Kávészünet Petkovits Sándorral
Petkovits Sándor a kőszegi és környéki, de a Magyarországon élő horvát kisebbség egyik meghatározó alakja. Undon született horvát anyanyelvű családban. Elmondása szerint, amikor iskolába kezdett járni, még alig tudott magyarul. 1970-ben végzett az utolsó undi évfolyamban. Középiskolás Sopronban volt, a Közgazdasági Egyetemet Budapesten végezte. Előfelvételis volt, így tanulmányai megkezdése előtt be kellett vonulnia a seregbe. Amikor Kőszegre került, már nős volt, óvónő feleségével telepedtek le a városban. Mint annyian mások, ő is a Bútorszövetgyárban kapott állást, közgazdászként indult a pályája, ahol 1993 májusáig volt alkalmazásban. Időközben a jogi szakokleveles közgazdász végzettséget is megszerezte. Az utolsó két évben Szombathelyre a LATEX központjába ingázott. Ekkor kérték fel az éppen megüresedett kőszegi OTP fiók igazgatói állásának a megpályázására, amelyet 2009-ig vezetett. 2020. szeptembere óta nyugdíjas. A rendszerváltás óta közéleti szerepet is vállalt. 1998-2006-ig volt önkormányzati képviselő, pénzügyi bizottsági elnök. Az Országos Horvát Önkormányzatban, 4 évig vezette a pénzügyi bizottságot. A fiúknál 1 a lányuknál 2 kislány született. Neje a nyugdíjazásáig az Árpád-házi Óvodában dolgozott. Korábban azt nyilatkozta, mióta 2006-ban abbahagyta a képviselőséget, több más, fontos dologra jut ideje.
-A Horvát Kisebbségi Önkormányzat vezetése is a nevedhez kötődik, melynek az elnöke is vagy. Szívügyed volt a gimnáziumi horvát nyelvoktatás bevezetése. Ma mi a helyzet ezen a területen?
-Az oktatás területén számos próbálkozásunk volt az elmúlt 30 évben és van ma is, de be kell vallani, hogy áttörést nem sikerült elérni. A 90-es években az akkori szabályozást kihasználva - a horvát önkormányzatok közül egyedüliként - a kiegészítő horvát nyelvoktatással próbálkoztunk. Ezt követően a gimnáziumi horvát nyelvoktatás feltételei lettek biztosítva. Iskolán kívüli oktatás keretei között szerveztünk tanfolyamokat felnőttek és gyerekek részére, toboroztunk résztvevőket a vár által szervezet „Nyitok” programon belüli horvát nyelvtanfolyamokra. Jelenleg a Szombathelyen elindult horvát óvodában és általános iskolában van a legjobb lehetőség, ami nem csak a nyelv elsajátítását jelenti, hanem minden tantárgy horvát nyelven történő elsajátítását. Az oktatás felmenő rendszerben indult meg és gimnáziumi szinten is folytatódik. Sajnos Kőszegről eddig nem vette igénybe senki ezt a lehetőséget. Itt ütközik ki az, hogy az óvodás ill. iskolás korú gyermekek szülei már maguk sem beszélik vagy alig beszélik a nyelvet, az ő generációjuk gyakorlatilag legtöbbször a vegyes házasságok miatt már hazulról sem hozta a horvát nyelvtudást. Iskolán kívüli nyelvoktatás keretében a tavalyi évtől általános iskolások nyelvoktatásához biztosítjuk a tárgyi feltételeket.
-Melyek a jellemző feladatai?
-Legfontosabb feladatunk a Kőszegi horvátok összefogása, és identitásának erősítése. Ennek érdekében nagy súlyt fektetünk hagyományaink, népszokásaink kultúránk megőrzésére, ápolására. Ezt a cél szolgálja 2002-ben alakult ZORA énekkarunk is, amely számos horvát rendezvényen szerepel a környéken, az anyaországban, Ausztriában és a városban is. Kórusunkat megalakulásának 20. évfordulóján Kőszeg városa Pro Communitate kitüntetésben részesítette, az idén pedig kórusunk és zenekarunk az országos nyugdíjas Ki Mit Tud-on óriási közönségsikert aratott és kiemelt arany fokozatban részesült.
-Milyen különleges események voltak?
