogatta azt.
– Készülődve az érettségire gondoltam arra, megpróbálom a színművészeti főiskolát. Leérettségiztem, elsőre felvettek a főiskolára és Szász János rendező még akkor meghívott a Szédülés című filmjébe szerepelni. Szép hármas egység lett az a nyár határtalan boldogsággal.
– Békés András volt az osztályfőnökünk, majd Iglódi István vette át az osztályt. Mesteremnek tekintem őt, akárcsak Mensáros Lászlót. Iglódi később rendezett a Nemzetiben, amely közben Magyar Színház lett, ennek lett a direktora, és én tőle vehettem át az igazgatást.
– Diploma után kerültem rögtön a Nemzeti Színházba, egy fantasztikus társulatba. Azoktól a kollégáktól tanultam munka közben, akik körbevettek. Nyolc év elteltével szabadúszó lettem. Játszottam Sopronban, Kecskeméten, sok helyen az országban, még határon túl, Nagyváradon is. Közben megtörtént a váltás, a Nemzetiből Magyar Színház lett 2000-ben. Iglódi István már igazgatóként visszahívott a Magyar Színházba, amelyet aztán én is vezettem 5 évig.
– Kőszegre térve: Pócza Zoltánnal a várszínház 40. jubileuma kapcsán, 2022-ben kezdtünk együtt dolgozni. A Vízkereszti Gritti volt a Bartók Színház és a Kőszegi Várszínház első közös produkciója. Én rendeztem. És játszottam is itt akkor, Jurisics Miklós voltam egy színházi felolvasóesten. Már akkor imádtunk itt lenni, itt dolgozni.
– Egy ilyen koprodukció nagyon hasznos is: nyár után bekerül az előadás a kőszínházba. Így volt a Vízkereszti Grittivel is, Kőszeg után az volt az évadunk első bemutatója. Nem terheljük egy komplett próbafolyamattal a Kőszegi Várszínházat, csak az utolsó héten utazunk a helyszínre, idén is így lesz.
– Most nyáron a fiunk is jön Kőszegre. Feleségem, Auksz Éva játssza Mimit a Hyppolitban. 12 éves Nimród fiunk pedig színházi segédje lesz Pócza Zoltán igazgatónak.
– Tavaly nyáron a Rózsavölgyi Szalon és a Kőszegi Várszínház koprodukcióját rendeztem, a Miért pont kivi? című darabot, annak is Kőszegen volt a bemutatója, és ma is rendkívüli sikerrel megy Budapesten, a Rózsavölgyiben.
– Két éve kezdtünk el tárgyalni Pócza Zoltánnal arról, hogy megcsináljuk közösen a Hyppolitot. Karácsony Ágnes dramaturg ötlete volt, és voltaképpen rögtön Kálid Artúrra gondoltunk, hogy ő legyen Hyppolit. Régóta szerettem volna ezt az igazi hungaricum-szerű magyar vígjátékot megrendezni. Bájosnak tartom a fantasztikusnál fantasztikusabb szerepekkel. Minden szerepet nagyszerű színészek játszanak. A Bartók Színházban majd szeptember 21-én mutatjuk be, ezzel indítjuk az évadot a Magyar Dráma Napján.
– Molnár Piroska Kőszegi várszínházi „őslakosnak” számít, Hollósi Frigyessel 17 nyáron át játszottak itt. Piroska most – hosszú kihagyás után – visszatér Kőszegre. Nagy örömmel fogadta a felkérésemet, hogy játsszon a Hyppolitban. Miatta átformáltuk az eredetileg Makáts főtanácsos szerepét, úgyhogy nálunk Makáts főtanácsos asszony lesz – Molnár Piroska játékában. Mintegy megkoronázva az előadást.
– Szeretem a darabnak azt az üzenetét, hogy a humorunk az maradjon meg, ha az eltűnik, akkor van igazán nagy baj. A második az, hogy őrizzük a méltóságunkat és az eleganciánkat. Ezt Hyppolit képviseli a maga módján. Ja, és merjünk nagyvonalúak lenni! Mindez benne van ebben a zseniális vígjátékban.
Kiss János