Kávészünet Pintér István „sétáló” gyermekotthon-vezetővel
Közösségépítés és sportsikerek az állami gondozott gyermekekkel
Szeptembertől befejezte 46 éves pályáját, -melyből 31-et töltött vezetőként- december 22-dikétől már teljes jogú nyugdíjas lesz, addig sétáló idejét tölti. A gyermekotthon évek óta nem a gyógyhoz tartozik. Helyileg ugyan ott van, de szervezetileg az SzGyF (Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság) alá van rendelve. Szombathelyen van a központ, és az összes Vas megyei gyermekotthon a TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) irányítása mellett működik. Azelőtt költségvetési intézményként dolgoztak a törvényben előírt kötelező nyári gyermeküdültetéseknek sem volt akadálya. Most forráshiány miatt csupán egy napra elegendő támogatásra volt lehetőség. Az Erzsébet táborok sem „ottalvósan” működtek, -a koronavírusra való tekintettel-, ha nincs a Mécses Alapítvány, nem tudták volna az állami gondozottak üdülését biztosítani. Az ember ilyenkor látja, mennyire fontosak a személyes kapcsolatok, az úgynevezett kapcsolati tőke. Jenkei Ede bácsi unokája - aki Angliában dolgozik- megengedhette magának a jótékonykodást. Internetes gyűjtéssel még meg is fejelte és egy jelentős összeggel támogatta ezt a céljukat. Így sikerült eljutniuk az Őrségbe, Budapestre és Hajdúszoboszlóra, Balatonszemesre. Megoldották -jó menedzser módjára- saját költségen a gyermekek idei nyaralását. A gyermekotthon-vezető Pintér István úr rendezi az irodáját, előkészíti az átadásra, selejtezi, ami nem kell, összegyűjti személyes emlékeit. Egyfajta összegzés ideje is ez a sétálási időszak.
-Magyar-történelem szakra jelentkeztem Szombathelyre az 1974-es érettségit követően. Mivel nem jött össze, mindenképpen dolgozni akartam, mielőbb önfenntartó akartam lenni. Ragaszkodtam a pedagógus pályához, a nővérem és a sógorom is tanárok lévén, vonzott a szakma. Úgy alakult, hogy Vépen lehettem volna képesítés nélküli tanerő, ez viszont 18 évesen korainak tűnt. Ugyanakkor Kőszegen a gyógyban is hirdettek felvételt gyermekfelügyelőnek. Akkor nagyon sok fiatalember került a pályára. Most augusztus 16-án múlt 46 éve, hogy beléptem az intézet kapuján. Ez az első és egyetlen munkahelyem, a munkáltató az többször változott. Kezdtem az Országos Gyógypedagógiai Intézetnél, folytattam a Dr. Nagy László egykori igazgató nevét viselő szervezetnél, volt fenntartóm a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevű is, négy éve pedig onnan kiválva átkerültem a TEGYESZ-hez, úgyhogy ki sem mozdultam 46 évig a munkahelyemről.
-Már idekerülésem második évében jelentkeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára. A gyógypedagógus szakma mellett az állami gondozott gyermekek sorsa fogott meg igazából. Eléggé vallásos nevelést kaptam, közel állt hozzám az elesett és szegény sorsúak segítése. Szerény körülményeink ellenére mindig tapasztaltam ezt a családunkban is. Ez természetes volt, ma ha egy tehetősebb ember adakozik, meghívják a sajtót, a fotóst, a külvilágnak pózolnak. Sokkal többen vannak a kevésbé jó módúak, akik csendben, jószívvel segítik a rászorulókat. A sok-sok apró adomány tőlük jön össze.
-A sikeres felvételi után négy évig levelezőn tanultam, vizsgázni a fővárosba jártam. Diploma után gyermekfelügyelőből nevelőtanárrá avanzsáltam. Ezt a beosztást 14 évig töltöttem be. A diákönkormányzat segítő tanára lettem, szerveztem a gyermeknapokat, sportrendezvényeket. Látva aktivitásomat, átkerültem a Kisegítő Iskolába, ahol három évig tanítottam humán tárgyakat párhuzamos osztályokban. A gyógypedagógiai diploma után megszereztem a történelem tanári szakot is. Általános iskolai tanári végzettségem lett, ami feljogosított arra, hogy a Beszédjavító Általános Iskolában taníthassak. Ez egy új, inspiráló közeg volt. Egy évet töltöttem ott, itt is megalapítottam a diákönkormányzatot. Mindig is közösségi ember voltam.