Vannak állandó rendezvényeink, illetve olyan rendezvények amelyeken mi is részt veszünk, amelyek évente ismétlődnek: ilyen a maligán túra. a horvát bál. a húshagyó keddi összejövetel, a horvátok közös keresztútja a kálváriára. De említhetem a zarándoklatokat a Vándor Szűzanyához a győri Könnyező Szűzanyához, Rőtfalvára, Mariazellbe. Ott vagyunk az Ostromnapokon, az Orsolya napon, közösen szüretelünk Stefanichéknál. A Húsvét, a Szent Imre búcsú, és horvát nap, meg az adventi koncert is kiváló az együttlétre. A fentieken túl vannak eseti rendezvények, jubileumok, amelyeket mi szervezünk, vagy meghívnak minket. Rendszeresen kirándulunk. Többször jártunk az anyaországban, de voltunk Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában, Csehországban, Erdélyben, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában. Belföldön már szinte minden tájegységben megfordultunk. Legtöbbször az idegenvezetést is magamra vállalom. Az ausztriai Horvát Kulturális Egyesülettel együtt szerveztük meg nemzeti operánk (Zrinski) előadását Kőszegen.
-Változott-e a magukat horvátnak vallók száma?
-Elvileg a népszámlálási adatokból kiindulva kellene érzékelni a tendenciát, de miután „bevallásról” van szó számos egyéb tényező befolyásolhatja a statisztikában megjelenő számokat. A tényleges horvátok és a magukat annak vallók száma nem feltétlenül esik egybe. 20 évvel ezelőtt még -főként az akkori idősebb korosztálynál- sokan nem merték felvállalni horvátságukat. Később ez oldódott, de ma is találkozunk még ilyennel. Ennek nyilvánvaló okait a történelemben találhatjuk meg. Számokkal kifejezve: 2001-ben 193, 2011-ben 263 és 2022-ben 222 fő a magukat horvátnak vallók száma. A statisztika szerint 20 év alatt 15%-kal többen lettünk, ami nyilvánvalóan nem fedi a valóságot, de az sem, hogy ezen belül az első 10 évben 36%-kal nőtt volna a létszámunk. A valóságban itt is érvényesülnek az országban tapasztalható demográfiai tendenciák, vagyis fogyunk.
-Az Ausztriában élő gradistyei horvátokkal milyen a kapcsolatotok?
-Az elmúlt 30 évben számos területen alakult ki együttműködés. Vannak közös rendezvényeink vallási és kulturális területen is. Látogatjuk egymás rendezvényeit, de közösségünk tagjai résztvesznek ausztriai egyesületek munkájában is. Pl.: Az ausztriai Horvát Kulturális Egyesülettel közösen vittük színre Kőszegen nemzeti operánkat a Zrinskit (Zrínyit), a tavalyi bálunkon az alsópulyai táncosok léptek fel. Vannak közös zarándoklataink, egyházi programjaink. A kőszegi horvát keresztúton szép számmal vesznek részt ausztriai horvátok és a keresztutat vezető atya is általában onnan jön.
-A horvátság fennmaradásának a garanciája a nyelv megőrzése, használata, a vallás, a templom. Milyen szereped (szerepetek) volt a templom felújításában?
-Reményik Sándor Trianon után, 1925-ben írta meg Templom és iskola című versét és fogalmazta meg örök érvényű figyelmeztetését „Ne hagyjátok a templomot és az iskolát!”. Az erdélyi magyarság,- már csak létszámánál fogva - sem akkor és még ma sem áll az asszimilációnak azon a fokán, ahol jelenleg mi tartunk. A költő figyelmeztetése minden kisebbségi sorba lévő nemzetiség számára megfogalmazza fennmaradásának kulcskérdését. Igy érezzük és tudjuk ezt mi is.
-A templom, a vallás közösség megtartó szerepe nálunk is vitathatatlan. 500 évvel ezelőtt a török elől menekülve teljes falvak a papjukkal, templomaik mozgatható kegytárgyaival, -példa erre az undiak Szűz Mária szobra- menekültek erre a vidékre és találtak új hazát. A vallás megtartó erejét nyilván növelte, hogy az itteni horvátságot nem nagyon érintette meg a reformáció, mondhatni egységesen katolikusok maradtak őseink.A vallás rendkívül fontos szerepet játszik ma is fennmaradásunkban. Ezért is volt elsődleges feladatunk az elmúlt 30 évben vallásgyakorlásunk horvát nyelven való biztosítása. Jelentős mérföldkő volt ebben, amikor 2000-ben szerződés alapján használatra megkaptuk a Szent Imre templomot. Addig a szentmiséink a Szent Jakab templomban voltak. A templom eléggé elhanyagolt állapotban volt, de néhány év alatt sok-sok önkéntes munkával, anyagi áldozattal, pályázattal jelentős javulást sikerült elérnünk.
