Kávészünet Szövényi Zsolttal
Negyvenkét év a minisztériumban
Szörényi Frigyes és Hidegh Lajos voltak osztályfőnökei annak a csapatnak –melynek Zsolt is tagja volt- és melyet pedagógiai pályafutásuk örömteli eredményének tekintenek. Ritkán hallani ilyen szuperlatívuszos emlékezéseket egykori tanítványokról, mint róla, róluk. Horváth Laci, dr. Németh János, dr. Szigeti András, Seper Feri, Liebich András, Stampf Gyula, Pintér Jani, Derdák Guszti, Milos Laci… Érdekes, hogy az általános iskolai közösség megtartó ereje az évek múlásával sem csökkent, és az iskolájuknak, a városnak és az embereknek a maguk helyén mindig készek voltak segíteni.
Zsolt az érettségi után színházművészetire jelentkezett rendezői szakra, meg tanárszakra. Úgy alakult, hogy biológia és pedagógia szakon, Eötvös-kollégistaként szerezte meg oklevelét az ELTE-n.
1968 és 1971 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen pedagógia tárgyakat oktat, didaktika témakörben kutat. 1971 és 1977 között a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban a kollégiumok, a tudományos diákkörök és a hallgatói közművelődési tevékenység irányítója, 1977 és 1990 között a pedagógusképzés irányításával foglalkozó szervezeti egység vezetőjeként az óvó-, tanító és tanárképzés, elméleti, gyakorlati kérdéseivel és az intézményhálózat fejlesztésével foglalkozik. Az utóbbi 25 évben a felsőoktatásirányítás igazgatási, fejlesztési és gazdasági kérdései tartoztak feladatkörébe.
Mint a felsőoktatási főosztály főosztályvezető-helyettese, majd vezetőjeként a felsőoktatás valamennyi területén szerepe meghatározó. Aktív résztvevője a felsőoktatási törvény ki- és átdolgozásának, emellett a felsőoktatás jogi szabályozásával, a képzés fejlesztésével és a felsőoktatás intézményrendszerével, az oktatás-gazdaságtannal kapcsolatos területeken végez kutató és irányító munkát.
A Szőlő Jövésnek Könyve ünnepe hozta haza, amelyet a hagyomány felélesztése és ápolása, a muzeológus édesapa, Szövényi István és Ernő öccsének, a borász sírjának a koszorúzása okán is kicsit családi ünnepnek éreznek . No meg a kerti tavaszi munkák is várták Zsoltot és nejét , Piroskát a tíz éve vásárolt Várköri házba. A bejárat fölött kicsi nemzeti színű zászló jelzi az ismerőseiknek, hogy itthon vannak. A kapuszínben néhány restaurált rokka, az udvaron fafaragó hobbijának tárgyi bizonyítékai, míves alkotások, no meg büszkesége, a házban megőrzött régi pince. Amit lehetett, kihoztak a házból, bátyjával, az építészmérnök Istvánnal. Győrben és környékén vannak kopjafái, barátainál, Egerben, Szarvason a nekik faragott emlékoszlopok. A faragás pihenés számára. Szeretnek itthon lenni, noha Budapesten élnek, bár megosztott a család, mert hat unoka a fővárosban, kettő Győrszentivánon van. Az év egy részét itthon, a másikat otthon töltik. Megkezdődött a visszaszokás időszaka Kőszegre.
Kötödése a városhoz 1944-hez kapcsolódik, akkor jöttek haza Dombóvárról, ahol az édesapjuk tanított, az ötből három gyerek ott született. Édesanyjuk tőzsgyökeres kőszegi. Édesapjuk, mint vasutas árva 6 éves korától a MÁV Árvaházban nevelkedett, iskoláit itt és a bencéseknél végezte, Gyuszi testvérével együtt.