-1991-ben Rába Istvánt megválasztották igazgatónak. Akkor ment végbe vezetői szinten a teljes generációváltás a gyógyban. Schlögl István lett az akkor induló Speciális Szakiskola igazgatója, Nagy Gábor a tanulmányi vezető, én meg a gyermekotthoné. Úgy szoktuk mondani: -együtt húztunk csizmát! Fergeteges évek következtek. Tele voltunk tervekkel, ötletekkel, a változtatás és jobbítás szándékával.
-Innentől kezdve Kőszeg újból visszakerült a gyógypedagógia országos vérkeringésébe. Szakmai versenyek, kulturális seregszemlék, sportversenyek sora következett. Magyar Gyógypedagógusok Országos Kongresszusát is rendeztünk.1995-ben véletlenül került ide egy speciális olimpiai rendezvény. A Dunántúli Gyermekotthonok Sporttalálkozóját szerveztük, támogatók után kutatva, mindenkinek írtunk, a Speciális Olimpiai Szövetségnek is, akik kíváncsian jöttek hozzánk. Első nap a hagyományos módon mértük az eredményeket, másnapra javasolták az SO szabályok szerinti mérést. Akkor bíztak meg bennünket egy új sportág, a padlóhoki (floor-hockey) magyarországi bevezetésével. Megtetszett a ránk szabott feladat. Országjáró körúton ismertettük a sportágat. Abban az évben lett egy angliai kapcsolat az anglikán egyházzal. Teljesen felújították angliai adományokból a fürdőket, mellékhelyiségeket. Innentől kezdve a külföldi nyaralások, a világjátékok zsinórban jelen voltak életünkben. Zászlók, kupák, fényképek, megannyi emléktárgy segít emlékezni e gazdag életútra, vezetői eredményekre.
- Gyermekotthonunkban 1991-ben még kaszárnyaszerű szobák voltak, 4 méter 80-as belmagassággal. Elkezdtük a belső átalakításokat, galériás megoldással. Mindezt persze saját erőből, asztalos és kőműves dolgozóink hozzáértésével. A parkban elszáradt fákat dolgoztuk fel. A minisztérium képviselője meg is állapította, hogy Kőszegnek nem kell állami támogatás, hiszen minden rendben van, szépen fejlődnek.
-1997-ben sportegyesületet alapítottunk, Kőszeg-Wink Padlóhoki SC néven. Azóta minden világversenyen volt gyerekünk - Kína, Korea, Japán, Amerika kétszer is, Ausztria Athén, Los Angeles, Abu-Dhabi és sok más európai ország- padlóhoki, kosárlabda és hófutás sportágakban.
-Az angol kapcsolatnak köszönhetően háromszor mentünk nagybusszal, négy alkalommal repülővel Angliába. Életükben először és talán utoljára ültek repülőn. Útközben jártunk Brüsszelben, Párizsban, Londonban. Komppal keltünk át a Csatornán.
-Mindeközben elvégeztem a közoktatásvezetői szakot. Közben pedig jöttek a sportsikerek, az angol kapcsolat, melyeket a gyermekotthon ápol a mai napig is. Rendezvények, táborok, sportversenyek jellemezték mindennapjainkat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy több száz gyermeket eljuttattam külföldre. Azokat a gyerekeket, akiknek otthon még a napi betévő falat is gondot jelentett. Kint ötcsillagos szállodákban laktak, a Schwarzeneggerrel paroláztak és fotózkodtak. Mi felnőttek sem gondoltuk, hogy az Ontario tó partján egy luxusszállóban alszunk egyszer és Bogdán Miklós nevű fiatal tanítványunk pedig ott ünnepli 17. születésnapját. Tíz évvel később levélben keresett fel és egy üres videokazettát mellékelt, azzal, hogy a torontói felvételeket másoljam rá, szeretné megmutatni a kétéves kisfiának, hol járt az édesapja fiatal korában.
-Fél éve foglalkoztat a gondolat, hogyan tovább. Negyvenhat évi munka és lüktetés után mi jöhet? Van olyan elképzelésem, hogy eseti gondnokságot vállalok szociális otthonokban, így kicsit még maradnék a szakmában. A Mécses Alapítvány kurátoraként lesz az anyaintézménnyel is kapcsolatom. Nem is beszélve a Kőszeg-Wink Padlóhoki Sport Clubról, akiket kezdettől támogat a Wink sportruházatot forgalmazó vállalat. Úgy tűnik, a fiam cégében is lesz tennivalóm, és remélem, hogy sokáig élvezhetem még 4 unokám társaságát.
Kiss János