Így új orgonát vásároltunk Bécsben, kialakítottuk a templom fűtését, felújítottuk a templom máladózó külső szobrait, megtörtént a harang villamosítása, a régi mutatók felhasználásával új toronyóra készült, megtörtént az előírásoknak megfelelő liturgikus tér kialakítása, új szőnyegeket vásároltunk.
2007-ben sor került a templom teljes, a tetőhéjazatot is magába foglaló külső felújítására, a Jurisics tér felújításakor víz és csatorna bekötésre. A templom teljes külső felújítása 11 millió forint volt, amiből mindössze 3,3 millió volt az állami támogatás. Ezeknek a munkáknak a költsége többszörösen meghaladta anyagi lehetőségeinket, de mégis sikerült a szükséges forrásokat megtalálni. Ahol lehetett pályáztunk, egyéb forrásokért lobbiztam miniszternél, önkormányzatnál, püspöknél és mindenhol, ahol csak lehetett. Az összes munkához mi teremtettük meg a szükséges forrást, egyedül az ablakok cseréjére pályázott önállóan a plébánia, de ott is, amikor egy kalkulációs hiba miatt a pályázati forrást ki kellett egészíteni a horvátok adományaiból lett a végszámla rendezve. Rengeteg társadalmi munkával minimalizáltuk a költségeket, és közösségünk tagjai jelentős anyagi áldozatot is hoztak. Többször szerveztünk gyűjtést, és örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak a kőszegi horvátok hallották meg felhívásainkat, hanem a miséinkre járó ausztriai horvátok, a velünk szimpatizáló magyar hívek, és több vállalkozótól is kaptunk támogatást. Nem számszerűsíthető az a támogatás, amit különböző szakemberektől kaptunk. Gyarmatiné Jutka az elmúlt 30 évben az összes építési tervezési, engedélyetetési munkát ingyen végezte részünkre, de Gyarmati Mihály is valamennyi műszaki jellegű kérdésben a segítségemre volt. Számos mester, akiket csak azért nem sorolok fel, mert nem szeretnék bárkit kihagyni jelképes összegért vállalt el egy-egy munkát. Meggyőződésem, hogy a fentiekben felsorolt rengeteg munka révén nem csak a templomunk épült, hanem a lelkek is és elmondhatjuk, hogy a sok-sok közös munka közösségteremtő is volt egyben. Vallásgyakorlásunk személyi feltételeit -pap, kántor- is magunk szervezzük meg, ami az általánosan tapasztalható paphiány mellett egyre nehezebb. Ragaszkodunk horvátul tudó paphoz.
-Búcsújárások, Máriazell, Csíksomlyó. Mikor vezettél legutóbb zarándoklatot? Hogyan látod a zarándoklatok jövőjét, a folytatást?
-Augusztus végén voltam legutóbb Máriacellben, Az idén 3. alkalommal, összességében pedig ez volt a 75. gyalogos zarándoklatom. Ebben az évben több jubileumot is ünnepeltünk. Negyven évvel ezelőtt, több mint 40 év szünet után Dumovits plébános úr kezdeményezésére indult újra gyalogos zarándoklat magyarországi résztvevőkkel Máriacellbe. Az akkori viszonyok között ez még csak ausztriai indulással volt lehetséges. 1991-ig az ausztriai Vulkapordányban az ottani horvátokhoz csatlakozott a zömében horvátokból álló magyarországi csoport. Ezzel a magyarországi horvátok újra becsatlakoztak a gradistyei horvátok 1923-ban meghirdetett közös zarándoklatába. Ez a zarándoklat a Trianonnal 4 országba szétszórt egykori nyugat-magyarországi horvátság legnagyobb közös eseménye. 1992-ben úgy éreztük megértünk az önálló zarándoklatra és ekkor, - 50 évvel az utolsó Magyarországról indult zarándokcsoport után- Kőszegről elindult a zömében Kópházától Szentpéterfáig található települések horvátjaiból álló csoport. A nagyrészt horvátokból álló csoportban már a kezdetektől fogva voltak magyarok is, így nem volt meglepő, hogy megfogalmazódott az önálló magyar csoport indításának igénye. Erre 30 évvel ezelőtt 1994-ben került sor. Ennek is az idén ünnepeltük a jubileumát. Innentől kezdve a zarándokcsoportok száma szépen gyarapodott. A kőszegi csoport bábáskodott a gencsapáti csoport indulásánál, majd ezt követte szentgotthárdi, a herényi, a székesegyházi, a sárvári csoport megalakulása. Hasonló folyamat zajlott le Sopron környékén, ahol a korábban velünk zarándokoló kópházi horvát csoportból, először a hegykőiek önállósodtak, majd a fertődiek, a süttöriek, a sopronkövesdiek, a bezenyeiek és a soproniak. A fentieken kívül ma már van diák zarándoklat is. 2011-ben kérte véleményemet Petra nővér egy iskolai zarándokcsoport indításáról és még abban az évben elindult az Árpádházi Iskola felső tagozatosaiból álló csoport, és azóta is minden évben -most már gimnazistákkal kiegészülve- pünkösd hetében elindulunk Máriacellbe. A csoportok és a zarándokok száma szépen emelkedett, ma már minden csoportról valószínűleg nem is tudok. Némi törést a covid okozott, ami elsősorban a csoportok létszámában figyelhető meg. A korábbi nagy csoportok 80-100 fős létszáma is 50-60 fő körüli létszámra állt be, ami már közelíti az ideális létszámot. Nálunk a II. világháború utáni 40-50 év kiesés azt is jelentette, hogy nem volt mintánk az ilyen jellegű zarándoklatok szervezésébe lebonyolításában, újra kellett tanulni az egészet.