Két éve nyugdíjas, igaz még vannak megkeresések a minisztériumból és a tárca nyugdíjas-testületének vezetőségi tagja. A felsőoktatás és a minisztériumi évek történeti emlékeit és dokumentumait rendezi és dolgozza fel, de a felsőoktatási intézményekkel is tartja a kapcsolatot, természetesen a szombathelyivel is. Amikor édesapjuk a múzeum igazgatója lett, tulajdonképpen a múzeum az életük része lett. Kamaszkorában takarított, a leltározásban, a költözködésben segített, és barátaival elsőként tették le az idegenvezetői vizsgát. Édesapja 100. születésnapjára szedte össze a megjelent publikációit, majd édesanyjáról a családtagok visszaemlékezéseit rendezte kötetbe, melyet aztán megjelentettek. Most írt beköszöntőt Chernel István születésének 150. évfordulójára megjelenő, a naplóját és annak tudományos feldolgozását tartalmazó könyvhöz.
-1971-ben kaptam egy megszólítást, hogy jöjjek be a minisztériumba, a Király Tibor professzor-vezetésével létrejött felsőoktatási főosztályon létrehoztak egy, az ifjúsággal foglalkozó nevelési csoportot, amelynek megalakulása a 68-as párizsi diákmegmozdulásokhoz is köthető. A feladat az volt, hogy a KISZ mellett a minisztérium foglalkozzék a fiatalsággal, diákkörökkel, kollégiumokkal, kulturális egyesületekkel, színjátszó csoportokkal, kórusfesztiválokkal. Majd a hetvenes évek végén kaptam meg a pedagógusképzés feladatkörét, tehát 71-től 42 éven át dolgoztam vezetőként, 16 miniszter volt a főnököm. Igazán sosem vezetőhöz, hanem a felügyelt területhez és az intézményekhez kötődtem. Ismertem az intézményrendszert, közreműködtem a diákköri konferenciák rendszerének, a szakkollégiumi hálózat, a hallgatói művészeti és kulturális fesztiválok kialakításában, szervezésében. A felsőoktatásnak nemcsak a jelenét, hanem a történetét is ismerve kapcsolódhattam be a felsőoktatási jogalkotási feladatokba.
-Aztán következett a pedagógusképzés irányítása.
-A minisztériumi évek legizgalmasabb szakmai feladata volt, amikor a képesítés nélküliség, a pedagógushiány időszakában ennek a területnek a felügyeletét kaptam meg. Óvó-, tanító-, tanár-és, gyógypedagógus képzést a 80-as évek végéig vezettem. Bábáskodhattam a három éves óvóképzés, a négyéves tanítóképzés létrejötténél, és a tanárképzésnél az egységes, egyetemi szintű képzés koncepcióját dolgoztuk ki és szorgalmaztuk. A pedagógusképzés életem és munkám meghatározó része, a szívem közepe. Később bővült a kör a tudományegyetemekkel és a művészetoktatási intézményekkel, és ebben az időszakban már az oktatáspolitika feladatok kaptak nagyobb hangsúlyt, majd a kilencvenes évektől a törvényalkotási feladatok, a parlamenti csatározások időszaka következett, és újabb kihívást jelentettek a felsőoktatás gazdasági, finanszírozási kérdései.
Mádl Ferenc bölcs vetése nélkül nehezen jött volna létre az egységes felsőoktatás irányítás és a felsőoktatás első önálló törvénye. Magyar Bálint időszakában szétszakadtunk háromfelé: a tudományos, a gazdasági és felsőoktatási intézményfelügyeleti hatáskörökkel. Ez utóbbi lett az én területem. Kapcsolatom az egyetemekkel és főiskolákkal megvolt, de kibővült a tárcához átkerül egészségügyi és agrárintézményekkel. Fontosnak tartottam, hogy személyes kapcsolatot megőrizzem, hogy kérdések esetén naprakész tájékozottsággal rendelkezzem. Rengeteget publikáltam a Felsőoktatási Szemlében, a Magyar Felsőoktatásban. Hiller Istvánnal még az Eötvös Collegiumban találkoztam, ő volt a diákbizottsági titkára, én meg a Baráti Kör elnökségének a tagja. Miniszterségét követően vagy azt megelőzően, is mint képviselőkkel találkozhattam a volt és leendő minisztereimmel a parlamenti bizottsági üléseken, a törvény bizottsági vitáin, a tárcabeszámolók alkalmával. A minisztériumi munkában, a hierarchikust szervezetben a személyes kapcsolatok a bizalmi tőkét jelenthették.
