Kávészünet P. Buruzs Gyulával
A LATEX Vállalat fődiszpécsere volt, a harmadik ember a gyárban
A Csorna melletti Szilsárkányból származik, ott gyakori ez a családnév. Nagyszülei földművesek, édesapja mezőgazdasági gépészkovács volt. Három gyerek született, a testvérek egyetemet végeztek. Ö apja tanácsára a könnyűipart választotta, Győrben érettségizett a Fonó- és Szövőipari Technikumban. Korábban nem sokat hallott Kőszegről. A minisztérium ajánlotta az itteni gyárat egy, a Szövényi Pista bácsi által szerkesztett városismertetővel. Beleszeretett az ország ékszerdobozába, megpályázta az állást. A felvételin azt is megkérdezték, tud-e focizni. Inkább a kosár-, meg a kézilabda volt az erőssége. Felvették. Albérletben lakott. Két évig gyakorló technikusként ismerkedett a gyárral, a főtechnológus irányítása mellett, majd gyártásközi minőségi ellenőrré avanzsált. A szakmai zsargont németül is elsajátította. Huszonévesen csoportvezetőként 15-20 ember munkájáért felelt. Hivatásos idegnevezetői szakvizsgát is tett, csoportokat vezetett fizetés kiegészítésképpen. Hódmezővásárhelyen katonáskodott. Öt év elteltével a gyár egyre inkább számított a képzett technikusra. Negyvenöt évesen fődiszpécserré léptették elő a Bútorszövetgyárban. A dolgozói létszám a nyolcszázat közelítette, a gyár fénykorában ezren is voltak. Nem múló szívfájdalma a kőszegi könnyűipar barbár megsemmisítése. Legalább a berendezéseiből, a szövőgépekből csak egyet mentettek volna meg a közreműködésével megalapított LATEX múzeum számára. A közelmúltban elhunyt felesége is a gyár dogozója volt, ott ismerte meg. Két lányuk született, mindkettő szociálpedagógus. Bea itt van a közelében, Gyermekotthon igazgatója Kőszegen, Anikó Kastélyosdombón él, az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központjának vezetője. Öt unoka és egy dédunoka köszönti a nagypapát ünnepek alkalmával.
-A szövödében szervezési feladatokkal bíztak meg. Ki kellett dolgoznom a vég nyilvántartását, mely a szövőgépről lekerült áru minőségét, mennyiségét hitelesen ellenőrzi, végigkíséri útját a raktárig, majd a szállításig. Más gyárakban ez már működött, itt ez hiányosság volt. Az új rendszerben – amikor elkészült a vég – a szövőnő felírta, milyen óraállásnál vágta le és ráírta a végcédulára, amit rákötött a szövetre. Ebből ellenőrizhető lett, hogy a nyersanyagból arányos mennyiségű végtermék született.
-Volt munkatársai mesélték, több újítás is az Ön nevéhez fűződik.
- Az 1964-ben alakult LATEX termelési főosztályvezetője, Tamás Béla felkért egy másik feladatra, szervezzem meg a gyártásirányítást. Ez nagyon komoly logisztikai munka volt. Valóban ez is a nevemhez fűződik. Tudja, hogy miért hívtak bennünket ágyterítőgyárnak? Egy időben gyártottuk a Szentes szöveteket, ez volt az ágyterítő és asztalterítő garnitúra neve. Ezzel volt tele a raktár, amikor már nem volt rá kereslet. Újításom lényege, hogy a kereskedelmi rendelések alapján kezdtünk el gyártani. Korábban ugyanis felvetettek a gépre mondjuk ezer métert, leszőtték, ha volt rá vevő elvitték, ha nem, akkor a raktárban porosodott. Mostantól viszont a rendelt mennyiséget gyártottuk le, amikor elkészült, a megrendelő vihette. Megkezdődött a célragyártás. Részletes programot készítettünk minden félévre két diszpécser kollégával. Kartonokat, diagramokat készítettünk, jól látható volt minden részlegen, kinek mi a feladata a munkafolyamatban. Ez már teljesen tiszta, tudatos gyártásirányítás volt. Kialakítottuk a termelési osztályt, ahová tartozott anyagbeszerző, programozó, gyártásközi ellenőr és indulhatott a célragyártás. Hetente volt osztályvezetői értekezlet, félévente az úgynevezett kereskedelmi specifikációs tárgyalás, ahol a főtechnológussal együtt én is mindig részt vettem. Én mint fődiszpécser a mennyiségért és a színekért, a főtechnológus pedig a minőség biztosításáért, az anyag összetételéért felelt.
- A fődiszpécserség miben volt más, újszerű a korábbi beosztásaihoz képest?
-Megnőtt a termelés. Le kellett választani a termelésirányításhoz tartozó anyagbeszerzési és a logisztikai rendszer felállást. Kellett egy független szervezet, amely csak a termelésirányítással a célra termeléssel foglalkozik. A fődiszpécser ebben az értelemben teljes önállósággal rendelkezett a gyárban. A hierarchia a gyárban úgy nézett ki föntről lefelé: igazgató alá a főmérnök tartozott közvetlenül, őt követte egymás mellé rendelve a fődiszpécser és a főtechnológus.