Kezdetben főként anyagi, ma már inkább elvi megfontolásból nem követjük az ausztriai mintát. Nem kereskedelmi szálláshelyeken alszunk, hanem plébániákon, közösségi házakban, tűzoltószertárban, nem ágyban, hanem földön, padlón hálózsákban és meleg víz sincs mindig. A csoport nem bomlik kisebb csoportokra, akik néha csak a szálláshelyen találkoznak, hanem együtt megyünk, közösen éljük meg a zarándoklat minden percét. Persze nem vagyok naiv, nagy valószínűséggel nálunk is változni fog a jelenlegi gyakorlat, de jó lenne minél tovább megtartani mostanit.
-A jövőt illetően optimista vagyok. Látom, hogy a fiatalokat is megérinti a zarándoklat és az idősebb generációban is egyre nagyobb az igény a mindennapok taposómalmából kiszakadva a lelki elmélyülésre.
-Jurisics szülővárosa Senj. Tíz éve beszélgettünk a kapcsolat kiépítésről. Sikerült-e bevonni őket az ostromnapokba?
-Senj-nyel ígéretesen indult a kapcsolatunk még a 90-es években, annyira, hogy még Básthy Tamás polgármestersége idején a testvérvárosi szerződés aláírására is sor került. Egyesületek látogattak egymás városába, élő volt a kapcsolat. Aztán egy senji polgármester váltás után egyre hullámzóbb lett a kapcsolat intenzitása, már csak kisebb küldöttségek látogattak egymáshoz. 2018-ban keresett meg Senj korábbi jegyzője, hogy egy nagyobb, régi és jelenlegi városvezetőkből álló delegáció kőszegi látogatását szervezzem meg. A várossal együtt méltó módon láttuk vendégül őket. Erős fogadalmak hangzottak el a kapcsolat újraélesztésére, amiből aztán gyakorlatilag semmi sem lett. 2019-ben jeleztük, hogy horvátországi kirándulásunkról hazajövet szeretnénk útba ejteni Senjt. Fogadtatásunk egy várlátogatásra korlátozódott. Az egy évvel korábban nálunk járt delegációból- rövid időre- egyetlen, alacsonyabb beosztású hivatalnokkal sikerült találkoznunk. Finoman szólva nem éreztük az ilyen jellegű kapcsolatok alapjának tekintendő kölcsönösséget.
-Aztán jött a Covid. 2023-ban a Kőszegi szüret hetében mondták le látogatásukat, az idén egy 4 tagú senji delegáció vett részt a Kőszegi szüreten. Valószínűleg nem nálunk van a hiba, mert Senj ausztriai (Pandorf), és szlovákiai (Szenc) testvértelepülései is hasonló tapasztalatokat szereztek. Az ostromnapokba nem sikerült őket bevonni, pedig Básthy Béla is megkísérelte azt, nem hivatalos személyes látogatása során.
-Egykori „Jurisicsként” hogyan látod az ostromnapok jövőjét, a folytatást?