-Nagyon sokan emlegetik a városban, hogy jószívvel támogattad minden élethelyzetben azokat a tanulni akaró és tudó fiatalokat, akik azonos pontszám, létszámgondok miatt nem kerültek volna be a felsőfokú képzésbe.
-Érdekes a családtagok kőszegi kötődése. A múzeumhoz és a történetiségéhez édesapámon keresztül erősen kötődöm. Ernő a szőlészethez és a borászathoz, szinte benne élt a városban. István bátyám építészmérnök, aki a lányával a Gyöngyös revitalizációs projektjét megálmodta. Az én kapcsolatom Kőszeggel sajátosan alakult, élő volt a régi osztálytársakkal és az egyetemi és főiskolai kapcsolódások jelentették. A segítségnyújtás természetes dolog volt, főleg amikor a képesítés nélküli időszakban a pedagógusképzés terén dolgoztam. Ha van lehetőséged, miért ne segítsél?! Ha kellett, csupán figyelemmel vagy tanáccsal, hogy milyen szakot válasszanak, és a teljesítmény ismeretében hová adják be fellebbezési, átirányítási kérelmüket, s a döntési helyzetben a jogszerűség volt a mércém. A segítő készséget talán, amit édesanyámtól örököltem, és túl az egyedi történéseken a minisztériumi éveimet is így éltem meg, így dolgoztam, így éltem. - Mindig megtaláltam a törvényes jó megoldást, megtörtént, hogy egy személyi kérdés frappáns megoldási javaslatára csak annyi volt a válasz: „Látod, ezért van rád szükség, ezért tartunk téged.” A minisztériumi vezetők forgásában, volt, akit doktorandusz korából ismertem és későbbi államtitkári működésének idejéből idézték a nyugdíj korhatáron túli kinevezésemmel kapcsolatos megjegyzését: „Tudod, ha a könyvtárban valamit keresel, leveszed a könyvet, megtalálod, amire kíváncsi vagy. Ha a minisztériumban, a felsőoktatásról valamit nem tudsz, Szövényit megkérdezed, megkapod a pontos választ.” Hasonló volt az intézményekkel is a kapcsolatom. Előfordult, hogy a beruházással foglalkozó kollégák tőlem kértek véleményt, melyik felsőoktatási intézmény tudna hirtelen pár milliót értelmesen elkölteni. Miután ismertem a területet nyugodtan jelölhettem meg a támogatást értelmesen és határidőre felhasználó intézményt.
Eötvös Collégium-i időszakomból megmaradt bennem egy kedves anekdota. A téeszesítésről volt Erdei Ferencnek egy előadása. Az egyik faluban egy középparasztot választottak meg elnöknek már többedik alkalommal. Kérdezték tőle, meddig lesz téesz-elnök? „Amíg azt érzem, hogy a hózentrógeremet a kilincs visszahúzza „-válaszolta. Amíg maga mögött érezhette, hogy ott van a közössége. A minisztériumi munkámat én is így éltem meg. Tudtam, hogy az intézményeimben mi történik, ők is tudták, hogy számíthatnak rám, és az eredmények a mi eredményeink voltak. Amikor eljöttem, akkor is ilyen élő közegtől köszöntem el. Szoktam is mondani a kollégáknak, hogy nekem gyanús, aki minisztériumi munkatársként egyes szám első személyben kezd el beszélni.
-Megszoktad-e már az új státuszodat, a nyugállományt?
-Írok, szerkesztek, fafaragásokat készítek, sok tervem van még, a családommal, az unokákkal szeretnék sokat együtt lenni. Aztán végleg visszajönni Kőszegre…

Kiss János


A Kőszeg és Vidéke cikk bővített kiadása