-Honnan szerezték be a nyersanyagot?
-Külföldről. A gyapotot Pakisztánból, Indiából, Ausztráliából a fésűs merinói gyapjút. A LATEX központjának volt külön anyagbeszerző osztálya, ők vásárolták meg a helyszínen. Nekem ehhez csak annyi volt a feladatom, hogy fonalszám és szín szerint írásban beadtam az igényemet az osztályra. Ha arra kíváncsi, hogy meghívtak-e ilyen anyagbeszerző útra, gyorsan mondom, soha. A miskolci fonótól tonnaszám szereztük be a viszkóz műszálat, egyszer oda elmehettem gyárlátogatásra, és jártam a soproni Szőnyeggyárban a szintetikus-szálasanyag (PAN) fonal beszerzése érdekében.
-Híres volt a Közel-Keletre gyártott kőszegi imaszőnyeg, meg a többi termék. A keleti piac is bezárult Kőszeg előtt. Hogy történt?
-A LATEX exportosztálya derítette fel a piacokat. Többek között a keleti vevőket is. Egyiptomot, az arab országokat. Volt, amikor három szövőgépen folyamatosan gyártottuk az araboknak az imaszőnyegeket. A meghatározó azonban a szovjet piac volt. Rengeteg volt a megrendelés bútorszövetből. Ránk akkor sem lehetett mondani, hogy kerítésen belüli munkanélküliség lenne. Mindenkinek komoly feladata volt a maga posztján. A könnyűiparban a legjobban prosperáló vállalat a LATEX volt, minimum húsz napos nyereséget fizettek minden dolgozónak. Kőszegen a könnyűipar 2500 embernek adott munkát, a környéken élőkkel együtt. A feleségem is ott dolgozott. Nemegyszer munkaerő toborzásra mentünk a környező településekre. Targoncást, anyagmozgatót, szövőket vettünk fel. Az egykori kórház épülete a szövőnőknek volt a leányszállása, később itt dolgozott a feleségem otthonvezetőként. Akkor ért véget a „jóvilágunk”, amikor a belgák, a franciák, meg a nyugat-németek is rájöttek arra, hogy ez egy jó biznisz és bedöntötték a bútorszövetet. A mi bútorszövetünk métere akkoriban 3500 Ft volt, ugyanazt a minőséget, mintát, színt a belgák ideszállítva 1500-ért kínálták a vevőnek. A piaci helyzet annyira megváltozott - lehetett ebben tudatosság is – hogy agyonnyomta a szocialista könnyűipart. A munkásosztály egyik bázisa volt Kőszeg. A fiatalok a téesz-szervezéskor tömegesen indultak meg a városok felé, így hozzánk is, mert a könnyűipar várta őket és biztos megélhetést nyújtott cserébe. Mivel sok volt a kézi munka igénye, a nőket is felvették, a szövőnői állást szakmásították, tehát szakmunkásbérért dolgoztak. Képzelheti, a megszűnéssel mennyien váltak földönfutóvá, munkanélkülivé, hány család biztos egzisztenciája omlott össze.
-Említette, hogy nem volt lehetőségük semmit sem tenni a gyár megmaradásáért.
-Közel negyven év után, 1994-ben mentem nyugdíjba. A rendszerváltozást követően kezdődött az agónia. Előttem foszlott semmibe a gyár. Megváltás volt a nyugdíjba menetel. Feleslegessé vált energiámat öt évig egy bútorüzlet vezetésénél kamatoztattam. A bezárt gyárból négyszáz dolgozó került nyugdíjba, amely arra ösztönzött, hogy újra szervezzem a bútorszövetgyári nyugdíjasklubot.
-A múzeum megalapítása gyógyír lehetett a megszűnés ütötte sebekre?
- Azt hiszem ez valamilyen szinten elégtétel a lelkünknek, de csak később jött a gondolat, amikor a multi cég elkezdett érdeklődni a telek után. Ez is majdnem késő volt. Nagy baj, hogy nem tudtuk elérni a rombolás idején egy épen megmaradt szövőgép elmentését, amelyen bemutathatnánk, hogyan készült a szövet. Még vannak szövőnők, akik ezt be is tudnák mutatni. Később jelentkeztünk be: Tamás Béla egykori gyártmányfejlesztő főmérnök kollégával és Stitnicki Csilla volt gyári dolgozóval a polgármesterhez, hogy segítsen elérni a Tesconál e cél megvalósulását. Rendkívül együttműködőek voltak a cég részéről. Nemcsak terembérletet nem kérnek, de a világítást is ők adják, az installációkat, a berendezést is ők gyártatták le. Most heti két alkalommal tart nyitva a kiállítás, de előzetes kérelem alapján bármikor. Várjuk is az iskolásokat, kirándulócsoportokat.
-Mivel foglalkozik a múzeumi tárlatvezetés mellett?
-Népes családom összetartása mellett, megpróbálom megírni az élettörténetemet. A kisgyermekkori háborús emlékeim is feltörtek bennem,és az eddigi életem történései napjainkig.

Kiss János