-Az ostromnapok gondolatát Básthy Béla vetette fel 2007-ben. Horvátságunk okán magától értetődő volt, hogy szerepet kell vállalnunk ebben a rendezvényben, hiszen a mi történetünk ezen a vidéken a kőszegi ostrom idején és azt követően kezdődik. Alapító tagjai vagyunk az egyesületnek. Az egyesület eddigi működésében két, markánsan megkülönböztethető szakasz van. Az első 10 évben hatalmas helyi összefogással a lelkes amatőrök és általam profinak tekintett hagyományőrző csapatok együttműködésének a terméke volt a rendezvény. A nulláról indultunk. Ez vonatkozik a pénzre, ruhára, fegyverzetre és a tapasztalatra is. Tanulni sem nagyon volt kitől, hiszen a megyében, de talán a régióban is ez volt az első ilyen jellegű kezdeményezés, amire joggal lehetünk büszkék. Arra is büszkék lehetünk, hogy a város és környéke lakóit régen látott nagy számban mozgatta meg ez a kezdeményezés. Útkeresések az első 10 évben is voltak, és voltak olyan elemei is a rendezvénynek, mint az élő ostromsakk, amiket elhagytunk, és voltak -így utólag már túl bátor- kísérleteink is, mint a Szent Márton legenda megjelenítése, amikor Szent Márton lóháton jelent meg a védők oldalán a várfalon. A legjobb az volt, hogy mindig sokan voltunk, új közösségek jöttek létre, régiek erősödtek meg, igazi közösségépítő volt a rendezvény.
-Mára gyakorlatilag a hagyományőrzők maradtak, illetve erősödtek meg új csapatokkal. Két meghatározó közösség az iparosok és a tűzoltók is kimaradtak. A mi részvételünk is mérsékeltebb a korábbinál, - kilógunk a sorból-, de a felvonuláson részt veszünk, néhány fővel az ostromon is, és Schneider Kati révén a gyerekek részére szervezett vitézi próba is a miénk. Közösségünkben is egyre többen mondják, hogy már csak én nem veszem észre, hogy mi horvátok sem kellünk már igazán. Nekem változatlanul az a meggyőződésem, hogy ott kell lennünk valamilyen módon, mert különben a „horvát vonal” hamar elfelejtődik. Erre volt már sajnos példa az egyik évben, amikor egyetlen horvát vonatkozású kulturális rendezvénye sem volt az ostrom hétvégének. Egyedül a Kőszegi Vonósok gondoltak ránk, és csempésztek be egy részletet Zrinski (Zrínyi) című nemzeti operánkból műsorukba. Hála Nekik érte! Egyszóval: ki kell találnunk valamit.
A rendezvény elvesztette az amatőrségből eredő „báját”, de érzékelhetően profibb lett. Örömmel tölt el, hogy a helyi hagyományőrzők között megjelent egy lelkes fiatalokból álló csapat is, és megelégedéssel tölt el az „új Jurisics” kiválasztása is. A jelenlegi csapat rengeteget dolgozik a rendezvény sikeréért, hiszen nem csak ezen a hétvégén kell teljesíteniük, hanem a vendégcsapatok rendezvényein viszonozniuk kell azok itteni szolgálatát is. A mostaniak is keresik az új utakat. Jó kezdeményezésnek tartom a gyerekostromot, de közösségépítő lehet az ostrombál is.
-Vannak tehát új kezdeményezések, a lebonyolítást illetően nem nyúlnék viszont a történethez, mert ez csak nekünk van. Pénzügyileg szerencsésebb helyzetben lévő települések, -ha lehetne- biztosan fizetnének a megfizethetetlenért, a történetért. A történet pedig úgy kezdődik, hogy a török 1529 után 3 évvel, újra megindul Bécs ellen, de el sem jut addig, mert – és itt lépünk mi be a történetbe- Kőszegnél elakad. Ami ezen túl van azt hagyjuk meg a történészeknek. Nekünk azt kell eldönteni, hogy mit jelent ez nekünk, mit szeretnénk üzenni vele. Bízom benne, hogy erre még mindig csak egy normális válasz lehet. A jövőt illetően egyértelműen bizakodó vagyok.
-Hogyan gondolkodsz a jövőről?
-Alapvetésnek tartom, hogy pótolhatatlan ember nincs, és ha lehet időben kell tudni hátra lépni teret adva a fiatalabb generációnak. Ha ebből indulunk ki, akkor az általam vitt 3 terület közül az ostromnapok esetében valósult meg a fenti elv maradéktalanul. Az első 10 évben, tehát 11 alkalommal személyesítettem meg Jurisics Miklós szerepét. A nemzetiségi önkormányzatnál is elindult a folyamat. A most induló ciklust az utolsónak gondolom, a testületen belül itt is elindult a fiatalítás. Legrosszabbul a zarándoklatok területén állok, pedig az évi 3 zarándoklatnak a kor előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb korlátai vannak. Itt azonban nagyon számítok a Gondviselés segítségére.

Kiss János